A futball és a boldogság újra beköltözött a magyar otthonokba

„Nem utolsó sorban szeretném megköszönni mindazok munkáját, akiknek napi fáradozása nem annyira látványos, mint egy utolsó percben szerzett győztes gól. Azonban nélkülük, a sok háttérben dolgozó szakember nélkül most nem állhatnék itt előttetek. Köszönöm a válogatott stábjának, a masszőröktől az edzőkön át a szervezéssel foglalkozókig mindenkinek. Köszönöm a Puskás Aréna összes dolgozójának, hogy ilyen varázslatos otthont teremtenek nekünk folyamatosan. Számtalan ember dolgozik azon, amit mi úgy hívunk: futballmérkőzés. Köszönjük az MLSZ vezetésének, hogy egy-két rosszabb választásukat belátva immár ilyen hosszú ideje biztosítanak minden feltételt az eredményeinkhez és időt Marco Rossinak az alkotáshoz. Kérek szépen egy óriási tapsot a háttérben mindent megtevőknek, köszönjük az alázatos munkájukat.

Aki mást akar, mint mi most van, az kényes bőrét gyáván nem óvja. Én pedig még ennél is többet akarok. Akkor is, ha sokat foglalkoztat a gondolat, hogy hol lehet ennek a csapatnak a plafonja, a teljesítőképességének felső határa. Meddig száguldhat még felfelé ez a pályaív?

Megduplázódott a top bajnokságban játszóknak a száma, a harmincadik helyen állunk a világranglistán, Európában a 17. legjobb válogatott a miénk. Lesz ez még jobb is, ebben biztos vagyok! Azonban ehhez még több siker és segítség kell majd nekünk. Leginkább az utánpótlás részéről. Ugyanúgy, mint a lelátó, a csapatunk is megmutatta sokszínűségét: itt mindenki családra, összefogásra és sikerekre lel. De a felhőtlen öröm csak a fiatalabb generációkkal együtt lehetséges.

Akárhogy lesz, immár kész a leltár. Játszottunk, együtt nyertünk – és ebbe más is belehalt már.”

Nyitókép: Kurucz Árpád/AFP