Törőcsik András masszőre, Pintér István: Testvérként szerettük egymást, még nem volt időm felfogni, hogy elment…

Pintér István érthetően nagy szomorúsággal emlékezik a magyar futball legendájára.

- Azzal kezdeném – meséli a szakember – hogy amíg lehetett, mindent megtettem Törőért. A Covid miatti egyéves elzárás előtt még a budakeszi szanatóriumból is kivettem őt, és a velencei nyaralómban ápoltam, amíg az anyagi lehetőségek megengedték ezt. Hiszen gondoljon csak bele: az otthonápolás, az étkezés, a gyógyszerek és egyéb egészségügyi segédeszközök beszerzése rengeteg pénzt emésztett fel, a 24 órás nővéri felügyeletről és az egyéb kiadásokról nem is beszélve. Rengetegett segített az MLSZ, András nővére, Éva és az Újpest Baráti Kör is, de sokat jelentett az az 1 millió forint is, amelyet a sportnapilap felhívására a szurkolók gyűjtöttek össze. Ám egyszer csak elfogyott a pénz. Így került vissza Törő barátom Budakeszire, majd jött a Covid miatti egyéves zárlat, amely taccsra tette azt a munkát, amelyet az elmúlt évek alatt közösen felépítettünk.

- Bocsánat, mit jelent az, hogy „taccsra ment” a munkájuk?

- Annyi kulisszatitkot talán elárulhatok az elmúlt öt és fél évről, hogy Törő – bár nagyon szépen fejlődött – az utolsó éveiben körülbelül egy nyolc-kilenc éves gyermek szintjén tudott kommunikálni. De így is 

például egy golyóstoll össze-, majd szétszerelésével. Mindeközben sokat hallgattuk a rádiót, és hogy mozogjanak az agytekervények, vissza is kellett mondania, amit hallott.  S a napja minden percét beosztottuk. Az étkezések és a foglalkozások között kijártunk mozogni a Pasaréti úti Pénzügyőr-pályára, ahol először körömpasszolgatás folyt, aztán már íveltük is egymásnak a labdát. Ma már hihetetlenek tűnik, de a legjobb időszakban medicinlabdás gyakorlatokat is végeztünk.

- Ezután következett az egyéves lezárás…

Így van, és nem is tudtam bemenni a barátomhoz. Aki ez idő alatt csak hanyatt fekve feküdt az ágyában, nem csoda, hogy hihetetlenül lefogyott, és sajnos a budakeszi kórházban nem álltak rendelkezésre olyan feltételek, hogy Törő állapotát tovább fejleszthessék, vagy legalább szinten tartsák. Az utóbbi két-három hónapban – amikor csak tehettem – bejártam hozzá, próbáltam mozogni vele, minél több vitaminnal, zsírral, szénhidráttal javítani az állapotán, de ez csupán próbálkozás volt. Ezzel együtt semmi jel nem mutatott arra, hogy el kell búcsúznunk tőle…

- Mi mondható el Törőcsik András utolsó napjairól?

- Éppen egy héttel ezelőtt is benn járt nála egy baráti társaság (a korábbi játékostárs, Csongrádi Feri, Horváth Karcsi, valamint a Dániában élő újságíró, Bendó Zsolt), akik vittek neki rengeteg gyümölcsöt, ételt, és Törőnek kifejezetten jó étvágya volt.

a szokás szerint négy órakor kezdődő látogatásra, mert délelőtt átszállították a Honvéd Kórházba, mert kicsit legyengült, és csupán biztonságképpen elvégeznek rajta egy mellkasröntgent és csinálnak egy vérképvizsgálatot is. Abban maradtunk, hogy jövő hét kedden – azaz éppen ma – nyugodtan bemehetek már hozzá, hiszen addig úgyis visszaszállítják Budakeszire. Most pedig itt állok fejbe kólintva, és még mindig nem hiszem el, hogy a barátom – akivel testvérekként szerettük egymást – nincs többé… Tudja, nem vagyok az a típus, aki minden órában az internetet bújja, ezért azon az átkozott szombaton nem tudtam semmiről… Szegény Nyilasi Tibi délután egy órakor, kétségbeesve hívott, hogy igaz-e a hír? Kérdezem, milyen hír? Hát, hogy meghalt az András… Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni, hiszen úgy voltam vele: az elmúlt években már annyi minden megjelent Törővel kapcsolatban, és ha bármi történt volna vele, a nővére, Éva úgyis értesített volna… Egyből hívtam őt, de csak annyit mondott: „visszahívlak, mert éppen intézkednem kell!” Ekkor már elbizonytalanodtam, ezért bekapcsoltam a tévét, ahol már bemondták a szörnyű hírt…

- Mit adott önnek az elmúlt öt és fél év, amely alatt felügyelhette a magyar futball legendájának egészségét?

- Mindent! Tudja, a mi ismeretségünk és barátságunk még a középiskolai évekre nyúlik vissza, Törő hárommal fölöttem járt a Teleki Blanka Gimnáziumba, de az utóbbi években olyan szoros viszony alakult ki közöttünk, amely – mint már említettem – testvéri kötődés volt, hiszen többször előfordult, hogy a nap 24 óráját együtt töltöttük. Rengeteget köszönhetek Andrisnak! Hiszen az ő révén juthattam el könyvbemutatóra vagy éppen az Újpest díszpáholyába, ahol olyan legendákkal találkozhattam, mint Göröcs Titi, Dunai Anti, Zámbó Sanyi, akik szintén féltő szeretettel köszöntötték és vigyáztak Törőre. S persze, átélhettem a szurkolók rajongását is, akik még a nagybeteg Törőcsiket is elhalmozták a szeretetükkel. Tudja,

Még nem volt időm felfogni, hogy elment, és állandóan az jár a fejemben: miért nem vigyáztunk rá jobban - hiszen a zsenik mindig különleges bánásmódot érdemelnek…

Nyitókép Az Újpest-szimpatizánsok már hétfőn elbúcsúzhattak egyik legnagyobb kedvencüktől Fotó: Facebook/Törőcsik András Emlékoldal