Détári és Mezey előre aggódik, Kabát szerint belehúztunk az Eb-sorsoláson

2023. december 04. 13:51

A házigazda Németország mellett Svájc és Skócia lesz Szoboszlaiék ellenfele júniusban.

2023. december 04. 13:51
Détári Lajos

Továbbra is záporoznak az érvek pro és kontra, mit hozott a szombat esti sorsolás a magyar labdarúgó-válogatott számára. Csoportelsőként kijutott, a második kalapba került nemzeti csapatunk ugyan elkerülte a harmadikból a hollandokat és a horvátokat, a negyedikből az olaszokat, de kaphatta volna például a szlovénokat és valamelyik pótselejtezős csapatot. Jelenlegi formájában az elsőből valóban Németország tűnik a leginkább sebezhető ellenfélnek. Ugyanakkor hiába győztük le 2022-ben oda-vissza a Nemzetek Ligájában, Szoboszlai Domninik is utalt rá: azokból a mérkőzésekből és eredményekből nem szabad kiindulni.

Ezt is ajánljuk a témában

Korábbi kiválóságaink alapvetően optimisták, mégis kételyüknek, aggodalmuknak adtak hangot. A magyar – és világválogatott,  német Eintracht Franfurtot is erősítő Détári Lajos a Magyar Nemzetnek elmondta: az esetleges hiányzók miatt félti Marco Rossi csapatát, amelynek szerinte nem egyértelmű a továbbjutása a német-svájci-skót trió társaságából.  

„Én a huszonegy már ismert válogatott között egyetlen gyengét sem találok, és nyilván a pótselejtezőkből is három erős csapat érkezik. 

Szerintem nincs olyan csoport, amely a mienknél kedvezőbb vagy hátrányosabb lenne, éppen ezért bravúr kell majd a továbbjutáshoz.

A németek ellen a közelmúltban jól szerepeltünk, az előző Eb-n döntetlent játszottunk velük, majd később itthon is, legutóbb pedig idegenben legyőztük őket, ez azonban nem számít.

Most egészen más meccsek következnek, házigazdaként nagyon alaposan felkészülnek, és kárpótolni akarják a szurkolóikat az utóbbi időszak szerényebb eredményeiért, és vannak olyan jó játékosaik, hogy erre képesek legyenek.

Annak azért örülök, hogy nem a nyolcvanezres dortmundi stadionban találkozunk velük, de természetesen Stuttgartban is félelmetes lesz a hangulat. Fontos, hogy jó rajtot vegyünk Svájc ellen, aminek a záloga az, hogy a tökéleteshez közeli legyen a felkészülésünk, és ne legyenek sérülések, Marco Rossi a legjobb kerettel utazhasson Németországba.„

Mintha Détári összebeszélt volna korábbi mesterével, szövetségi kapitányával, Mezey Györggyel. A 82 esztendős szakember is lát esélyt a továbbjutásra (az első kettő mellett a legjobb harmadikok is folytathatják). Az 1986-os világbajnoki szerepléssel vont párhuzamot a tréner, akinek akkor nem sikerült továbbjutnia a csapattal a csoportból.

„Ha az esélyekről kell beszélnem, akkor azt nézem inkább, hogy a csapattal és a csapat körül minden rendben legyen. Mexikó előtt megoperálták az egyik legfontosabb kulcsjátékosunkat, Nyilasi Tibort, akit emiatt nem tudtunk kivinni, és ez alapjaiban roppantotta meg a rendszerünket. 

Kell, hogy ne legyenek sérülések, aki esetleg a tavasszal mégis megsérül, annak megfelelő legyen a regenerációja, 

Marco Rossi a legerősebb keretet tudja összeállítani az Európa-bajnokságra,

és elengedhetetlen, hogy a háttérben is minden stimmeljen és nyugalom honoljon. Ha ez meglesz, ha az esetleges gondok száma és jelentősége a minimálisra szorítkozik, akkor azt mondom, biztosan továbbjut az Eb kieséses szakaszába” – fogalmazott szintén a Magyar Nemzetnek Mezey György.

A 2000-es évek elején a címeres mezt 16-szor magára öltő támadó, Kabát Péter a Ripostnak határozottan foglalt állást: el tudott volna képzelni kedvezőbb sorsolást is. Az Újpest FC 46 éves sportkoordinátora amondó, így sem esélytelen Magyarország, amelynek Németországban szurkol majd.

„Rendesen belehúztunk, jobban örültem volna, ha a C csoportba kerültünk volna Anglia mellé, de tudjuk, hogy egy sorsolás nem kívánságműsor. Nehéz feladat, de ezt kell megoldani. Örülök, hogy nem a nyitómeccset játsszuk a házigazda németekkel. A skótok is egyre erősebbek, és Svájc örök mumus, amely ellen senki sem mehet biztosra. Optimista vagyok a továbbjutást illetően, mert nagyon jó csapatunk van, jó a szakmai stáb, és a szurkolók biztos nagy számban lesznek jelen – köztük én is. Remélem, továbbjutunk!”

Nyitókép: MTI/Földi Imre

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkor ki
2024. január 13. 08:40
Biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk. Kulcsemberek és tisztelet a kivételnek, egészségesek lesznek, akkor megyünk tovább, szóval, ha Dibusz, Orbán, Szalai, Kerkez, Szoboszlai, Nagy Ádi, Kalmár, Sallai és Varga Barna ott lesz, én nem nagyon félek!! Hajrá Fiúk!!!
baronet
2023. december 04. 15:58
Mi a pónipéniszt megy erről az okoskodás? Ez a csoport, ezekre az ellenfelekre kell felkészülni. Kit érdekel, mi lett volna, ha.... másik csapat kerül ide?
megtat
2023. december 04. 15:19
Neki kell gyűrkőzni mindig a soron következő ellenfélnek, azután majd lesz, ami lesz. Ha a csapat kiteszi a szívét-lelkét, akkor mindig lesz közönség, akivel a meccs után közösen el lehet énekelni a Himnuszt!
Pandaka pygmaea
2023. december 04. 15:06
Egyrészt, másrészt... pfff... A többit inkább bízzák Rossira és a csapatára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!