„Menővé tesszük a segítségnyújtást” – interjú Havasi Zoltánnal

A Budapest Bike Maffia előtt grafikusként dolgoztál. Amit most csinálsz, az elég távol áll a régi munkádtól. Honnan jött az ötlet, hogy fiatal bringásokkal osztogassatok adományokat a hajléktalanoknak?

Nem mondanám, hogy távol áll. Mindkét dolog olyan kreatív energiákat igényel, amelyeket egy ember meg tud mozgatni önmagában. Grafikusként a gép előtt igyekeztem kiélni a kreativitásomat; ma pedig azokban a projektekben, akciókban ahol innovatív módon segítünk a rászorulóknak. Nap mint nap találkoztam az utcán szörnyű emberi sorsokkal, igazságtalanságokkal, majd egy idő után egyszerűen kevésnek éreztem azt, amit grafikusként tehetek a környezetemért. Ekkor jött az ötlet egy karácsonyi beszélgetés során, hogy én ezt szeretném csinálni. Ezzel egyben úgy éreztem, hogy önmagamat is megtaláltam, mint ahogy a beszélgetőtársam is. Semmi sem jelent számomra nagyobb élményt, örömöt mint a segítségnyújtás aktusa után belenézni egy–egy ember szemébe, illetve átadni ezt másoknak is. Ezért érdemes csinálni, kiváltképp úgy, hogy egy nagyszerű csapattal végezhetem ezt.

Ennek az innovációnak köszönhető, hogy ti vagytok ma Magyarországon az egyik legdinamikusabban fejlődő civil szervezet?

Többek között igen. Nem elég összeszedni pár srácot és rávenni őket, hogy dobjanak oda pár kiflit egy hajléktalannak. A mi megoldásainkkal valójában menővé tesszük a segítségnyújtást és a társadalmi felelősségvállalást. Egyik legfontosabb célunk, hogy a jövő világát jelentő fiatalságot érzékenységre neveljük az ilyen dolgok iránt. Ötvözzük az önkéntességet, a rászorulók megsegítését, a bringázást és a budapesti kulturális és partyéletet is. Így még annak a fiatalnak is egy pozitív élményhez társul a segítségnyújtáshoz, akinek alapból nincs ez a fókuszában. Érzékenyítjük, majd egy idő után beletanul és magával viszi a gondolatot. Ezzel csökken az előítélet a rászorulókkal szemben és növekszik a tettvágy. A Bike N Nite például egy havonta megrendezett programsorozatunk ami közös délutáni főzésről, kocsma quizről, bringás ételosztásról, sörivó versenyről és egyéb laza programokról szól. És mivel a Bike N Nite–nak általában egy nagyobb budapesti romkocsma ad otthont, a nap végén DJ–k biztosítják a reggelig tartó bulit, csapott áron vagy teljesen ingyen! Másfelől azért is tudunk ilyen rohamosan fejlődni, mert sokat kooperálunk más civil szervezetekkel. Természetesen nem tekintünk rájuk riválisként, hiszen ugyanaz a célunk. Együttműködünk például az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvánnyal, a Heti Betevővel vagy épp a Food Not Bombs–szal. Szociális ellátó intézményekkel is kapcsolatban vagyunk. Nagyon nem mellesleg pedig a Bike Maffia debreceni sejtje hónapok óta gyönyörűen működik, novembertől pedig Pécsett is elindulunk, ami szintén az ilyen kooperációknak köszönhető. 

A programjaitok színtere általában valamilyen közösségi hely (Ankert, Élesztő, Farm), ahová a fiatalok eljárnak. Miért romkocsma, miért nem iskola?

Azért, mert a fiatalokat a romkocsmában, azaz a közösségi terekben lehet nevelni és nem feltétlenül az iskolában. Ott kell őket elkapni és érzékenyíteni, utat mutatni, ahol igazán aktívak és jól érzik magukat. Az iskola nem menő, kötelező. Talán nem mondok vele nagy újdonságot, hogy nem minden gyerek szeret iskolába járni. Ha ott a kötelező keretek között hall valamit, nem annyira fogékony rá, mintha ugyan azt a dolgot egy buliban vagy más, neki rokonszenves környezetben hallja. Mi ott népszerűsítjük az adományozói kultúrát vagy az önkéntességet, ahová a fiatalok maguktól jönnek. Romkocsmákban, biciklivel. Persze az lenne a legjobb, ha ez az egész folyamat az iskolák bevonásával, állami támogatással működne. Éppen ezért nagyon jó kezdeményezésnek tartom az állam részéről a kötelező 50 órás közösségi szolgálatot. Nagyon sokan jelentkeznek hozzánk. Másfelől egyre több megkeresést kapunk iskoláktól, hogy menjünk el beszélgetni a srácokkal, tartsunk előadásokat a témában.

Tényleg ennyire egyszerű lenne? Valamit ennyire elrontanak az oktatásban?

Igen, pofonegyszerű. A fiatalokhoz a fiatalok nyelvén kell szólni, ott, ahol figyelnek rád. Mi nem azt a nevet adjuk az akcióinknak, hogy társadalmi felelősségvállalás és gyere el mert a tanár szerint is kötelező; hanem például Gerilla Piknik vagy Vitamim Kommandó, gyere el, mert segíteni menő és jól fogod magad érezni. És igen, tényleg jól érzik magukat, mert egyre többen jönnek és visszajárnak. Egy remek közösség alakul. Persze az is nagy eredmény, ha alulról szerveződő módon keresnek meg egyes iskolák minket, de az lenne az igazi, ha önkormányzati szinten tudnánk együttműködést kialakítani. Mi kitaláltunk egy innovatív módszert arra, hogyan neveljük a fiatalokat önkéntességre, segítségnyújtásra és társadalmi felelősségvállalásra. Működik és nagyon szívesen segítünk az iskoláknak is ilyen téren.

Az oldalatokon említettétek, hogy van egy gyorsreagálású hadtestetek aktuális krízishelyzetben való aktív szerepvállalásra. Mit csináltatok, amikor a Keleti tele volt menekültekkel?

Valóban, körülbelül 30 embert tudunk ilyenkor mozgósítani, de az önkéntes hálózatunkban több száz ember van. Amikor a pályaudvar tele volt menekültekkel, nagyon az elején mi is kimentünk egy–két alkalommal; majd smikor láttuk, hogy ott vannak elegen, akik segítenek, csoportokat alkottak, visszatértünk a hajléktalanjainkhoz és a rászoruló családokhoz. Ez persze nem azt jelentette, hogy az erőinket oda összpontosítottuk, a hajléktalan emberekhez és családokhoz ugyanúgy kijártunk. Amikor a menekültekhez látogattunk, kaptunk mi hideget–meleget. Voltak akik szemünkre hányták, hogy terroristákat etetünk és nem a magyar hajléktalan embereken segítünk. Miközben hetente legalább négy/öt alkalommal dolgoztunk azon önkéntes alapon, hogy enyhítsük a problémáikat: takarókat, ételt, tisztasági csomagokat, vitaminokat stb, vittünk az utcára. Az én dolgom az, hogy segítsek, ahogy a tiéd is meg másoké is. A többit meghagyom a politikának. Egyébiránt most igyekszünk megszólítani azokat az önkénteseket, akik a kerítés után inaktívvá váltak, hogy álljanak be hozzánk. Sok embernek van szüksége most a segítségre az országban. 

Mi a hosszú távú célotok ezzel az egésszel?

Azt szeretnék, hogy azok a fiatalok, akiket mi most megszólítunk, felnőve már egy teljesen más szellemben alapítsanak családot. Azt szeretnénk, hogy minél kevesebb legyen a rászoruló ember, Célunk egy olyan szemléletmód átadása a fiataloknak, amelynek köszönhetően a jövő nemzedéke már egy kicsivel jobb világban tudatosabban, egymásra és a környezetére is figyelve és segítve élhet. 

A legtöbben elvesznek a víziókban, ti viszont képesek vagytok a cselekvésre?

Igen. Igazából minden nagy világmegváltó gondolatot addig kell csupaszítani, amíg egy nagyon egyszerű, konkrét cselekvéssé nem alakul. Ez nálunk maga a segítségnyújtás, a tettek megvalósítása, bemutatása és a platform megteremtése. Vannak emberek, akik ülnek otthon a karosszékükben, szeretik a világot és senkinek nem ártanak. Ez tök jó, ilyen szeretetgömb-simogatók mindig is lesznek. De itt helyzet van, tenni is kell a környezetünkért, nem elég csak szeretni. Ráadásul az a legjobb az egészben, hogy ezt jó csinálni. Ha egyszer megtapasztalod, mondjuk így, függővé válsz tőle. Látod az eredményt, kapod a – többnyire pozitív – visszacsatolásokat. Ez tényleg egy drog számomra és minden BBM–s számára is.