Az FBI igazgatója személyesen kért bocsánatot Simone Bilestől és a szexuálisan zaklatott amerikai tornásznőktől

2021. szeptember 18. 19:53

Dokumentumfilmek, elemzések, tényfeltáró riportok is születtek az egyetemes sportvilág legdöbbenetesebb és legszörnyűbb, évtizedeken át tartó szexuális zaklatási botrányáról, amelyben az amerikai női tornászválogatott orvosa, Larry Nassar versenyzők tucatjainak tette tönkre az életét, az érintettek véleménye szerint sportszervezeteik vezetőinek „falazása” mellett. Hiába a tornásznők fájdalmas tényfeltárása, mégis kiderült, hogy még az FBI is a szőnyeg alá söpört az ügy kivizsgálásakor olyan vallomásokat és bizonyítékokat, amelyek a szégyenletes bűncselekménysorozat tényleges és teljes leleplezését segítették volna.

2021. szeptember 18. 19:53
null
Csisztu Zsuzsa
Csisztu Zsuzsa

Belegondolni is szörnyű, pláne – ha az ember személyesen ismeri az érintett tornásznők némelyikét – , hogy mit élhettek át hosszú évek, évtizedek, olimpiai ciklusok alatt ezek a versenyzők mindeközben azzal a küldetéssel, hogy a világ legjobb tornásznőiként mosolyogva teljesítsék be az amerikai álmot, egy beteges zaklató, a csapat orvosának árnyékában élve.

Ma szinte hihetetlen, hogy mindez ilyen hosszan és ennyi áldozatot szedve megtörténhetett, vagyis hogy

Larry Nassar, a nemzetközi tornászvilágban is nagyon sokáig köztiszteletben álló, nagy tekintélyű orvos háborítatlanul zaklathatta az amerikai női tornászválogatott tagjait.

Kiszolgáltatott, a minden világversenyen aranyesélyes amerikai csapattagságra mindennél jobban vágyó, azt bármilyen áldozat árán elérni akaró kislányokat, gyerekeket, olyan, sokszor a szüleiktől távol, edzőtáborokban felnövő fiatalokat, akik talán eleinte nem is értették mi történik velük valójában.

A magát biztos pontnak feltűntető orvos a sokszor állandó sérüléseik miatt számtalan fájdalommal élő sportpalánták, majd később fiatal hölgyek számára sokáig kapaszkodónak, nyitott fülnek, empatikus védelmezőnek tűnhetett. És eközben

a legaljasabb módon férkőzött a versenyzők bizalmába és teremtetett olyan sakk-matt helyzetet számukra,

amelyben senki nem mert a bevált és sikeres „rendszer ellen” fellépni. Ha valaki mégis megpróbálta, vagy lesöpörték a próbálkozásait, még csírájában elfojtva a dolgot, vagy azt kockáztatta, hogy mindezek mellett elbukja a szinte fetisizált amerikai tornászválogatottságot, s a csapattagságot, a szinte biztos sikert. Tehát oda az álom, és hiábavaló volt akkor az évekig tartó könyörtelen edzésmunka.

Fájdalmas riportok és filmalkotások születtek már ennek a sötét korszaknak a feltárására – a legismertebb, de nem az egyetlen a Netflix Athlete A című alkotása, amelyet megnézve, napokig kóvályog az ember. 

Ma már tudjuk, hogy a 2018-ban 40-től 175 évig terjedő szabadságvesztésre ítélt bűnöző, Larry Nassar,

aki az amerikai ügyészség szerint, gyermekpornográfia és szexuális zaklatás bűntette miatt több száz nő és lány életét keseríthette meg, igazából csak akkor kezdett el feszülni a sötét ügyei miatt, amikor egyre több és egyre nevesebb, világhírű tornásznő is kiállt a fényre, hogy felzaklató történeteiről egymást bátorítva beszámoljon.

Maggie Nichols volt végül az első és legbátrabb, aki végigvitte,

hogy a sokak számára – ezt hallgatta másoktól – ostobának és elkeseredettnek tűnő, egy nagytekintélyű orvos reputációját aláásni vágyó, nyilván sikertelen tornásznő vádaskodásait valaki végre meghallgassa. Végül az Indianapolis Star újságírói tették meg az első lépéseket Nichols aktájának megnyitásával. Később Rachael Denhollander, egy négygyermekes, ügyvédként praktizáló édesanya, aki rábukkant az első ilyen témájú cikkre, s aki maga is Nassar-áldozat volt korábbi tornászévei alatt, azonnal becsatlakozott az ügy felgöngyölítésébe, hogy végre letehesse magáról ezt az évtizedek óta cipelt szörnyű puttonyt.

Az igazi áttörést azonban az hozta el, amikor Amerika „szvíthartjai”, vagyis a korábbi bajnoknők közül egyre többen tették fel a kezüket, hogy bizony ők is Nassar-áldozatok.

Azt gondolnánk, hogy a több embertöltőre elegendő börtönbüntetését töltő Nassar sztorija – aki egyébként nem csak a tornászválogatottnál, hanem a Michigan State University hallgatói között is szedte áldozatait – lassan feledésbe merül és az ügy helyét átveszi a sebek begyógyításának ideje.

A képen: Christopher Wray, az FBI igazgatója, aki személyesen és a testület nevében is bocsánatot kért az amerikai tornásznőktől. Fotó: Graeme Jennings / POOL / AFP
A képen: Christopher Wray, az FBI igazgatója, aki személyesen és a testület nevében is bocsánatot kért az amerikai tornásznőktől. Fotó: Graeme Jennings / POOL / AFP

De sajnos ez koránt sincs így, mert az ügy kapcsán kiderült, hogy a történtek nem csak az egész amerikai olimpiai tornasportra és a sikereket halmozó és azt nagyon is szerető tengerentúli sportvezetőkre, hanem - és itt jön a meglepő csavar -,

az ügyet feltáró FBI-os szövetségi ügynökökre is igen rossz fényt vetettek, és hát, ki szeretne odaát dicsekedni ezzel?

Simone Biles is feltárta, hogy Nassar áldozata volt

Négy amerikai tornásznő, a négyszeres olimpiai és tizenkilencszeres világbajnok Simone Biles, a háromszoros olimpiai és kétszeres világbajnok Aly Raisman, az egyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok McKayla Maroney, illetve az egyszeres világbajnok Maggie Nichols - utóbbi, aki először állt ki a zaklatási témával a sajtóban -, most ugyanis az FBI-t, illetve az amerikai tornászválogatott vezetőit teszi felelőssé Larry Nassar éveken át húzódó zaklatási ügyéért.

A héten a szenátusi meghallgatáson résztvevő tornásznők azért jutottak el ezen fórumig, mert szenátusi vizsgálat indult, hogy feltárja az FBI-nyomozás hiányosságait.

A minapi meghallgatáson Maroney elmondta, hogy 2015-ben három órán át közölt részleteket telefonon az FBI-jal az őt ért, részben a londoni olimpián történt szexuális zaklatásokról, köztük olyan incidensekről, amiket saját édesanyjának sem mondott el korábban. Ugyanakkor egy 2021 júliusi jelentésből kiderült, hogy az FBI másfél évig hozzá sem nyúlt Maroney vallomásához, és ennyi idő eltelte után is csak hibásan jegyezte le azt.

– nyilatkozta a rendkívül felháborodott Maroney a Reuters szerint.

A képen: Simone Biles könnyeivel küszködik a múlt feltárásakor. Fotó: Graeme Jennings / POOL / AFP
A képen: Simone Biles könnyeivel küszködik a múlt feltárásakor. Fotó: Graeme Jennings / POOL / AFP

A négyszeres olimpiai bajnok Biles könnyeivel küszködve okolta az FBI-t és az Amerikai Tornaszövetséget, valamint az Amerikai Olimpiai Bizottságot, amiért ezek a szervezetek semmit sem tettek a jelentések ellenére, hagyva, hogy őt és több száz másik tornászt zavartalanul zaklathasson tovább a csapat orvosaként dolgozó Nassar.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy még folyamatban lévő polgárjogi keresetek dokumentumaiból kiderül, hogy 2015 júliusa – amikor az FBI először értesült a Nassarral kapcsolatos vádakról  - és 2016 szeptembere között, amikor elkezdtek külső nyomásra mégiscsak foglalkozni az üggyel, a predátorként is emlegetett orvos hetvennél is több fiatal nőt zaklatott szexuálisan, orvosi kezelésként beállítva mindezt. Ez a hetven áldozat talán nem vált volna azzá, ha az FBI időben és szakszerűen lép.

Aly Raisman azt kritizálta, hogy a felelős szervek nem tettek eleget azon feladatuknak, hogy kiderüljön: az amerikai olimpiai és paralimpiai szervezetek éveken ál falaztak Nassarnak.

A szerdai meghallgatáson részt vett az FBI igazgatója, Christopher Wray is, aki a szervezet nevében bocsánatot kért a tornászoktól. „Mélységesen sajnálom mindannyiukat. Sajnálom, hogy oly sok ember újra és újra cserbenhagyta önöket, és különösen sajnálom, hogy voltak olyan emberek az FBI-nál, akiknek 2015-ben megvolt a saját esélyük arra, hogy megállítsák ezt a szörnyeteget, és kudarcot vallottak, és ez megbocsáthatatlan, ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie, és azt az ügynököt elbocsátották azóta, aki így járt el az ügyben” – mondta Wray a szenátusi bizottság előtt tett vallomása során.

A képen: Aly Raisman öleli meg együttérzően Simone Bilest, miután maga is vallomást tett a szenátusi meghallgatáson az FBI-vizsgálat visszaéléseivel kapcsolatban. Fotó: SAUL LOEB / POOL / AFP
A képen: Aly Raisman öleli meg együttérzően Simone Bilest, miután maga is vallomást tett a szenátusi meghallgatáson az FBI-vizsgálat visszaéléseivel kapcsolatban. Fotó: SAUL LOEB / POOL / AFP

 

Nyilván ez nem vigasz az akár az egész életükre kiható traumát átélő tornásznők számára, mégis, ahogy a CBSNews jelentéséből is kitűnik, az igazgató fontosnak tartotta elmondani, hogy

az elmúlt öt évben az FBI és társszervei 16.000 „olyan” embert tartóztattak le, mint Larry Nassar.

„Ez sajnos jól érzékelteti az ilyen típusú bántalmazások döbbenetes mértékét ebben az országban" - mondta Wray.

„Nem csak ezekről az áldozatokról és túlélőkről van szó. Nem csak a tornasportról. Nem is feltétlenül az olimpiáról" - tette hozzá az elhangzottak után a meghallgatáson jelen lévő Jerry Moran Kansas-i szenátor.

Van-e kiút a kiskorú és gyakorta függőségi helyzetben lévő sportolók kiszolgáltatottságából?

A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) az Egyesült Államok női tornászválogatottjai körül történt szörnyűségekre válaszul kibővítette a versenyzők, edzők, bírók, sportszakemberek viselkedésére vonatkozó szabályzatát, amelyben részletesen és alaposan kitér a sportágban megforduló összes szereplő magatartásával kapcsolatos elvárásokra, és mindazon viselkedési formákra, amelyek megsértik, vagy sérthetik a másik szereplő legalapvetőbb emberi jogait.

Hotline az áldozatok anonim segítségkérésére

Az Európa Tornaszövetség (UEG) pedig létrehozott egy magatartási szabályozási kódexet, amelynek online oldalán egy azonnal elérhető forródórton keresztül lehetőséget teremt a kiszolgáltatott heyzetben lévő áldozatok vagy potenciális áldozatok védelmére.

Deklarálja, hogy a sportban mindenkinek joga van a nem véletlenszerű, vagyis szándékos erőszakkal, zaklatással, és bántalmazással szembeni védelemhez, fajtól, bőrszíntől, nemtől, szexuális irányultságától, anyanyelvétől, vallásától, politikai vagy egyéb véleményétől, nemzetiségi vagy szociális hovatartozásától, társadalmi státuszától, vagyonától, születésétől, fogyatékosságától, fizikai adottságaitól, sportolási képességétől vagy egyéb állapotától függetlenül.

A nem véletlen erőszak magában foglalja a zaklatás és bántalmazás minden formáját, és világszerte előfordul.

Fontos, hogy tudatosítsuk a szándékos erőszak mindenféle formájának megnyilványulásait és annak potenciális hatásait az áldozatokra nézve. A nemzetközi szervezet minden egyes nemzeti tornaszövetség hatáskörbe utalta egyidejűleg, hogy létrehozza ezt a védelmi hálót, egy olyan belső szabályzatot és struktúrát, amely lehetővé teszi, hogy akár anonim módon segítséget kérhessen a bántalmazott. A bántalmazás riadóláncába az adott ország nemzeti tornaszövetségének a területén történt bármilyen incidenst jelentheti a bántalmazott maga, jelentenie kell annak, aki értesült róla, bekapcsolva az értesítési hálóba az ország nemzeti olimpiai bizottságát és sportirányítási rendszerét is.

Független etikai és sportolóvédelmi testület (GEF)

A FIG nem érte be ennyivel, létrehozott egy nemzetközi jogi szakemberekből álló független és a fent nevezett magatartási szabályok megsértését kivizsgáló testületet, a Gymnastic Ethic Foundation-t, ahol jelenteni lehet minden egyes ügyet, vagy – finoman szólva –gyanús és jogsértést, etikai szabálysértést felvető, zaklató esetet, vagy az abuzus bármilyen formáját jelentő viselkedést.

Látni, hogy a tornasport belső világában – és nem csupán az amerikai női tornászválogatottal történt szörnyű esetsorozat óta – , de zajlik egy belső morális válság, amelynek legnagyobb létszámú és sokszor legkiszolgáltatottabb szereplői, maguk a versenyzők kezdenek fellépni azon, a versenyzőket sok esetben személyükben megalázó munkamódszerek, sértő kommunikációs edzői, sportvzetői panelek és viselkedési formák ellen, amelyekről generációkon át azt hitték – hiszen gyakorta ebben nőttek bele – , hogy a sikerre jutás elengedhetetlen részei, s amelyekkel egyszerűen együtt kell élni. Világszerte indulnak perek tucatjai az edzői, sportvezetői, sportszakemberi túlkapások ellen és azok visszaszorítására, és szomorú, de tényszerű, hogy ebben a folyamatban brit, svájcibelga, vagy számos más ország etikai vizsgálatai után egy magyar sportszakembert, Draskóczy Imrét, a női tornászválogatott szövetségi kapitányát is elmarasztalta júliusban a GEF, miután a fellebbviteli eljárásában a korábbi válogatott tornásznő, Fehér Nóra esetét és panaszát újra megvizsgálta.

Elmarasztalták a Magyar Tornaszövetséget és a női kapitányt

A képen: A felemás korláton győztes Fehér Nóra a tornászok szerenkénti országos bajnokságán Budapesten, 2019. március 9-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A képen: A felemás korláton győztes Fehér Nóra a tornászok szerenkénti országos bajnokságán Budapesten, 2019. március 9-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

A GEF fellebbviteli bírósága július 2-án teljes egészében hatályon kívül helyezte a fegyelmi bizottság tavaly decemberi, akkori felmentő határozatát, és ezúttal mind a magyar szövetséget, mind Draskóczy szövetségi kapitányt szankcionálta.

A határozat a Magyar Torna Szövetséget hivatalos figyelmeztetéssel büntette, és elrendelte, hogy kérjen bocsánatot a tornásztól a neki okozott kárért. A szövetségi kapitányt hivatalosan is figyelmeztetésben részesítették, és elrendelték, hogy Draskóczy hat hónapon belül ifjúságvédelmi képzésen vegyen részt.

Emellett a feleknek az eljárás költségeihez együttesen 1000 svájci frank hozzájárulást kell fizetniük. A Magyar Torna Szövetség és Draskóczy Imre 21 napon belül fellebbezést nyújthatott be a döntés ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS). Jelenleg nincs tudomásunk arról, hogy szövetségi kapitány, vagy a szövetség maga élt volna a fellebbezés lehetőségével.

 

A nyitóképen: A négyszeres olimpiai bajnok Simone Biles esküt tesz a szenátusi megallgatáson, 2021. szeptember 15-én a washingtoni kapitóliumban. Fotó: SAUL LOEB / POOL / AFP

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sincero
2022. december 15. 13:14
És utána bocsánatot kért Istentől, hogy létre hívta őt. Amúgy Biles-t feleségül is veheti (ha nőtlen), örökbe is fogadhatja (ha a lány elfogadja), majd végül minden vagyonát rá is írathatja.
BossN
2021. november 03. 14:13
Túl hosszú a cikk és elvész benne a lényeg.
Salamander
2021. szeptember 21. 21:48
Ócska politikai színjáték: a #metoo és a BLM által leterített szőnyegen még az FBI is térdre kényszeríthető. Nevetséges.
Búvár Kund
2021. szeptember 21. 21:47
Nem olvastam végig, mert nagyon hosszú lére engedte Zsuzsi, de sztem az tagadhatatlan, hogy a női sportban igen is van zaklatás bőven. Bár az is igaz, hogy nehéz bizonyítani is, és lehet alaptalanul védaskodni is. Magam is voltam szemtanúja amikor egy nb1-es női kézicsapat méltán híres edzöje, az ificsapat levonulásakor a pályáról néhány csinos lány fenekére csapott. Jó, nyilván ez nem nemi eröszak, de nem is illik, pláne egy olyan férfitól, akitől vmilyen szinten függ a sorsod... Persze ilyenkor a lányok csendbe vannak, esetleg mosolyt eröltetnek az arcukra... Én az akkori csajomnak csapatváltást javasoltam....ő inkább abbahagyta, igaz nem volt egy görbicz anita, de egy jó nb1-es játékos lehetett volna. De mondjuk 20 évvel később kiállni egy ilyen váddal már nem tissztességes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!