A játékosok egyöntetűen állítják: Ha felvesszük a címeres mezt, nincs fáradtság, nincs fájdalom!

2022. június 15. 02:20

Anglia idegenbeli kivégzése után csokorba szedtük a főszereplők lefújás utáni örömmondatait.

2022. június 15. 02:20
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Marco Rossi, a sikerkapitány:

A fiúk az első perctől kezdve együtt harcoltak, szenvedtek

Senki nem számíthatott ilyen eredményre - még a legszebb álmainkban sem! A mérkőzésnek volt néhány szerencsés epizódja, de azokat is megérdemeltük, mert a fiúk a mérkőzés első percétől kezdve együtt harcoltak, szenvedtek, összetartottak, és bebizonyították, ők tényleg egy igazi csapat! Hogy bevonul-e ez a mérkőzés a magyar futballtörténelembe, nem tudom.

Természetesen ez a pályafutásom csúcsmeccse, hiszen sosem álmodtam ekkora sikerről! Többször elmondtam már, hogy az edzői karrierem tulajdonképpen Magyarországon kezdődött el, hiszen Olaszországban csak alacsonyabb osztályokban dolgoztam, és csak önöknél kaptam meg azt a lehetőséget, hogy idáig eljuthassak. Nem véletlen, hogy nagyon közel áll a szívemhez Magyarország és a magyar emberek. A szurkolók pedig egyszerűen hihetetlenek! Olasz vagyok, úgy hogy elhihetik: a magyar emberek sokkal jobban lelkesednek a labdarúgásért, mint a honfitársaim. Néha nem hiszek a szememnek, amikor azt látom, hogy milyen érzelmeket tudnak átadni a drukkerek a labdarúgóknak!

Szalai Ádám, a vezér:

Amit ez a csapat Rossi kinevezése óta művel, egyedülálló!

Először is a szurkolóinkkal kezdeném: le a kalappal előttük, hiszen nem ültek fel annak a provokációnak, amely a magyar himnusz alatt hallatszott, csak velünk foglalkoztak. Egyébként pedig nagyon nehéz szavakat találni egy ilyen mérkőzés után - nagyon kemény volt! Amikor az ember eljut oda, hogy lassan 35 éves lesz, és 12-13 évet eltölt a válogatottban, akkor elgondolkozik: mennyi mérkőzés lehet még hátra? De az maximálisan kijelenthető: amit ez a csapat Rossi kinevezése óta művel, egyedülálló. Többek között azért, mert

Ez természetesen elsősorban Marco Rossinak köszönhető, hiszen ő a főnők, ő rakja össze a csapatot, ő dolgozza ki a taktikát, az ő érdeme, hogy olyan játékosok alkotják a magyar válogatottat, akik győzelemre születtek!

A duplázó Sallai teljesítményére az egész világ felkapta a fejét Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A duplázó Sallai teljesítményére az egész világ felkapta a fejét Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A két gólt szerző Sallai Roland:

Csúsztunk, másztunk, mindenki kitette a szívét a pályára

Ez a győzelem nagyon nagy dolog, hirtelen nem is találom a szavakat. Nagyon boldog vagyok, hiszen ez az első duplázásom a válogatottban – és éppen Anglia ellen! Egyszerűen jobban akartuk a győzelmet, csúsztunk, másztunk, mindenki kitette a szívét a pályára. Senki nem gondolta volna, hogy négyet rúgunk Angliában, és

Az pedig még inkább növeli az örömünket, ha belegondolunk, honnan hová jutottunk! Nagyon hosszú út végén érett be az a munka, amelyet az edzők és mi, játékosok is beletettünk a közösbe.

Nagy Zsolt (18-as mezben) szerényen adta elő: bombagól a németeknek és az angoloknak is! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nagy Zsolt (18-as mezben) szerényen adta elő: bombagól a németeknek és az angoloknak is! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A sorozat felfedezettje, Nagy Zsolt:

Elsősorban a hihetetlen egységben van az erőnk! 

Hirtelen csak annyit tudok mondani, egészen hihetetlen ez a siker, nem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lesz a két csapat között. A mérkőzés elején nagyon ránk jöttek, de ezt kivédekeztük, és a kontrákból el tudtunk menni.

hiszen éreztem az erőt a csapatban, annak ellenére, hogy tíz nap alatt a negyedik komoly mérkőzésünket játszottuk. De a sorozat elején egymás között azt beszéltük, hogy ha felvesszük a címeres mezt, nincs fáradtság, nincs fájdalom! Szerencsére remek közösséget alkotunk, és elsősorban ebben a hihetetlen egységben van az erőnk! 

Az első labdaérintésből eredményes Gazdag Dániel:

A szurkolók nálunk is jobbak voltak ma este!

Mentálisan erősek voltuk, nagyon fontos, hogy már az első félidőben megszereztük a vezetést, az utolsó 20-25 percben pedig nagyon nagy terület állt rendelkezésünkre a kontrákhoz, mi pedig kihasználtuk a lehetőségeket. Ami a gólomat illeti: remek labdát kaptam Nagy Ádámtól, láttam, hogy kijön a kapus, nekem csak alá kellett pörgetnem; szereztem már pár hasonló találatot a pályafutásom során.

nagyon boldogok vagyunk, büszke lehet ránk az egész ország. Viszont le a kalappal a szurkolók előtt, ha valakik jobbak voltak nálunk ma este, akkor egyértelműen ők voltak azok!

Ádám Martin, a sorozat egyik újonca

Gyermekkorom óta azért melózom, hogy bekerüljek a válogatottba

Egyértelműen beírtuk magunkat a magyar futball történelemkönyvébe, és elég jól is állunk a csoportban, amikor elkezdtük ezt a sorozatot, ezt senki nem gondolta volna.

A második félidőben a második gólunk után tulajdonképpen vége volt a mérkőzésnek. Gyermekkorom óta azért melózom, hogy bekerüljek a válogatottba, örülök, hogy két gólpasszal sikerült valamit hozzátennem a csapat játékához.

Nyitókép A pályán és a pályán kívül is az egységben az erő! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Interjúnk Marco Rossival:

„Magyarország rengeteget adott nekem!” – Marco Rossi a Mandinernek

A himnusz éneklése számomra azt fejezi ki, hogy nagyon erősen kötődöm Magyarországhoz” – vallja Marco Rossi. A magyar férfi-labdarúgóválogatott szövetségi kapitányát életről és fociról, olaszságról és magyarságról, Istenről, családról és hazáról, no és kedvenc itáliai és hazai étkeiről kérdeztük az Útravalóban, a Mandiner nyári-őszi különszámában!
Elolvasom!

„” – vallja Marco Rossi. A magyar férfi-labdarúgóválogatott szövetségi kapitányát életről és fociról, olaszságról és magyarságról, Istenről, családról és hazáról, no és kedvenc itáliai és hazai étkeiről kérdeztük az Útravalóban, a Mandiner nyári-őszi különszámában!

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lombi
2022. június 18. 19:52
De jó látni, hallani őket így örülni. Igaz magyarok.
Tőzeg Áfonya
2022. június 18. 18:11
Egységben az erő. A Hazátokért {Hazánk ért} megtanultatok küzdeni. Szép volt. Fiúk!
camelia sinensis
2022. június 18. 18:11
Ők biztos az angoloknak szurkoltak.
Kristály
2022. június 18. 18:11
Anya szeretet haza szeretet mind ez az anyatejben van csak erősiteni kell mint a tehetséget. Szép volt fiúk a Haza büszke rátók és az edzőre is. Minket irigyel a világ.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!