A siker azonban meglehetősen kétséges, így a Trump által beígért extravámok még akkor is Damoklész kardjaként lebegnek majd az EU feje fölött, ha ideiglenesen sikerül is elkerülni azokat.
A kérdés tehát továbbra is az, létezik-e a kereskedelmi háborún és a csekkfüzet-diplomácián kívül más lehetőség is az extravámok leszerelésére. Talán igen: Trump annyi követeléssel fordul az Európai Unió felé, hogy ha azoknak csak egy részét teljesítik a tagállamok, máris jobb alkupozícióban találhatják magukat. Az elnök a védelmi kiadások drasztikus emelését követeli a NATO európai tagországaitól, és ez például máris egy olyan pont, ahol közös nevezőre lehet jutni, bebizonyítva a Fehér Háznak, hogy a szavait nagyon is komolyan veszik.
A másik terület fájdalmasabb, de szorosan illeszkedik Brüsszel forgatókönyveihez. Az USA és Kína közötti kereskedelmi háborúba az Európai Unió lelkesen követi Washingtont, szándékosan megfeledkezve arról, hogy diverzifikációs képességei messze az amerikai alatt vannak, vagyis egy Kína elleni vámkonfliktusban mindenképpen alul fog maradni.
Ennek ellenére nem okoz majd gondot neki, hogy az amerikai utasításoknak (például a technológiai exportkorlátozások tekintetében) mindenben megfeleljen. Az ehhez hasonló együttműködési szándékok, valamint az LNG-vásárlás lehetséges növelésének az ígérete elegendők lehetnek ahhoz, hogy Trump legalább egy időre visszavonja az extravámokra vonatkozó ígéreteit.
Egyetlen dolgot nem engedhet meg magának az Európai Unió: hogy Kínával párhuzamosan az Egyesült Államokkal szemben is megtorló intézkedéseket alkalmazzon,