Don Quijote is megirigyelné: Németország fázik a széltől, Magyar Péter mégis rákapcsolna!

„Don Quijote de la Mancha, a búsképű lovag előre szegezte kopjáját, mint aki rohamra készül. Sancho Panza, a hűséges fegyverhordozó halk hangon szólította meg a lovagot:

Mire készülsz, kedves gazdám?

– Nem látod, hogy ezek az óriások az utunkat állják, és arra készülnek, hogy felemésszenek bennünket?

– Én nem látok itt semmiféle óriásokat, csak egy pár szélmalmot.

– Ej, Sancho! Nyisd csak ki jobban a szemedet!

A roham fergeteges volt. Don Quijote de la Mancha, a búsképű lovag kopjájával az óriás egyik karját találta el. Az óriás - mit sem törődve a kopja okozta sérüléssel - nagy erővel csapta földhöz Don Quijote de la Manchát, a búsképű lovagot.”

(Miguel Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha)

*

Szélmalomharc a szélenergiáért?

Az elmúlt hetekben a Tisza Párt vezette kormány olyan erővel zúdította ránk a szélenergia kiválósága melletti érveket, ahogyan a búsképű lovag rárontott a szélmalmokra. Kímélet nélkül tolja az arcunkba azt az érvet Magyar Péter és segédcsapata, hogy csak a szélenergia lehet az az egyetlen alternatíva, amely megmenti az országot a jövőbeli esetleges energiaválságtól. Magyarország energiarendszerének teljes átalakításáról társadalmi vita nincsen, népszavazás pedig egyelőre nem lesz. Kész punktum, ez van! Éppen ezért érdemes kicsit a színfalak mögé nézni, vajon mégis miért fontos ennyire a szélerőművek építése a Magyar-kormány számára? 

Pár nappal ezelőtt jelent meg egy hír a BBC oldalán, amely arról tudósított, hogy a Trump-kabinet 1,2 milliárd dollárt fizet (közel 400 milliárd forint) a német RWE vállalatnak, hogy a szerződésük ellenére mégse építsenek szélerőműveket az Egyesült Államokban. 

Az amerikai kormány számára ez a lépés politikai siker. Donald Trump elnök második ciklusa kezdete óta alapvető irányváltást hajt végre az energiapolitikában: feladja az államilag támogatott szélenergiát, és inkább a fosszilis tüzelőanyagok – például gáz és olaj – felé fordul, amelyek nagyobb ellátásbiztonságot kínálnak. A belügyminiszter is megvédte a döntést. „Az amerikaiak megérdemelnek egy olyan energiarendszert, amely józan észen alapul, és nem függ drága támogatásoktól vagy olyan technológiáktól, amelyek nem fedezik hazánk jelenlegi igényeit” – mondta Doug Burgum az egyezmény megszüntetésével kapcsolatban.

Magyarország német vállalatoktól megrendeli ezeket az erőműveket, és kifizeti ezeknek a vállalatoknak a kapott támogatást. Így pedig Németország és az RWE is remekül jár a Tisza-kabinet lépéseivel. De menjünk is tovább, mert van itt még más is. 

Éjjel bizony nem fúj a szél

A paksi atomerőmű kényszerű leállításával kapcsolatos tájékoztatóin Magyar Péter rendre azt is megemlítette, hogy ha a Tisza-kormány által tervezett 4 gigawatt szélerőművi kapacitás már most rendelkezésre állna, a jelenlegi áramtermelési helyzet könnyebben kezelhető volna. Arról is beszélt, hogy a szélerőművek kiválóan kiegészítik a naperőművek termelését az esti órákban. Csakhogy, aki ebben a nagy hőségben kitekintett az ablakon, vajmi kevés mozgást láthatott a falombokon, hiszen a nyári hőhullámok, kiváltképpen a hőkupolák sajátossága a csekély légmozgás. 

Ennél természetesen jóval mélyrehatóbb kutatások is rendelkezésre állnak szélügyben. Adatbázisok és több száz meteorológiai állomás méréseit elemző kutatást idézve a Tűzfalcsoport azt írta, hogy a szárazföldek fölött általában nem éjszaka, hanem napközben a legerősebb a szél. A felszínközeli szél maximuma jellemzően a déli órák környékére esik. Ez azért alakul így, mert nappal a felmelegedő felszín turbulens keveredést idéz elő, amely a magasabban áramló, gyorsabb levegőt lehozza a talaj közelébe. Éjszaka a lehűlő felszín stabilizálja a légkört, ezért a talajközeli szél többnyire gyengül. Igaz, a szélturbinák nem az ember által érzékelhető tíz méteres magasságban üzemelnek, hanem jóval magasabban. 

A nap- és a szélenergia hasznosítását végző erőművek egymást kiegészítő hatásáról még az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának európai vizsgálata is csak gyenge összefüggést mutatott ki. Számolni kell persze a tartósan borult és szélcsendes időszakokkal is. Egy 38 időjárási évet feldolgozó európai kutatás szerint a legsúlyosabb, több országot érintő megújulóenergia-hiányos eseménysor 55 napig húzódott; még tökéletes európai hálózati összeköttetést feltételezve is csak a hosszú távú átlag 47 százalékát érte el a szél- és napenergia együttes rendelkezésre állása. Ez nem azt jelenti, hogy 55 napig semmi sem termelt, hanem azt, hogy a szél és a nap együtt sem szünteti meg a tárolás, a szabályozható erőművek és a hálózati tartalékok szükségességét.

A Regionális Energiakutató Központ, valamint az osztrák AIT modellje pedig az 1995 és 2018 közötti órás széladatokat vizsgálta 100 és 150 méteres magasságban, a turbinák teljesítménygörbéjével, a hálózati és területhasználati korlátokkal együtt. Kimutatták, hogy a szélenergia kevésbé ciklikus, mint a napenergia, ezért piaci értéke magasabb lehet, ugyanakkor a nagyobb szélerőművi kapacitás növelheti a szabályozási és tartalékkapacitási igényt. Van tehát szakmai érv a szélerőművek mellett, még ha nem is feltétlenül annyi, amennyi alátámasztaná a magyar kormány 4 GW-os beépítési tervét. De nézzük is, hogy más országokban mennyire vált be a szélenergia! 

Németország az intő példa

Németországban hiába bővül évről évre a szélenergia-termelésre kiépített kapacitás, 2025-ben mégis kevesebb villamos energiát állítottak elő a szélerőművek, a szokásosnál jóval gyengébben fújt a szél – írta még idén januárban a Reuters. A teljes német szélenergia-termelés tavaly körülbelül 4 százalékkal csökkent az előző évhez képest, annak ellenére, hogy a beépített teljesítmény több mint egy évtizede folyamatosan növekszik. 2025-ben a német szélerőmű-állomány mintegy 4,9 gigawattal bővült, így elérte a 77,7 GW-ot. Azóta tovább nőtt, a legfrissebb adatok szerint már a 80 GW-ot is meghaladja.

A turbinák magasságában mért szélsebesség tartósan 4–5,5 m/s körül alakult, miközben a hosszú távú átlag 6–7 m/s. Ez elsőre csekély eltérésnek tűnhet, a szélerőművek teljesítménye azonban rendkívül érzékeny a szélsebességre, ezért már ekkora különbség is jelentős visszaesést okozhat. Az alapvető probléma az, hogy a nagy nyári hőhullámok Magyarországon és Németországban egyaránt gyakran magas légnyomású, szélcsendes időjárással járnak együtt. Ilyenkor kevés a szél, ezért a turbinák teljesítménye jelentősen visszaesik.

Augusztus 4-én este 10 órakor Németországban mindössze 9,9 GW villamos energiát állítottak elő összesen a szárazföldi (onshore) és a tengeri (offshore) szélerőművek, ami a teljes beépített kapacitás 12,36 százalékának felelt meg.

Éppen ezért itt az ideje annak, hogy feltegyük a kérdést mi lesz, ha Magyarországon a következő években a jelenlegi 330 megawatt mellé még 4000 megawattnyi szélenergia-kapacitás épül ki. 

Ráadásul Magyarország összességében kevésbé szeles, mint Németország. 

Nem szélmalmokkal kell megvívni a jövő háborúját

Don Quijote legalább tudta, hogy amit óriásnak lát, az valójában szélmalom. A magyar energiapolitika mai hősei viszont mintha éppen fordítva működnének: a szélmalmot látják megoldásnak, miközben az ellátásbiztonság valódi óriásával kellene szembenézniük. Mert az országot nem az érdekli, hogy hány lapát forog a határban, hanem az, hogy akkor is legyen áram, amikor nem süt a nap és nem fúj a szél.

A számok ugyanis makacs dolgok: Magyarországon a szélenergia részesedése jelenleg csekély, miközben a rendszernek éppen a szabályozható, folyamatosan rendelkezésre álló termelőkapacitásokra van szüksége. Az Európai Bizottság is arra figyelmeztet, hogy a magyar villamosenergia-rendszerben a szél alacsony részesedése nem képes ellensúlyozni a napenergia nagyfokú változékonyságát.

És itt érkezünk el Don Quijote legnagyobb tévedéséhez. Nem az a baj, hogy valaki meglátja a szélmalmot. Az a baj, ha elhiszi róla, hogy óriás, majd az egész országot nekivezényli. Egy olyan energiarendszer, amely a kiszámíthatatlan termelésre támaszkodik megfelelő atomenergia, gázerőművi tartalékok, energiatárolás és hálózati kapacitás nélkül, előbb-utóbb saját korlátaiba ütközik. A mostani hőség és a paksi termelés visszaesése éppen azt mutatta meg, milyen sérülékennyé válhat a rendszer, amikor egyszerre jelentkezik rendkívüli fogyasztás és termelési probléma.

A kérdés tehát végső soron nem az, hogy szeretjük-e a szélmalmokat. Hanem az, hogy akarunk-e egy olyan országot, amelynek gazdasága akkor is működik, amikor a természet éppen nem működteti a turbinákat. Ha a válasz igen, akkor nem szélmalmokkal kell megvívni a jövő háborúját, hanem stabil energiatermeléssel kell megnyerni. Mert ha a 4 gigawattos szélálom mögött nincs elegendő biztos tartalék, akkor a végén nem a szélmalom dől el – hanem a gazdaság. Don Quijote legalább csak saját magát ütötte ki a nyeregből. Egy rosszul megválasztott energiapolitika viszont egy egész országot küldhet a földre.

(Nyitókép: Hegedüs Róbert/MTI)