Az LMP célul tűzte ki, hogy 2020-ra a fővárosi közlekedés 15 százalékát a kerékpárosok adják, az autósok aránya pedig csökkenjen 25-30 százalékra a városon belül – mondta az idei autómentes nap alkalmából tartott pénteki sajtótájékoztatón Hanzély Ákos. A párt fővárosi frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy jelenleg a tömegközlekedés körülbelül ötvenöt, a kerékpárosok körülbelül öt, míg az autósok negyven százalékát teszik ki a főváros forgalmának. A politikus hozzátette, a kerékpáros közlekedés fejlesztésekor nem csak kerékpárutakra, hanem biciklitárolókra és a tömegközlekedés bevonására is szükség van. Példaként említette, hogy a pályaudvarok és metróállomások környékén tárolókat kell kialakítani a BKV járművein pedig lehetővé kell tenni a bicikliszállítást.
Kitért arra is, hogy szeretnék megtartani vagy akár növelni a tömegközlekedés jelenlegi arányát. Ehhez viszont ütemes menetrendre, megfelelő jegyrendszerre, új villamosokra és buszokra van szükség – tette hozzá.