Fradi-blamázs: vereséggel mutatkozott be Sztanyiszlav Csercseszov!

2022. január 27. 21:58

A Puskás Akadémia 1-0-ra győzte le a helyzetekig is alig eljutó bajnokcsapatot.

2022. január 27. 21:58
null
Vámos Tamás

Nem volt szerencséje a debütálással a Ferencváros télen igazolt nigériai támadójának, Fortune Bassey-nek, ugyanis a csatárt már 28 perc után lekapta a pályáról Sztanyiszlav Csercseszov. Nem azért, mert a futballista annyira gyenge teljesítményt nyújtott volna – igaz, sok emlékezeteset egyelőre nem alkotott – hanem mert Muhamed Besic (két felelőtlenül elkövetett szabálytalanság után) már a 25. percben a kiállítás sorsára jutott, és az orosz mesternek muszáj volt átszerveznie a csapatát. A bosnyák szűrőnek egyébként ez volt pályafutása nyolcadik kiállítása, ebből négyet Magyarországon (három bajnokin és egy kupamérkőzésen) gyűjtött be. Mint kiderült, a piros lap döntő momentum volt, hiszen az enerváltan játszó bajnokcsapatnak esélye sem volt a lelkesen játszó hazaiak ellen.

Az első játékrészben a Puskás Akadémia két gyengécske szabadrúgással (bár a második után Olekszandr Zubkovnak a lövő erőről nyilván nem ez volt a véleménye, hiszen fejen találta a labda, és az ukrán sokáig csak támolygott) próbálkoztak csupán, míg a Fradinak nem is volt komoly kapura lövése.

A hosszabbításban pedig jött a csattanó: Van Nieff sistergős lövését ütötte oldalra Dibusz, a szögletet is a holland adta be. Nem is eredménytelenül, hiszen a teljesen egyedül hagyott Joao Nunes – a portugál a Ferencváros ellen már a negyedik találatát szerezte – fejese védhetetlen volt.

A Fradi játékosai nem tették eléggé oda magukat - ezt Csercseszov sem érti Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A Fradi játékosai nem tették eléggé oda magukat - ezt Csercseszov sem érti Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A szünetben alapos fejmosást tarthatott az orosz mester a Fradi öltözőjében (nem lettünk volna az FTC játékosai helyében...), hiszen egy láthatóan más felfogású csapat jött ki a pályára, de csak egy lesgólra (Miha Blazic révén) futotta erejükből. A felcsútiak jól őrizték minimális előnyüket,

A mérkőzés egyik legbeszédesebb adata: amíg a Puskás Akadémia tizenháromszor, addig a Fradi csupán háromszor lőtt kapura.  

Ami leginkább feltűnő volt: hiába jött új szakember, hiába vezetik csupán egy ponttal a tabellát a zöld-fehérek, abszolút nem volt tűz a játékukban, képtelenek voltak felpörögni a mérkőzésre. Vasárnap már az Újpest elleni idegenbeli derbin kell bizonyítania Uzuniéknak, mindenesetre az biztos: egy újabb vereség már nem fér bele!   

„Legalább olyan jó csapat vagyunk, mint a Ferencváros!”

A hazai vezetőedzője, Hornyák Zsolt így értékelt:

„Száz százalék, hogy ha nincs a kiállítás, tizenegy a tizenegy ellen is mi győztünk volna. Erre a meccsre már régóta készültünk, s bár nálunk is hiányzott öt stabil játékosunk, akik ma pályára léptek, bebizonyították, hogy

A mai mérkőzésen a győzelmünk kulcsmomentuma az volt, hogy határozottabbak voltunk, mint a Fradi játékosai.

„Kell még idő, hogy összecsiszolódjak a csapattal!”  

A Ferencváros vezetőedzője érthetően nem volt vidám hangulatban a lefújást követően:

„A kiállítás csupán a másodlagos oka volt a mai vereségünknek. A legfőbb indok, hogy nem jól szálltunk be a mérkőzésbe; a találkozó előtt éppen azt beszéltük meg, hogy az első másodperctől oda kell tegyük magunkat, ez nem sikerült, és mindezt még tetőzte a piros lap is. Azt, hogy miért nem koncentráltunk az első másodperctől, meg kell beszéljem a fiúkkal! Mindenesetre a szünetben egy kicsit hangosabb voltam az átlagosnál – normális esetben nem ez a stílusom – viszont mindenképpen szerettem volna megértetni velük, hogy mit várok el tőlük. Egy győzelem vagy egy vereség semmit nem befolyásol: azt tudom, hogy az én játékosaim a legjobbak! Csupán egy felkészülési és egy bajnoki mérkőzésen vagyunk túl, kell még idő, hogy összecsiszolódjak a csapattal!”  

Nyitókép: Könnyedén gyűrte le a Ferencvárost a Puskás Akadémia Fotó: MTI/Vasvári Tamás

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
savrena
2022. január 31. 11:36
Tény az tény, magyar kölyköket kellene játszatni, nem harmadosztályú jugokat meg négereket.
Robur
2022. január 30. 22:11
Kurva anyád, orbán viktor!
I.E.D.
2022. január 29. 19:35
Tudja, csak leszarja. Bankszámlára megjön a pénz, ezek az izék meg még csak nem is oroszok...:)
Naggy
2022. január 29. 19:35
"Puskás akadémia? Az mi a bánat?" Az egyik nagy magyar közpénznyelő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!