Visszaszámlálás: indul az Otthon Start Program, íme a legfontosabb tudnivalók

Nagy Márton néhány ábra segítségével foglalta össze az igényléshez szükséges legfontosabb kritériumokat.

Amit ebben a megállapodásban el lehetett rontani szakmailag, azt elrontották – jelentette ki Orbán Viktor az USA-EU vámmegállapodásról. A miniszterelnök rámutatott arra is, hogy napjainkban adóforradalom zajlik Magyarországon.
Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején közölte, a koronavírus-járvány óta folyamatosan bizonytalanság van a világban, mindezzel párhuzamosan zajlik az orosz-ukrán háború, és Trump vámháborúi is. A fiataloknak ez a bizonytalan környezet még nagyobb problémákat okoz – tette hozzá. A fiatalok küzdenek az otthonteremtéssel is, és ehhez adnak segítséget most – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint Európában két modell van: bérlemények biztosítása, vagy pedig saját lakás lehetőségének az elérése. Az utóbbi mellett áll a magyar kormány – tette hozzá.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy egy fix 3 százalékos hitel egy egyszerű dolog, de több hetes egyeztetésen vannak túl. Februárban jelentette be ezt a kormányfő, de azóta a dolog elsikkadt, és dolgoztak rajta.
Nagy vita volt, és végül beépítették az értékhatárt a hitelbe, ha ez nem lett volna, akkor az égbe lökték volna az ingatlanárakat – tette hozzá.
Így a középosztálynak biztosít lehetőséget, ez egy felzárkózási program – mondta a kormányfő.
A közszolgálatban dolgozóknak tervezett egymillió forintos lakhatási támogatás kapcsán azt mondta a kormányfő, hogy ezt már korábban tervezték. A mostani egymillió forintos támogatással a közszolgálatban dolgozók megbecsülését is visszaállítják.
Ezt is ajánljuk a témában
Nagy Márton néhány ábra segítségével foglalta össze az igényléshez szükséges legfontosabb kritériumokat.
Ezt is ajánljuk a témában
A mostani intézkedéssorozat nemzetközi összevetésben is kivételes.
Ezt is ajánljuk a témában
Sebestyén Géza szerint hiába sugallja a baloldal, hogy az anyák veszíthetnek is ezzel az intézkedéssel, ez nem igaz.
Egy családbarát adóforradalom zajlik Magyarországon – jelentette be a kormányfő. Míg Európában megszorítások vannak, addig nálunk nőnek a támogatások – tette hozzá. Ennek része az édesanyák szja-mentességének a kiterjesztése, a családi adókedvezmény növekedése is.
Hat hónap alatt lezajló adóforradalom napjait éljük.
Jól kell gazdálkodni, és így lehet előretemteni a forrásokat erre a területre – mondta. A kormány dolga, hogy az embereknek segítséget adjon ahhoz, hogy célokat tűzzenek ki. Ha vannak a kormányzatnak céljai, akkor a költségvetést ennek kell alárendelni – mondta. Most a családos és dolgozó emberek megsegítése a legfontosabb.
Ezt is ajánljuk a témában
Szakértők szerint a terv technikailag, gazdaságilag és politikailag is kivitelezhetetlen.
Az USA-EU vámmegállapodásról azt mondta Orbán Viktor, nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy úgy tekintsünk erre a helyzetre: lehetett volna rosszabb is. A britek jobb megállapodást kötöttek, mint az EU, pedig a britek lényegesen kisebbek, mint az unió – tette hozzá. A jó alkuhoz megfelelő időzítés kell, valamint az ajánlat tartalma – ismertette.
Az időzítés kapcsán hibázott az EU, mert nem vették komolyan Trumpot, rosszízű megjegyzéseket tettek rá.
Nem vették komolyan, hogy Trump át fogja rendezni a világot, pedig az amerikai elnök pontról pontra hajtja végre a lépéseit – tette hozzá. Kezdeményezni kellett volna az uniónak, de semmi ilyen nem volt az elmúlt hónapokban.
Csak olyanban szabad megállapodni, amire van ráhatásunk, de a bizottság vezetője olyan dologban állapodott meg, amihez semmi köze nincs.
Ennek legjobb példája az energiavásárlás is – mondta a kormányfő.
Se az energiavásárlásra, sem a beruházásokra nincsen felhatalmazása az EB elnökének.
Nagyon nagy baj történt, sokkal nagyobb, mint gondolnánk.
Olyasmiket is vállaltunk, amiket nem tudunk teljesíteni. Az első csatát elvesztettük, majd újabbak jönnek – mondta Orbán Viktor.
Amit ebben a megállapodásban el lehetett rontani, az mind megtörtént – tette hozzá. Az a helyzet, hogy normális ember nem csinál olyat, hogy egymással össze nem egyeztethető dolgokat betesz egy megállapodásba, és ebből nagy baj lesz, ha valaki erősebb féllel tárgyal – mondta Orbán Viktor. Ez egy gazdasági öngól – tette hozzá.
A Magyarországon működő cégek nagyjából 1,5 milliárd dolláros kárt szenvedhetnek el – ismertette Orbán Viktor. Most tárgyalások indulnak Szijjártó Péter és Nagy Márton vezetésével. Az első lépés, hogy munkahelyvédelmi akcióterv és egy iparvédelmi akcióterv készül az érintett cégek körében. Gyengék vagyunk, miközben nagy a szánk – így jellemezte Orbán Viktor az unió helyzetét.
Ha ránézünk Európára, akkor rosszban vagyunk az USA-val és Kínával, míg háborúban az oroszokkal.
Majd pedig kioktatjuk ezeket a szereplőket, és ezt így folytatni nem érdemes – mondta Orbán Viktor.
Ha az EU vezetői ennyit tudnak csak kihozni a hatalmukból, akkor itt az ideje, hogy vegyék a kalapjukat, és menjenek haza.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy elkészült a rendelet, amely szabályozza az Otthon Start program keretében nyújtható kedvezményes hitel feltételeit. A bejelentéshez mellékelt videóban a következőket mondta:
Elkészült, megvan az a kormányrendelet, amely a következő bikkfanyelven írt címet viseli: az Otthon Start program keretében biztosított fix 3 százalékos lakáshitelről szóló kormányrendelet, amit magyarul úgy mondanék, hogy az Otthon Start programról szóló kampány. 2025. szeptember 1-től igényelhető az azt nyújtó hitelintézeteknél.
A miniszterelnök hozzátette, mindenki igénybe veheti, aki első lakáshoz, otthonhoz, házhoz szeretne jutni, függetlenül attól, hogy az ország melyik területén lakik, milyen a családi állapota, házas vagy sem. Ez a kijelentés fontos mérföldkő a hazai lakáspolitikában, ugyanis a program nem köti össze a támogatást gyermekvállalással, házassággal vagy lakóhelyhez.
„Néhány nappal ezelőtt Tusnádfürdőn a magyarság digitális honfoglalásba kezdett” – emlékeztetett Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
„Jelentem, a Vereckei-hágót a mai napon átléptük: már 50 ezren vagyunk a Digitális Polgári Körökben. Ekkora erőt még soha nem vontak össze ilyen rövid idő alatt a közösségi média határainál.
Megyünk tovább, együtt megmutatjuk a világnak, milyenek is vagyunk valójában: büszkék, békések és erősek”
– fogalmazott a miniszterelnök.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán