Nyolc évig a drogok rabja volt a népszerű magyar focista fia

Első kép. Takács Lajosnak, a Videoton NB I-es csatárának tapsol a lelátó népe Székesfehérváron. A szélvész gyors támadó 179 mérkőzésen 39 gólt lőtt a piros-kék színekben. A lelátón általában ott ült a felesége és az ikerfiúk, akik büszkék voltak az édesapjukra. Második kép. 2009. novembere. Martonvásár. Takács Lajos 38 éves korában a pályán lett rosszul és már nem tudták megmenteni az életét. Minden összezuhant. A fiai képtelenek voltak feldolgozni a halálát. Harmadik kép. Takács Bertold, a tragikus sorsú focista egyik fia, nyolc év drogozás után, immár a szertől megszabadulva a sorstársainak segít a megtisztulásban, de a másik fiú is évek óta „tiszta”.   

Hogyan emlékszik az édesapjára?

Apa jó ember volt, mindent megadott nekünk anyagilag, de pont a foci miatt sajnos keveset volt velünk. Így is felnéztünk rá, ikonnak láttuk, s miatta akartunk mindketten focizni – kezdi Takács Bertold, aki a poklok poklát is megjárta az édesapja halála után.  

Gondolom az a nap is elevenen él önben, amikor az édesapja váratlanul meghalt...

Tizenhárom éves voltam, amikor Martonvásáron, egy megyei meccs közben lett rosszul. Nem voltunk ott a tesómmal. A nagymamám közölte velünk, hogy apu meghalt.

Takács Lajos. Csupán 38 év jutott a remek gólvágónak. Fotó: Arcanum/Nemzeti Sport

Mit tett?

Emlékszem, kirohantam a házból és a biciklimmel kitekertem a világból. Meg akartam szűnni, teljesen kikészültem. Akkoriban hívott fel egy, ma már idézőjeles barátom, hogy tud a fájdalmamra megoldást és adott egy pörgetős szert, ami tényleg segített abban a pillanatban. Ettől kezdve nyolc évig a drog volt az életem. A tesómmal Fehérváron fociztunk a Videoton utánpótlásánál. Sokszor bedrogozva mentünk edzésre, egy idő után azt mondták, döntsük el, hogy mit választunk. Otthagytuk a Vidit, azt a klubot, ahol édesapám számtalan gólt rúgott, ahol imádta a közönség, és ahol mi is szerettünk volna miatta meghatározó játékosokká válni.

Aki drogos és függő az tudja milyen ez.

Milyen?

Az ember kivetkőzik önmagából, ha kell, lop is a kábítószerért. A középiskolát, ahová jártam, otthagytam, titokban eladtam anyukám aranyékszereit, hogy kábítószert vegyek belőle. Mindent használtam. Kokaint, marihuanát, dizájndrogokat. Az utóbbi olcsóbb, de fele annyi idő alatt tönkreteszi az embert. És nem volt megállás. Volt rendőrségi ügyem is, garázdaság, verekedés miatt. A kapcsolataim tönkrementek, a barátnők elmenekültek. 

Mikor jött el az a pont, amikor azt mondta magában: ebből elég volt! 

Mindenki eljut egy mélypontra, amikor felteszi magának a kérdést: lejössz a szerről vagy meghalsz? Nálam akkor jött el a mélypont, amikor nagymamámtól, akit imádok, kértem kétszáz forintot fűre. Addigra már eladtam az összes aranyát. Nem adott pénzt, mert tudta mire kell. Én akkor elindultam felé, s kevés hiányzott hozzá, hogy megüssem. Az imádott nagymamámat… Ott döbbentem rá, hol is tartok és ez a pillanat hozta el a változást az életemben.   

Mi következett?

Bementem egy bentlakásos rehabilitációra Ráckeresztúrra. Egy évig laktam ott, a világtól teljesen elzárva. Kezdetben nem tudtam aludni, vert a víz, dolgozott bennem a függőség. Másfél hónap telt el így. Egyik este könyörögtem Istenhez, akiben korábban nem hittem, hogy segítsen, szüntesse meg a szenvedéseimet. Másnap felkeltem és békét éreztem, a tünetek pedig megszűntek.

Végleg leszámolt a függőséggel?  

A függőségből nincs teljes gyógyulás. Én nyolc éve vagyok tiszta, de a dizájnerdrogok hosszú távú hatása miatt ma is van, hogy szorongok vagy zavar támad a memóriámban. A drogos énem ma is bennem él, csak az a kérdés, hogy mennyire tudom elszigetelni.  

Takács Bertold fiataloknak mesél a kábítószer okozta szörnyűségekről.

Nyolc év szétesés után ott állt egy félbehagyott középiskolával, barátok és pénz nélkül. Mihez kezdett? 

Vissza akartam menni focizni. A Videotonnál próbálkoztam persze, de nem volt esélyem, hiszen fizikailag szörnyű állapotban voltam. Később megyei csapatokban focizgattam, aztán ha nagy nehezen is, de elengedtem a focit. Pedig mindig arra vágytam, hogy apám nyomdokaiba léphessek és tízezer ember tapsoljon nekem a stadionban. Nehéz döntés volt. Még Ráckeresztúron, a rehabon feltűnt, hogy hatással vagyok az emberekre. Figyelnek arra, amit mondok. Ott bent az volt a szokás, hogy minden idősebb rehabos mentorált egy fiatal függőt. Idő után azt vettem észre, hogy nyolc-kilenc gyerekkel beszélek folyamatosan. Ott ismertem meg Hamar Jánost, aki mentor volt, remek szakember. Apa-fia kapcsolat alakult ki közöttünk.

Elmentem, s idővel egyre több helyre hívtak és hívnak ma is. A focival akartam kitűnni, de ekkor már tudtam, segítőként fogok. Hitelesnek tartanak, mert minden rosszat megéltem és érzem, hogy tudom motiválni azokat, akik hasonló útra léptek, mint én. Ma már Pesten élek és egy nappali szenvedélybeteg-ellátóban dolgozom, mellette elindítottam a TikTok-csatornámat, ott is próbálok segíteni.

Közelről látja, mi történik a fiatalokkal a drog kapcsán. Nagy a baj?   

Nagy. A fiatalok közül sokan tízévesen már szívják a biofüvet és két-három hónap alatt szellemileg teljesen szétesnek tőle. De szívják, mert két-háromszáz forintét hozzá tudnak jutni. A függőség, a szenvedélybetegség, a kábítószerezés mind-mind a menekülésről szól, a megélt fájdalmak eltakarásáról. És sajnos a legtöbb gyerek drámájának oka a családjában keresendő. Sokat kell tenni, hogy visszaszorítsuk a kábítószerezést.

Az édesapja büszke lenne önre, ha látná, mit csinál?

Amit most csinálok, arra biztosan.