Történelmi nap – ezt a verést sosem felejtik el Brazíliában (VIDEÓ)

Még most is nehéz elhinni.

Újabb fordulóhoz érkezett Trump és a BRICS-országok konfliktusa: az amerikai elnök 10 százalékos pótvámot helyezett kilátásba azoknak, akik az „Amerika-ellenes” blokk politikáját követik. A válaszreakciók nem is maradtak el, a brazil elnök durván visszaszólt – a szövetség és Washington között egyre feszültebb a légkör.
A szerző a Makronóm újságírója.
Még javában tartott a BRICS-államok csúcstalálkozója Brazíliában, amikor Donald Trump kemény üzenetet küldött a csoportnak. Az elnök szavai szerint Washington 10 százalékos utólagos vámot vet ki minden országra, amely „csatlakozik a BRICS-államok Amerika-ellenes politikájához”. A fenyegetés nemcsak az alapító tagok (eredetileg Brazília, Oroszország, India, Kína, majd Dél-Afrika) és az újonnan csatlakozók (Irán, Egyiptom, Etiópia, Egyesült Arab Emírségek, Indonézia) felé irányult, de súlyos figyelmeztetés annak a mintegy 40 országnak is, amely a BRICS előszobájában toporog, tagsági vagy partnerségi megállapodásra várva.
Trump idegességének fő forrása a csúcstalálkozót uraló, az amerikai kereskedelmi rendszert, valamint a gázai és iráni csapásokat elítélő narratíva lehetett, az azonban nem derült ki, hogy az elnök mit ért pontosan az „Amerika-ellenes” politikán. A BRICS-csoport régóta igyekszik valós alternatívaként feltüntetni önmagát – és bár tagadja, az igyekezete valójában elsősorban az amerikai hegemónia ellen irányul mind a világkereskedelem, mind a dedollarizációs törekvések vagy a multilaterális rendszerek fenntartása érdekében. Látva Trump igyekezetét az utóbbiak ellehetetlenítésére, a BRICS szerepe valóban megnő, kérdés, hogy a lehetőséget maradéktalanul ki tudja-e használni. A csoport bővülésével (és az eredeti tagok közötti politikai megosztottság révén) felszínre kerültek olyan ellentétek is, amelyek már a belső megosztottságra utalnak, és Trump elnökségének kezdete óta egyes területeken látványosan megbénítják a közös, a geopolitikai súly növelésére irányuló cselekvést.
„Nem akarunk császárt”
Tény, hogy a csúcstalálkozó közös nyilatkozatában a tagok komoly aggodalmuknak adtak hangot az egyoldalú vámok és a nem vámjellegű kereskedelmi intézkedések térnyerésével kapcsolatban – bár az Egyesült Államok nevét nem említették, a célzás egyértelmű volt. De ráléptek Trump tyúkszemére azzal is, hogy határozottan elítélték Izrael és Washington Irán nukleáris létesítményei elleni csapásait, valamint a nemzetközi szankciók rendszerét.
A cikk folytatását a makronom.eu oldalán olvashatják.
Címlapfotó: BRICS