Márton az atlétika legkülönbözőbb területein szerzett széleskörű tapasztalataival az ideális választás erre a szerepkörre”
– mondta Ridgeon. Hozzátéve, hogy a következő négy évben a WA kiemelt célja a versenyek fejlesztése, ebben pedig kulcsszerep vár a magyar szakemberre.
Gyulai Márton szinte belenőtt az atlétikába
„Bátyámmal, Miklóssal, aki olimpikon sprinter is volt (és jelenleg a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke a szerk.) édesapánk nagyszerű atlétikai múltját követően, és az egész családdal együtt nekünk kicsi korunk óta az volt a természetes, hogy nem koncertre vagy moziba mentünk, hanem atlétikai versenyekre jártunk szinte minden szabd percünkben. Mi ott „fertőződtünk meg” az atlétikával, amit azóta sem bánunk” – mesélte lapunknak Gyulai Márton, aki, ha atlétaként nem is, a magyar bobcsapat tagjaként kettes és négyes bobban is szerepelt már két téli olimpián, 2002-ben Salt Lake Cityben és 2006-ban Torinóban.
De sprintertudásának komoly hasznát vette egyetemi tanulmányai során is, hiszen az Indiana állam-béli University of Notre Dame katolikus egyetemen sprinterként ösztöndíjjal tanult, majd szerzett diplomát nemzetközi sportvezetői szakon. Majd tudását a sportág berkein belül is kamatoztatta, hiszen 2015 óta az Európai Atlétikai Szövetség (EA) tanácsának a tagja, 2021-től pedig a közvetlen irányító testületet jelentő végrehajtó bizottságban tevékenykedett. Korábban a magyar szövetség főtitkára is volt, a Gyulai Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon pedig éveken keresztül versenyigazgatóként dolgozott.