
Cseh László: Phelps és Lochte nem legyőzhetetlenek!
Michael Phelps és Ryan Lochte nem legyőzhetetlenek - nyilatkozott két nagy amerikai sztárúszó ellenfeléről a tizenegyszeres nagymedencés Európa-bajnok Cseh László. A magát fanatikusnak nevező sportoló hozzátette: reményei szerint neki ez sikerülhet.
„Úgy érzem, bennem van ez, még nagyon sokat kell ezért dolgozni, senki sem legyőzhetetlen, remélem, nekem sikerülhet” - fogalmazott a 31. Európa-bajnokság után a Debreceni Sportuszodában a londoni olimpiára előretekintve. Hozzátette, az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött az egész úszása, a kézmunkája és a fordulója, amelyeket tökéletesíteni akart, de „még van egy pici javítanivaló”. Véleménye szerint az Eb nem zökkentette ki az olimpiai felkészülésből, hanem éppen ellenkezőleg, előrelendítette. „Ez a versenyzés nagyon jót tett, ez a hét nap nehezebb volt, mint bármilyen edzéshét” - mondta a sportoló, aki az interjú második felét vizes melegítőben adta, ugyanis miután a sikerkapitányt, Kiss Lászlót a verseny végén a válogatott tagjai behajították a medencébe, valaki őt is vízbe lökte. Arra a kérdésre, hogy milyen érzés 11 Eb-arannyal a kontinensen minden idők legeredményesebb úszójának lenni, azt felelte: „Ezzel nem foglalkozom, nagyon jó érzés, hogy ilyen jól tudtam úszni, nagyon örülök, hogy ennyi aranyérmet gyűjtöttem, remélem, lesz még esélyem ezt folytatni”. Ekkor megjegyezte, igazán azt reméli, hogy az ötkarikás játékok idejére csúcsformában lesz, mivel ezért küzd, ezért dolgozik.






