A szerző a Makronóm elemzője.
Kína mindössze negyed évszázad alatt átrajzolta a világ kereskedelmi térképét. A Trump-kormányzat feltett célja, hogy Peking hegemóniáját megdöntve ismét az Egyesült Államokat tegye globális vezérré. Az amerikai elnök legújabb elképzelése szerint kizárná Kínát a globális vámcsökkentésből, majd ismét létrehozva egy (alapvetően) nyugati szövetséget, Kína ellen fordítaná a tömböt, rákényszerítve azt kereskedelmi gyakorlatainak radikális megváltoztatására. Kérdés, hogy a két nagyhatalom között nagy erővel kirobbant kereskedelmi háborúhoz fűződik-e valós érdeke bárkinek is csatlakozni (főleg a kínai piachoz ezer szállal kötődő Európai Unióban), és elegendők lesznek-e Trump vámfenyegetései ahhoz, hogy valóban létrejöjjön egy Kína-ellenes kereskedelmi tömb…
A Visual Capitalist ábrája huszonnégy évet ölel fel, és a lehető legegyszerűbben mutat rá arra, hogy mi is a problémája Donald Trumpnak a kínai kereskedelmi térhódítással. 2000-ben az Egyesült Államok kereskedelme 2 ezermilliárd dollárt tett ki, ami több mint négyszerese volt Kína 474 milliárdjának. Akkoriban Kína még csak olyan országok elsődleges kereskedelmi partnere volt, mint Kuba, Irán, Líbia, Mianmar, Mongólia, Észak-Korea, Omán, Szudán, Tanzánia vagy Vietnám.