Üzleti osztály a repülőn: nincs már igény az első osztályú jegyekre, a business viszont tör előre
Amerikában teljesen lemondtak róla, Európában még ragaszkodnak hozzá, csak az a kérdés, meddig.
Tömegsport vagy az elit kiváltsága? Hogyan tekintettek a repülésre a kommunisták, és mit látott benne Horthy? Az urak kiváltságos hobbijától a sztálini sólymok „dicső” példájáig – összeállításunk a magyar vitorlázórepülés történetéről.
"A vitorlázórepülés olyan aerodinamikus, könnyű, motor nélküli, vitorlázó repülőgéppel végzett repülést jelent, amelynek során a pilóta a szelet és az emelő légáramlatokat „lovagolja meg”. A vitorlázórepülés története a XIX. század végén kezdődött, de hamar háttérbe szorult a Wright fivérek találmányának, a motoros repülőgépnek a hatására. Bár kézenfekvő, hogy a motoros repülők a légi közlekedés, a hadászat és a sportrepülés terén is fizikai értelemben hatékonyabbak, a vitorlázó repülés szerelmesei szerint ez a sportág a sportrepülés legszebb műfaja, hiszen a pilóta itt kizárólag a természet elemeinek van kitéve. Ez párhuzam jóval karakteresebben megtalálható a vitorlás és motoros hajózás viszonylatában, hiszen az emberiség valószínűleg már az idők kezdete óta vitorlázott, mielőtt végül a gőzösök átvették a hatalmat vizek felett.
Az első világháború után a vesztes országokban, így Magyarországon is korlátozások léptek érvénybe a haderő és a különböző hadnemek tekintetében,
A korábban pilótaként szolgált katonák, motoros gépek hiányában, más utat akartak találni a repülés újrakezdéséhez.
Mindez nagy lendületet adott a – burkoltan katonai-felderítői célú – vitorlázórepülés kutatásának és fejlesztésének, így a háború utáni Horthy-korszakban 1921-ben megalakult az első magyar sportrepülő-egyesület a Műegyetemen. Bár a kezdettől fogva tervben volt az önálló magyar repülőgépgyártás, az első évtized főleg a német gépek és tudás importálásáról szólt. 1929-ben megalakult a Magyar Országos Véderő Egylet Repülő Osztály, mely formailag és gyakorlatilag is meghonosította a sportvitorlázó-repülést itthon, és még ebben az évben megtörténik az első magyarországi vitorlázórepülés.
Négy évvel később épült meg a munkában élen járó Gyöngyös város mesteremberei által, nagy szakmai kihívásokon felülkerekedve, az első magyar, motor nélküli teljesítmény-repülőgép. A vitorlázórepülő-mozgalom ezáltal hamar a magyarságtudat és a revíziós törekvések szép szimbólumává vált. Ezt jól mutatja, hogy az egyesület díszvédnöke vitéz József Ferenc főherceg volt, de sokatmondó Puky Árpád, Gyöngyös polgármestere, valamint a repülőegyesület elnöke Pokorny Hermann altábornagynak címzett levele is:
„A trianoni béke okozta megcsonkítottságunkban hosszú fekete magyar éjszaka után, egy szebb, igazságosabb magyar jövő hajnalán, a megtépázott szárnyú magyar aviatika egy maroknyi, de szívós és makacs harcos gárdája, a gyöngyösi motornélküli „Move” repülőgépegyesület saját erejéből, tudásával, városának áldozatkészségével megépítette az első magyar szerkesztésű, minden ízében magyar, motornélküli vitorlázó repülőgépet. Gyöngyösi mérnök tervei szerint, gyöngyösi fiúk építették magyar anyagból, magyar kezekkel az utolsó szegig. (…) a levegő harcosainak e napján, melyen a magyar aviatikának támogatókat, barátokat akarunk szerezni, amelyen a magyar repülés gondolatát akarjuk átültetni a magyar lelkekbe és a magyar nemzetnek új, fiatal és harcos gárdáját akarjuk nevelni…”
Nagybányai vitéz Horthy István is személyesen támogatta a korlátozott légi haderő támogatására a hadállományon kívüli motoros és vitorlás pilóták kiképzését. A kormányzóhelyettes egyébként a motor nélküli repülőgépekre is több vizsgát letett.
A második világháború természetesen derékba törte a sportrepülést. Hiába készültek rendkívül jó kilátásokkal magyar sportrepülősök a Helsinkibe tervezett olimpiai játékokra, a Szovjetunió 1939 novemberében megtámadta Finnországot. Az olimpia elmaradt, a háború után pedig a végletekig kimerült ország repülőállományának nagy része is megsemmisült. Bár a vitorlázórepülés bizonyos értelemben mindig is többet jelentett a sportnál magánál (sokan a hadi repülésre való előkiképzésként tekintettek rá), a második világháború előtt egy alulról szerveződő társadalmi (modern-urbánus-úri) beágyazottságon alapuló, nemzeti célokat szolgáló kezdeményezés volt.
a szakmai szempontok elnyomásával együtt, teljes mértékben politikai célra, az imperializmus elleni harcra való felkészülésre használta fel a vitorlázórepülést is. A központosítás és a diktatúra eszközeinek használata ellenére nem volt könnyű kiszakítani a „repülősök” világát a magyar társadalom testéből. Az Országos Magyar Repülő Egyesület főtitkáráról a következő koholt politikai vádakat tartalmazó jelentés került benyújtásra a Pártbizottság elé: „maga köré tömörítette az összes márkás fasisztákat, olyannyira, hogy az OMRE-ból egy kimondott fasiszta gócot csinált. (…) eredeti célját, ami véleményem szerint kettős: 1./ melegágyat teremteni az ellenségnek, egész valószínű külföldi ellenségnek, 2./ régi pilóták sportvágyait kielégíteni (...) a repülőterek zöme távol van minden ipari gócponttól, annak ellenére, hogy itt a munkásfiatalságot kellene kiképezni (...) erősen harcol az ellen, hogy munkáskáderek jussanak be, főleg a kiképzés területére. Meghiúsítani persze ezt nem tudja. Most azzal próbálkozik, hogy az oktatást megnehezítse, túlságosan sok anyagot vetet fel a hallgatókkal (...) a vitorlázó kiképzők egytől-egyig fasiszták, kimondott ellenségek”
A főtitkárt az ÁVH természetesen letartóztatta, de a sportág átalakítása nem ment ilyen egyszerűen. A repülés katonai célra való minél sikeresebb felhasználása és a sportág korábbi nem kívánt „burzsoá” szakmai elitjével való leszámolás kettős célja igen nagy ellentmondásban állt egymással.
A megoldást végül a repülőszövetség honvédelemmel való egyesítése jelentette. A sportrepülés terén is tomboló politikai vérfürdőnek és a militarizált őrületnek 1956 vetett véget. Ezt követően Kádárék stratégiát váltottak, és az úri sportokat egy elegáns mozdulattal a „Tiltás” kategóriából a megtűrt tevékenységek közé sorolták. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség 1957-es nyilatkozatában már arról beszélt, hogy okult a Rákosi-rendszer e téren elkövetett hibáiból és „erényeiből”, ezentúl igyekszik minél jobban népszerűsíteni, sőt, mindenki számára elérhetővé tenni az autóversenyző, a vitorlázó- és motorosrepülő, az ejtőernyős, a hajó- és vitorláshajó, a lovas, sí, íjász, három- és öttusa sportágakat.
A 70-es évek közepétől így a sportrepülés terén is újra a szakmaiság került előtérbe, a politika szépen lassan háttérbe vonult. Számos modern technológiai újítás jelent meg, új korszakot hozva a teljesítményrepülésbe. A rendszerváltás során a vitorlázórepülés állami támogatása gyakorlatilag teljesen megszűnt, és a sportág privatizálttá vált. Az azonban továbbra is nyitott kérdés marad, hogy milyen hatással volt a magyarországi kommunizmus a vitorlázórepülésre, és ezen túl általánosságban milyen szerepet tölthetnek be ma az elitsportok a társadalom formálásában."
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.