Az EU a zöldátállás élharcosa szeretne maradni, de egyre nagyobb kérdés, hogy ki és miből fizeti meg ennek növekvő árát. A következő hét év költségvetése eldönti, hogy Európa képes-e összeegyeztetni a klímavédelmet a gazdasági túléléssel.
A Green European Foundation és az E3G think tank szakértői szerint az EU következő hétéves költségvetése, hivatalos nevén Többéves Pénzügyi Kerete (Multiannual Financial Framework, ami 2028. január 1-jén lép életbe, és várhatóan 2034-ig tart) „ritka lehetőséget kínál arra, hogy a blokk erőforrásait összhangba hozza a stratégiai ambícióival, és biztosítsa az igazságos, fenntartható és ellenálló jövőt” – írják.
A szerzők, Taube van Melkebeke, a Green European Foundation egyik vezetője, Sandra Tzvetkova és Alba Berhami Sintomer, az E3G elemzői, anyagukban arra jutnak, hogy ez a felismerés különösen aktuális, miután Mario Draghi tavaly ősszel előterjesztette átfogó versenyképességi jelentését. Az egykori EKB-elnök elemzése nem csupán diagnózis, hanem brutálisan őszinte felismerés:
az EU jelenlegi finanszírozási modellje fundamentálisan alkalmatlan a 21. század kihívásainak kezelésére.
Dacára annak, hogy zöldgazdaság 2023-ban már az EU növekedésének a 30 százalékát adta – jelezve, hogy a tiszta technológiák nem jövőbeli ígéretet, hanem már ma is gazdasági realitást jelentenek –, ez a siker paradox módon még inkább rávilágít a strukturális finanszírozási problémákra. Igaz, ebben az évben a GDP-növekedés csak 0,4 százalékos volt, ennek a szűk egyharmada azért nem eget rengető adat.
A frissebb EU-s GDP-adatok május 19-én érkeztek, e szerint 1 százalékos volt az Európai Unió összesített gazdasági bővülése, az eurózónáé pedig 0,9. (Idénre 1,1, jövőre 1,6 százalékot vár az előbbi, teljes uniós adatra az Eurostat.) Szakértői becslések szerint a zöldgazdaság érdemben felpörgött tavaly, és a növekedésben betöltött súlya is egyharmados lehetett, azaz pár százalékponttal több a 2023-as, hivatalosnak tekinthető adatnál – és ne feledjük: a tavalyi EU-s növekedés két és félszerese a 2023-asnak.
Az évente minimum 750-800 milliárd eurós többletberuházási igény nem amolyan technikai részletkérdés vagy nagyotmondás, hanem a paradigmaváltás szükségességének látványos elismerése, méghozzá azon a területen, ahol az EU amúgy is éllovasnak számít globális téren. Ám ez az összeg hatalmas: az Európai Unió GDP-jének közel 5 százalékát jelenti, és ötszöröse az EU jelenlegi éves költségvetésének, ami 2022-ben 168 milliárd euró volt, azaz a nemzeti össztermék mindössze 1 százaléka körül stagnál évtizedek óta.
A jelentés finanszírozási modellje szerint a beruházások fele magánforrásból érkezhetne, de a maradék 400 milliárd eurót közösségi vagy nemzeti költségvetésekből kellene előteremteni
– egy akkora összeget, ami meghaladja az unió teljes éves költségvetését. Ez komoly politikai vitákat váltott ki, különösen a közös EU-adósság kérdésében. Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta is, hogy a fosszilis energiahordozóktól való elfordulás és a tiszta, körforgásos gazdaság felé való átállás az egyetlen út a hosszú távú versenyképességhez. A kérdés már csak az, hogy a súlyos válságokkal küzdő EU miként jut konszenzusra az ehhez szükséges lépésekben.
A borús helyzetben egy új tendencia rajzolódik ki: a zöldgazdaság már most is az európai növekedés fő motorja. Az emlegetett 2023-as 30 és a 2024-re becsült 33 százalék körüli növekedési hozzájárulás azt mutatja, hogy
a zöldtechnológiák nem pusztán környezetvédelmi eszközök, hanem mára a gazdasági növekedés és a versenyképesség alapjaivá léptek elő.
Ez a trend különösen azért jelentős, mert megcáfolja azt a hagyományos narratívát, amely szerint a zöldátállás gazdasági teher. Ellenkezőleg: az energiafüggetlenség növelése, az új ipari szektorok kiépítése és a hosszú távú költségcsökkentés olyan stratégiai előnyöket jelent, amelyek geopolitikai és gazdasági szempontból is értékesek.
Persze az EU már bizonyította, hogy a dekarbonizáció és a gazdasági növekedés összeegyeztethető: 2023-ban az emissziók 4 százalékkal csökkentek, miközben a GDP 0,4 százalékkal nőtt. Ez az úgynevezett „decoupling” azonban csak a kezdet. A Draghi-jelentés szerint az EU már vezető pozícióba került a szélturbinák, a hidrogénelektrolizálók és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok terén, de további – mint láttuk, óriási – beruházásokra van szükség e technológiai előnyök fenntartásához. Az biztos, hogy a beruházás GDP-növekedést generál és munkahelyeket teremt, a kérdés csak a megtérülés ideje és a támogatások szükséges mértéke. A még nagyobb kérdés pedig az, hogy ezt a trendet hogyan lehet felgyorsítani és nagyobb léptékben megvalósítani. E téren azonban az utóbbi időben egyre több a pesszimista szakértői anyag.
A Draghi-jelentés legfontosabb üzenete mindazonáltal nem annyira a konkrét számokban, hanem az általuk feltárt strukturális ellentmondásban rejlik. Az EU globális klímavezető szerepet vállal, de a költségvetése nem követi a politikai ambíciókat. A jelentés radikális változásokat javasol az Európai Unió gazdaságpolitikájában, felismerve, hogy a jelenlegi modell fenntarthatatlan. A javasolt beruházások mértéke és finanszírozási módja gyökeresen eltér az unió eddigi gyakorlatától, és a közös gazdaságpolitikai eszközök kibővítésének szükségességét hangsúlyozza.
A közös EU-adósság növelése azonban ellenérzést vált ki a tagállamokban, miközben a tőkemozgás egységesítése és az adminisztratív teher csökkentése kerül előtérbe. Különösen figyelemreméltó, hogy a dokumentum a fenntarthatósági jelentési kötelezettségeket (ESG, CSR3D) versenyképességet korlátozónak minősíti, és egyszerűsítést javasol – jelezve, hogy még a zöldprioritások esetében is a gazdasági hatékonyság kerül előtérbe. Ez meg is történt néhány hete, ám hogy mire jutunk így, az egy újabb nagy kérdés.
Ez a probléma különösen súlyos lesz 2026 után, amikor lejár a Helyreállítási és Reziliencia Eszköz (RRF). Ez ugyanis jelenleg az egyetlen nagy léptékű uniós zöldfinanszírozási mechanizmus, amelynek a megszűnése után az EU ismét visszaeshet a korábbi, évi 20 milliárd euró körüli finanszírozási szintre. Ez 180 milliárd eurós hiányt jelentene a 2024–2030 közötti időszakban – pont akkor, amikor a zöldátállás a kritikus szakaszba lép.
Mindazonáltal a Draghi-jelentés egyik legfontosabb zöldgazdasági felismerése, hogy a magánszektor önmagában képtelen finanszírozni a szükséges átállást. Tavalyelőtt a tisztaenergia-befektetések és -értékesítések a főbb régiókban a GDP 1–4 százalékát tették ki, ami jelentős arány, de még mindig elégtelen a szükséges léptékhez képest. Ez különösen igaz azokra a területekre, ahol a piaci megtérülés hosszú távú vagy bizonytalan, de társadalmi szempontból elengedhetetlen lenne a befektetés. Ilyen az energiahatékonyság további látványos javítása a köz- és magánépületek esetében, a közösségi közlekedés zöldítése vagy a vidéki területek digitalizációja – ezek mind olyan területek, ahol a közfinanszírozás pótolhatatlan. Ám a tagállamok nem képesek egyedül kezelni ezt a kihívást, ami különösen problémás a kevésbé fejlett régiók esetében.
Azt se feledjük, amint erre utaltunk már, hogy a zöldátállás finanszírozása nem csupán belső európai, hanem globális versenyképesség kérdése is. Az EU-nak meg kell újítania a tiszta technológiai iparpolitikáját, hogy ne veszítse el vezető szerepét a tiszta technológiák gyártásában Kínával szemben, miközben Amerika hátrál a dekarbonizációs céloktól.
(Források: Sustainable Views; The future of European competitiveness: Report by Mario Draghi; Spring 2025 Economic Forecast: Moderate growth amid global economic uncertaint)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Purger Tamás
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Háború, Ukrajna, migráció, adóemelés.
A Magyar Külügyi Intézet kutatója elemezte lapunknak az Európai Néppárt elnökének kijelentéseit a párt zágrábi zártkörű megbeszélése után.
A beruházás kulcsszereplővé teszi a régióban.
Csak legyint az Európai Bíróság lehetséges döntésére.
Tisztában vannak a következményekkel.
A Republikon Intézet korábbi kutatója jelentős EU-támogatást kapott, hogy tanulmányozza az „autokráciát”.
A kormányfő szerint van, aki nem tudna nemet mondani Brüsszel akaratának.
Női nézőpontból a közélet ott válik valósággá, ahol a szavak példává lesznek, a döntéseink tétje pedig a gyermekeink jövője – és ahol a felelősség nem hangos jelszó, hanem csendes, következetes helytállás.
