A csoportból való továbbjutást és a nyolcba jutás alapelvárás, de látható volt, hogy mindkét csoportban kemény harcok voltak a legjobb helyezésekért és nekünk is komoly ellenfeleink akadtak a mi águnkon, míg a negyeddöntőig jutottunk. A horvátok nagyon erősek voltak, korábban a végső győztes szerbeket is több góllal legyőzték, ellenünk sem játszottak rosszul, de nekünk nagyon jó volt a támadójátékunk, nekik pedig lyukas volt a védelmük. Döntő volt a mentális erőnk, hiszen a hónapok óta tartó felkészülésünk során
leginkább erre a meccsre hegyeztük ki magunkat,
hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy az elődöntőbe jutsz, vagy csupán az 5-8. helyért játszol tovább. Pláne, a londoni és a riói ötödik helyezéseink után…
Az elődöntőben Görögországtól szenvedtünk vereséget, akik ráadásul az első csoportmeccsen is megvertek minket. Mitől lettek a kétszeres junior világbajnok görögök ennyire jók és - miért váltak a mumusainkká?
Lassan már túl kell lépni azon a sztereotípián, hogy az élmezőnyt négy-öt válogatott alkotja. Ma már kilenc-tíz bombaerős riválisunk van – köztük az újdonsült olimpiai ezüstérmes - és a középmezőny is erős. Nem akarom túlragozni, de a görögöknél három olyan játékos is játszott, akik korosztályos Eb-t és junior világbajnokságot nyertek, de már a néhány évvel idősebb játékosaik is egy jó generáció tagjai, akik sokszor voltak érmesek az utánpótlás eseményeken. Biztos, hogy a jövőben is komolyan kell számolni velük, hiszen nagyon masszívak. Az elődöntőben több rossz döntésünk volt, a védekezésünket le kellett volna egyszerűsítenünk, a támadásainkat pedig tovább gondolni. Legközelebb okosabbak leszünk…