Akad olyan klub, amelynél tíz év alatt nem történik annyi esemény, mint idén a magyar futball kirakatcsapatánál, a Fradinál. Szerhij Rebrov nyári, tulajdonképpen máig érthetetlen távozása után (három év alatt három bajnoki cím, valamint az Európa Ligában és a Bajnokok Ligájában is a főtábla jött össze) az osztrák Peter Stöger kezébe került a karmesteri pálca. A korábban – többek között - a Borussia Dortmundot és az 1. FC Kölnt irányító szakember vezérletével a csapat kezdetben a BL-selejtezőket még magabiztosan vette (a koszovói Pristina ellen 3-0 és 3-1, a litván Zalgiris ellen 2-0 és 3-1), de az első bajnokin, a Kisvárda elleni hazai pofon (1-2; ki sejtette ekkor még, hogy a rétközi klub lesz a bajnokság meglepetéscsapata?) már jelezte: ez az ősz korántsem lesz sétagalopp az Üllői úton. A Slavia elleni szép siker után úgy tűnt, feledőben a gondok, ám közben az egyik legeredményesebb támadóval, Franck Bolival csak sikerült összerúgni a port (igaz, az elefántcsontparti engedély nélkül távozott saját esküvőjére, Párizsba), aki csak a Young Boys elleni playoff-mérkőzésre térhetett vissza; a kinti meccsen, dacból vágott is egy duplát, ám a svájciak ellen végül nem jött össze a BL-főtáblára jutás. Maradt a legnehezebb EL-csoport, de közben a bajnokságban is úgy hullottak a pontok, mint az őszi legyek szeptember derekán. Hiszen az akkor éppen halovány Zete is elvitte a három pontot az Üllői útról (2-1), mint ahogy az edzőváltáson áteső MTK sem vereséggel távozott a Groupamából (0-0), s itt azért jegyezzük meg: Szerhij Rebrov három idénye alatt csupán egyetlen hazai vereséget hozott össze a csapat (0-1 a DVTK ellen). Közben az Európa Ligában sem jöttek a pontok, így a bajnokság végére hiába csúszott be egy négyes győzelmi sorozat (kapott gól nélkül), hiába búcsúztak Dibuszék az EL-től a csoportelső Bayer Leverkusen legyőzésével, a Debrecenben elszenvedett vereség után a Fradi vezetői már másnap páros lábbal rúgták ki a bécsi úriembert.
Stögerrel kapcsolatban leginkább az volt az ember érzése, nem is fogta föl igazán, hogy Magyarország legnépszerűbb klubját irányította.
Mindenesetre az új mesternek, Sztanyiszlav Csercseszovnak lesz elég tennivalója a tavaszi idény során…