Märcz Tamás a tokiói szereplésről: Legközelebb okosabbak leszünk

Fordítsunk egyet a dolgok menetén: lassan egy hónap telt el a tokiói bronzmérkőzés, a spanyolok elleni találkozó óta. Miként telt az elmúlt időszak? Kellően kipihente magát?

Az az igazság, hogy nem sok idő jutott a családi programokra, hiszen a válogatottal kapcsolatban akadt még némi utómunkálat, ráadásul mindkét lányom, a 17 éves Mira és a 11 éves Lora is röplabdázik, és az utánpótlás edzőtáborok éppen augusztusra esnek. Emiatt csupán az augusztus 20-i hosszú hétvégén tudtunk kiugrani Olaszországba kicsit lazítani, de az a négy nap remekül sikerült. 

Nyilván volt is mit kipihennie. Mennyire volt stresszes a nem mindennapi ötkarikás felkészülés és maga az olimpia?

Kezdjük onnan, hogy a Covid-járvány szinte a kezdetek óta, 2020 áprilisától nagyon nehéz helyzetbe hozott minket, nem csak a sérüléseket és a betegségeket szenvedtük meg, hanem a bajnokság is döcögött, zárt kapuk mögött zajlottak a mérkőzések, és persze, nem is tudtam mindig a tervezett kerettel készülni. Egyébként

amikor – június táján – célegyenesbe fordult a felkészülés már nem voltak komoly problémák, csupán a tesztelések és néhány protokollvizsgálat hozott némi pluszt az életünkbe, de ezek betartása nem okozott komoly problémát. Az utazásokra is odafigyeltünk, fölöslegesen nem hagytuk el Magyarországot, és ahová csak lehetett, mindig saját busszal mentünk. Tehát azt mondhatom: a közvetlen felkészülésünk – az összes körülményt figyelembe véve – zökkenőmentesen zajlott.  

A 2020-as budapesti Európa-bajnokság megnyerése – hiszen ezzel automatikus olimpiai résztvevővé váltunk, és nem kellett kvalifikációs tornán részt vennünk -valamint az egy év halasztás mennyire befolyásolta a mindennapokat?

Azért nem volt számunkra igazán szerencsés a halasztás, mert ugyan az olimpiai bronzérem sem rossz eredmény, de talán egy fokkal nagyobb esélyünk lett volna egy még jobb eredmény elérésére, ha közvetlenül az aranyérmet hozó Eb után tudunk az olimpiára utazni. Tudok olyan riválisról, akik abszolút profitáltak a plusz egy évből, jobban összeálltak, mi pedig próbáltuk átmenteni az Európa-bajnoki formánkat. Maradjunk annyiban: kihoztuk magunkból a maximumot, de nem biztos, hogy a legjobban jöttünk ki az elhalasztott olimpiából.

Nyilván maradt önben is hiányérzet, hiszen a magyar vízilabdázó „olimpiai aranyra született” de a tokiói bronzérem most a félig teli vagy a félig üres pohár esete?

hiszen rendkívül összesűrűsödött a mezőny, másrészt az ötkarikás helyezések társadalmi megítélése is kedvezően változott Magyarországon, ma már felértékelődtek az érmek és a pontszerző helyezések is. Fentieken kívül azért is értékes ez a bronz, mert a mezőny erősségét az is jelzi: a riói döntős Horvátország valamint a világbajnok olaszok a legjobb négy közé sem jutottak be, és az egyik nagy esélyes, a spanyol válogatott sem szerzett érmet. Természetesen tudjuk, hogy ott álltunk a nagy lehetőség, a döntőbe jutás kapujában, ráadásul nem egy előzetesen nagy favoritnak kikiáltott válogatottal játszottunk, de a görögök nagyon erős és potenciális válogatottá fejlődtek. Jó lett volna döntőt játszani, de azért sem maradt bennem hiányérzet, mert az egyik nagy esélyes, a spanyolok ellen végig domináltunk és nagy gólkülönbséggel nyertük meg a bronzmérkőzést, s így felülmúltuk az utolsó két olimpián nyújtott teljesítményünket. 

A csoportmeccsekre nem érdemes sok szót vesztegetni, hiszen a magyar válogatott esetében a továbbjutás kötelező házi feladat, de a nyolcaddöntőben, a korábbi finalista Horvátország elleni szuperszonikus teljesítmény önt is meglepte?

A csoportból való továbbjutást és a nyolcba jutás alapelvárás, de látható volt, hogy mindkét csoportban kemény harcok voltak a legjobb helyezésekért és nekünk is komoly ellenfeleink akadtak a mi águnkon, míg a negyeddöntőig jutottunk. A horvátok nagyon erősek voltak, korábban a végső győztes szerbeket is több góllal legyőzték, ellenünk sem játszottak rosszul, de nekünk nagyon jó volt a támadójátékunk, nekik pedig lyukas volt a védelmük. Döntő volt a mentális erőnk, hiszen a hónapok óta tartó felkészülésünk során

hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy az elődöntőbe jutsz, vagy csupán az 5-8. helyért játszol tovább. Pláne, a londoni és a riói ötödik helyezéseink után…

Az elődöntőben Görögországtól szenvedtünk vereséget, akik ráadásul az első csoportmeccsen is megvertek minket. Mitől lettek a kétszeres junior világbajnok görögök ennyire jók és - miért váltak a mumusainkká? 

Lassan már túl kell lépni azon a sztereotípián, hogy az élmezőnyt négy-öt válogatott alkotja. Ma már kilenc-tíz bombaerős riválisunk van – köztük az újdonsült olimpiai ezüstérmes - és a középmezőny is erős. Nem akarom túlragozni, de a görögöknél három olyan játékos is játszott, akik korosztályos Eb-t és junior világbajnokságot nyertek, de már a néhány évvel idősebb játékosaik is egy jó generáció tagjai, akik sokszor voltak érmesek az utánpótlás eseményeken. Biztos, hogy a jövőben is komolyan kell számolni velük, hiszen nagyon masszívak. Az elődöntőben több rossz döntésünk volt, a védekezésünket le kellett volna egyszerűsítenünk, a támadásainkat pedig tovább gondolni. Legközelebb okosabbak leszünk…

A spanyolok elleni bronzmeccset miként élte át?

Az elmúlt öt évben nagyon sok szép eredményt értünk el ezzel a csapattal, számos arany- és ezüstérmet nyertünk a különböző világversenyeken, de harmadikok sosem voltunk, tehát ez a bronzcsata számunkra is különleges helyzet volt. Morálisan is nagy súlya van a harmadik helyezésnek, hiszen az utolsó két olimpián nem sikerült a legjobb négy közé jutnunk épp ezért óriási motiváció volt a csapatban. A feladat jelentőségét a játékosok is átérezték, a bombaerős spanyol csapat ellen végig maximálisan koncentráltak, tudták, hogy nagyon sokat kell beleadni a sikerért.

és teljesen megérdemelt, magabiztos győzelmet arattunk. Ezzel magunk előtt is igazoltuk: megérte az a rengeteg munka, amelyet az elmúlt öt évben beleraktunk.

Melyik volt a legkellemesebb és legkellemetlenebb élménye Tokióból?

Egy világverseny, különösen egy olimpia után nehéz nem azt mondani, hogy az örömöt egy győztes, a bánatot pedig egy vesztes mérkőzés okozta. Tokióban két nagy örömöt okozó találkozónk volt, a negyeddöntő és a bronzmérkőzés, szerencsére a horvátok és a spanyolok ellen is kiváló teljesítményt nyújtottunk. Az elveszített elődöntő fáj a leginkább, de a harmadik hely arra ösztökél mindannyiunkat, hogy három év múlva, Párizsból még fényesebb érmet hozzunk haza. Egy új generáció kezd lassan felnőni, akik akár három év múlva is főszereplők lehetnek, hét év múlva pedig még nagyobb realitás, hogy a csúcsra érjenek! 

Mi lesz a további programja? Azt tudom, hogy a szövetség elnöksége felé ebben a hónapban kell benyújtania a tokiói játékok szakmai értékelését…

Szeptembernél tovább egyelőre nem gondolkodom, de az biztos, hogy a hétvégén már a prágai junior világbajnokságra, majd a máltai ifjúsági Európa-bajnokságra utazom. Hiszen az elmúlt időszak bizonyította, hogy rengeteg tehetséges fiatalunk van, elég, ha csak már a felnőtteknél is bemutatkozó Konarik Ákost és Vigvári Vendelt említem meg. 

Nyitókép: Igazi csapatmunka volt! Fotó: MTI/Ilyés Tibor