„A magyar válogatott már bebizonyította: bárki is az ellenfél, fel tudja venni ellene a kesztyűt” – korábbi foci Eb-hős a Mandinernek

2023. december 04. 21:24

Priskin Tamás mindkét szeme nevet, miután neki(k) és az utódoknak is sikerült kijutni az Európa-bajnokságra.

2023. december 04. 21:24
Priskin Tamás; Dzsudzsák Balázs; Elek Ákos

Mint a Mandiner is beszámolt róla, a házigazda Németországgal, valamint Svájccal és Skóciával került egy csoportba a magyar labdarúgó-válogatott a jövő évi Európa-bajnokság szombati sorsolásán. A nemzeti csapat korábbi támadója, a 63 mérkőzésen 17 gólt szerző (közte a norvégok elleni pótselejtező visszavágóján felejthetetlen bombát útjára indító) Priskin Tamás már visszavonult a profi futballtól. A Mandinernek ugyanakkor elárulta, ezúttal is a sorsolás lázában égett. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyilván 2015-ben nagyon izgatott voltam, mert ott azért én is érdekelt voltam csapattagként, hogy milyen csoportba kerülünk. Megmondom őszintén, ez most sem volt másképp: várakozással figyeltem a sorsolást. 

Igazából az Európa-bajnokságon már könnyű mérkőzések nincsenek, azt viszont hozzá kell tennem, a magyar válogatott már bebizonyította: bárki is az ellenfél, fel tudja venni ellene a kesztyűt.

 Nagyon szurkolok a srácoknak, remélem, hogy személyesen is ki tudok majd menni drukkolni nekik... Véleményem szerint az első lépcsőfok mindig különösen fontos, mert nem csak a futballban, bármi másban a jó kezdés az löketet adhat a későbbiekre. Bízom benne, hogy meglesz a jó kezdés, és akkor azután már tényleg jönni fognak az eredmények. ” – tekintett előre a 37 éves sportember, aki szerint kulcsfontosságú lesz az első mérkőzés.

Magyarország sorrendben Svájccal, Németországgal és Skóciával csap majd össze június 15. és 23. között. 2016-ban Priskinék az osztrákok elleni 2-0-ás sikerrel rajtoltak (ő adta a második találatnál a gólpasszt), s lendületet véve továbbjutottak (1-1 Izland, 3-3 Portugália ellen) a csoportból. Óriási bravúr volt, főképp azok után, hogy előtte 44 éven keresztül nem jutott ki a kontinensviadalra hazánk. A korábbi támadó ma is összetartó közösségként jellemzi a Király Gábor – Juhász Roland – Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám fémjelezte együttest.

Abból a csapatból a mai napig jó barátságot ápolok több játékossal. Sőt, az akkoriak közül a mai válogatottban is vannak még aktív labdarúgók. Nagyon jó barátságok és kapcsolatok alakultak ki, de szerintem ez akkor is meglett volna vagy meglenne, ha nem sikerült volna kijutni. Az Eb-szereplés hab volt a tortán! 

Nagyon sokan kérdezték tőlem, hogy irigykedünk-e a mostaniakra: »most már nem játszol, az egyik szemed sír, a másik nevet?«. Én mindig azt mondom, hogy nem, mind a két szemem nevet, mert nagyon büszke vagyok arra, hogy nekem is sikerült átélnem az élményeket. 

És arra még inkább, hogy most már zsinórban harmadszor jutott ki a csapat, ráadásul nagyszerű teljesítménnyel. Nem irigykedek, hanem büszke vagyok rájuk” 

zárta gondolatait Priskin Tamás, aki idén nyáron szögre akasztotta a futballcipőt, de nem unatkozik. Elmondta: jól érzi magát a bőrében, amatőr szintén játszik, beiratkozott egyetemre sportszervezői szakra, valamint a vállalkozását is egyengeti. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko-jobbos
2023. december 04. 18:57
Priskinnek óriási gólja volt a pótselejtezőn, de én mégis legjobban arra emlékszem, hogy felnéz, vár, és beadja Rudolfnak. Az volt az első győzelmünk tétmeccsen rangos csapat ellen évtized(ek?) óta. És köszönjük, hogy nem a tót válogatottat választotta. (Bár ez egy egészséges magyar számára nem lehet kérdés).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!