Többféle módon lehet megmászni egy hegyet. Például rengeteg pénzzel, serpákkal, oxigénnel, vagy évtizedes tudással, egyedül. A műfajok között pedig óriási a különbség sportérték tekintetében.
Magyarország nem mondható a magas hegyek hazájának, ezért a hegymászósport apró részleteit a hazai olvasók valószínűleg kevésbé ismerik. Pedig egyre több magyar próbálkozik e területen. Vannak köztük sportolók, többen kiemelkedő eredményeket értek el, és hobbisták, akiknek teljesítménye bár nem hasonlítható a profikéhoz, szintén nem lebecsülendő.
A nagyközönség általában a világ legmagasabb hegyét, Mount Everestet megmászó, vagy azzal próbálkozó hegymászókról hall, ez azonban csak apró szelete ennek a világnak. Számos más nyolcezres, vagy akár alacsonyabb hegycsúcs is létezik, van köztük, amelyet nehezebb megjárni mint az Everestet. Ezek közül pedig számosat magyar mászók is teljesítettek.
De amiről valószínűleg a legtöbben még kevésbé tudnak, az az, hogy mi különbözteti meg az amatőr vagy hobbi szintű, és a profi hegymászást, melyiknek mekkora a sportértéke, és mely területen mekkora eredményeket értünk el. Ennek megértéséhez először is tisztázni kell pár alapfogalmat.
Pótlólagos oxigén, oxigénpalack – A tengerszint feletti magassággal exponenciálisan arányosan csökken a légkör nyomása, azaz egységnyi térfogatú levegőben egyre kevesebb gázmolekula található, ráadásul az oxigén nyomása is csökken. A Mount Everest alaptáborában, 5334 méteren ez a nyomás már csak fele a tengerszinten mért értéknek, a hegy csúcsán pedig harmada.
Az emberi szervezet a magassággal arányosan változatlan működéssel egyre kevesebb oxigént tud megkötni, ezért nagy magasságban megpróbál alkalmazkodni a változó körülményekhez – szaporább légzés, táguló erek, gyorsabb szívműködés, és edzettségtől függően ideig-óráig képes is erre. Az orvostudomány az 5500 méteres szint feletti régiót extrém magasságnak nevezi, ahol egyre nagyobb a komoly egészségügyi problémák kockázata.
Ezek nagyon különbözőek lehetnek. Például fejfájás, szédülés, gyengeség, súlyosabb esetben légszomj, aluszékonyság, szívműködési, keringési zavar, tüdővizenyő, az agynyomás-fokozódás, eszméletvesztés.
Szélsőséges esetben eszméletvesztést, kómát, vagy akár halált is okozhat.
A kevesebb oxigén hatására az agy is másképp működik, az ember ítélőképessége kevésbé megbízható, ami hegymászásban gyakran előforduló a gyors döntéseket igénylő helyzetekben komoly nehézséget jelent. A legnagyobb magasság, amelyet az emberi test képes hosszabb távon elviselni nagyjából 5900 méter lehet. 8000 méter felett pedig az ember elérkezik alkalmazkodóképessége határaihoz.
1978-ig lehetetlennek tartották, hogy ennél magasabb hegycsúcsokat oxigénpótlás nélkül el lehet érni. Ekkor azonban Reinhold Messner és Peter Habeler oxigénpalack nélkül jutott fel az Everest tetejére, és attól kezdve azok a hegymászók, akiknek nem csak a csúcs elérése, hanem a hegymászás sportértéke is lényeges, lemondtak az oxigénpalack használatáról – mondja Pintér László, a Eurosport szakkommentátora, hegymászó szakújságíró.
Az oxigén használata mennyiségtől függően valójában „lealacsonyítja” a hegyet, hiszen kisebb magasságnak megfelelő légköri viszonyokat teremt – emeli ki a szakember. A legnagyobb mászók épp ezért doppingnak tartják az oxigénhasználatot. A szakújságíró hasonlatával élve
oxigénpalackkal mászni olyan, mintha elektromos biciklivel indulnánk egy bicikliversenyen. Mondjuk a Tour de France-on.
Tisztább a gondolkodás, gyorsabb a keringés, gyorsabb a mozgás, nagyobb a test hidegtűrése, azaz kisebb a fagyásveszély, ezért olyan körülmények közt is lehet folytatni az utat, ahol egy oxigén nélkül induló mászónak vissza kellene fordulnia. Emellett a palackot használó mászónak kevesebb akklimatizációs körre van szüksége, kevesebb időt kell az extrém körülmények között, lavina- és jégomlás-veszélyes környezetben, kényelmetlen sátorban töltenie.
Az oxigénpalackos mászónak tehát összehasonlítatlanul nagyobb az esélye a csúcs elérésére. Ezért
óriási különbség van az oxigént használó és a professzionális, „tiszta” hegymászás között. Mondhatni, két külön sportról beszélünk.
Kereskedelmi „expedíció” és serpák – A hegymászásra ma már külön turisztikai iparág épült. Magashegyi expedíciók szervezésére szakososdott ügynökségek (lényegében utazási irodák) sokasága kínál rengetegféle csomagot, választható szolgáltatásokat, amelyek segítik az ügyfelet feljutni a megcélzott csúcsra.
Ezek a szolgáltatások sokfélék lehetnek az alaptábori ellátástól (sátor+étkezés) a csúcsig tartó kíséretig. Ez utóbbi esetén egy vagy több magashegyi teherhordó szállíthatja az ügyfél felszerelését, építheti ki az útvonalakat (kötélzetet), az egyes táborhelyeket, és vezetik végig az ügyfelet az általuk jól ismert útvonalon.
Pintér László szerint ez gyakorlatilag extrém magashegyi turizmus.
Ilyen segítséggel, hogy egy átlagosnál valamivel edzettebb és elég vastag pénztárcával rendelkező ügyfél bármilyen hegymászótudás nélkül feljuthat bármelyik akár nyolcezer méternél is magasabb hegyre.
Természetesen a Mount Everest és a többi nyolcezres hegy megmászása így sem könnyű feladat, és nem lebecsülendő teljesítmény, de sportértéke összehasonlíthatatlan a profi hegymászókéval – teszi hozzá a szakember. Úgy véli, a sikerhez szükséges sokévnyi mászótapasztalat lehet a hegymászó sajátja (amennyiben önállóan, vagy szintén profi társakkal megy), vagy ügyfélként megvásárolhatja azt a hegyi vezető személyében.
Az egyes csúcsok elérése a szolgáltatások/módszerek sokféle kombinációjával lehetséges. Van, aki oxigén használata nélkül próbálkozik, de igénybe veszi a teherhordók, hegyi vezetők szolgáltatásait, hogy megkönnyítse a dolgot. A serpák mindig oxigénpalackkal másznak, és az ügyfél részére is visznek magukkal oxigént, arra az esetre, ha mégsem menne neki enélkül.
„Végül vannak azok, akik egy vagy akár két hegyi vezetővel vágnak neki, pótlólagos oxigénnel. Ők adják túlnyomó részét a klienseknek, és ők a legtapasztalatlanabbak. Gyakran, hogy semmilyen hegymászó tudással nem rendelkeznek. Az alaptáborban úgy adják rájuk a hágóvasat. Mégis, akkora segítséget kapnak, amellyel a saját határaikat feszegetve képesek elérni a csúcsot. A hegyivezető asszisztencia nélkül azonban az alaptáborból sem tudnának elindulni felfelé” – mondja a szakújságíró.
Egy magyar hegymászó, Suhajda Szilárd épp a Mount Everesten tartózkodik, és arra készül, hogy egyedül, oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül jusson fel a világ legmagasabb hegyének tetejére. Ezzel ő lenne az első magyar állampolgár, akinek ez sikerül. A Mandiner folyamatosan tudósít a Kyocera expedícióról, tartson velünk ön is, itt követheti Suhajda Szilárdot!
De miért nagy dolog ez? Mi a jelentősége a próbálkozásnak? Azért próbálkozás, mert ilyen körülmények közt mászni korántsem garancia a sikerre. Pintér László szerint már a kiinduló állapot is nehéz:
óriási fizikai és mentális felkészültséget igényel, hogy a hegymászó egyáltalán megpróbálkozzon ezzel. De ez messze nem elég!
Mindenekelőtt kell a hegymászótudás, amelyet hosszú évek tapasztalatával és rengeteg mászással lehet csak megszerezni, másképp nem megy.
„Kellenek időjárási alapismeretek, hogy mikor lehet mászni. Ismerni kell a különböző felszíni formákat, sziklát, havat, jeget. Tudni kell megállapítani a lavinaveszélyt. Tudni kell kiválasztani a megfelelő útvonalat és képesnek kell lenni azt megmászni. Tudni kell kötéllel magunkat/egymást biztosítani. Értelemszerűen ismerni kell hozzá a szükséges felszereléseket, tudni kell azokat használni. Ismerni kell a szükséges ruházatot. Képesnek kell lenni kiválasztani a biztonságos táborhelyet. Tudni kell felállítani a sátrat, akár extrém körülmények között is. Tudni kell magunkat folyadékkal, élelemmel ellátni a hegyen. Tudni kell súlyos, az életben maradásunkat meghatározó döntéseket hozni. Mindezek a képességek és tapasztalatok adják azt, amit hegymászó-tudásnak nevezünk, és amitől szakmailag értékelhető lesz egy nyolcezres siker” – fogalmaz a szakember.
Ez az amit a rengeteg pénzért (több millió forintos költséggel kell számolni) megvásárolható „kereskedelmi” expedíciók adta segítség mind tud pótolni. Van hegyivezető, aki mindezt tudja, kitalálja a stratégiát, és végigvezeti az ügyfelet az úton. A serpák pedig viszik a felszerelést, az oxigént, kiépítik a köteleket, felállítják a sátrat, és teát, levest főznek.
Suhajda Szilárd ezzel szemben az alaptáborban kap csak ellátást.
Ez napi háromszori étkezést jelent az étkezősátorban, valamint a közösségi sátrat, ahol az üres óráit tölthetni, hálósátrat, ahol viszonylagos kényelemben pihenhet (derékalj és hálózsák). De a hegyen mindent saját maga csinál: ő viszi fel a felszerelését, ruházatát, élelmét, ő választja ki a táborhelyet, állítja fel a sátrát, ő gyűjt havat/jeget és olvasztja azt fel, hogy legyen mit ennie, innia.
Ezek a tevékenységek több órányi megerőltető pluszmunkát jelentenek, amire kevesen képesek. Végül a legfontosabb: ő dönt mindenről. Maga néz szembe a kétségeivel, hogy ha mondjuk 50 km-es szél fúj 8800 méteren 12.00 órakor, kockáztasson-e, és merjen-e még tovább menni.
Így felérni a Mount Everest tetejére még nagyon kevés embernek sikerült, ahhoz képest, hogy mennyien próbálkoztak vele. Magyarországról eddig még senkinek, ám 2023 májusában talán végre összejön a rég várt siker!
Nyitókép: Gettyimages/Koonyongyut
Ma már jóval kevesebb magyar orvos fontolgat tartós külföldi munkavállalást, mint a 2010-es évek elején. Csökkent az orvoselvándorlás, több külföldi jön viszont hazánkba.
A színésznő Gyötrő Sándorné bőrébe bújva fejti meg a nagy magyar valóságot.
A magyar miniszterelnök szerdán elárulta, mikor fog interjút adni a Telexnek.
„Sosem adok interjút olyan embereknek, akiket külföldről fizetnek” – mondta a miniszterelnök.
Innen érthető meg Hadházy Ákos tavaszi kijelentése is, amelyben úgy fogalmazott, hogy ukrán mintára Majdan-típusú felkelésre van szükség.
Ez már nehezen magyarázható.
Timur Mindics luxusingatlanában a hatóságok arannyal bevont vécét és bidét találtak.
