Jövőre is 9 százalék felett nőhetnek a bérek

2024. december 20. 10:37

Októberben 15,8 százalékkal nőtt a költségvetési szférában az átlagkereset, amit főként a pedagógusbér-emelés generált. A cégeknél is jelentős, 12 százalékos béremelkedés valósult meg, amelyet a minimálbér emelése és a dolgozók inflációs kompenzációja támogatott. Bár az év végén némi lassulás várható, a bérdinamika továbbra is erős marad.

2024. december 20. 10:37

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzőjének írása 

A bérdinamikát az év tizedik hónapjában is a költségvetési szféra húzta, itt az átlagos kereset 15,8 százalékkal nőtt, elsősorban a pedagógusbér-emelés nyomán az oktatás ágazatban megvalósuló 25,5 százalékos átlagbér-növekedés következtében, de a KSH a közigazgatásban és az egészségügyben is kétszámjegyű bérdinamikát regisztrált. 

A vállalkozások körében is érdemi, 12 százalékos átlagos béremelkedés valósult meg, amely mögött a minimálbér és a garantált bérminimum emelése húzódik meg, illetve az inflációs időszakot követően a munkavállalók kompenzációja.  

A legkisebb keresetek emelésének szerepét mutatja, hogy a mediánkereset az átlagnál érdemben gyorsabb ütemben, 15,9 százalékkal nőtt, amely jelzi, hogy mérséklődött a bérek közti különbség. 

Ez utóbbit jelzi az is, hogy az ágazatok közül egyedül az egyik legmagasabb, több mint 1 millió forintos átlagbért fizető pénzügyi, biztosítási tevékenység ágazatban nem történt kétszámjegyű bérfejlesztés. 

Mi várható a következő hónapokban? 

Novemberben még az októberihez hasonló béremelkedés várható, decemberben azonban lassulás következhet, ekkor kerül bázisba a tavaly decemberre előrehozott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, de várakozásaink szerint a bérdinamika még ekkor is kétszámjegyű lehet. Az év vége kapcsán a nagyobb kérdés a jutalmak és a bónuszok alakulása, vagyis hogy mennyire befolyásolta azok mértékét a vártnál gyengébb gazdasági teljesítmény. 

Jövőre 9 százalék feletti bérnövekedés 

Várakozásaink szerint a dinamikus bérnövekedés jövőre is folytatódik, bár annak üteme némiképp lassul, előrejelzésünk szerint 9,2 százalékra.  

A reálbérek így jövőre az idénre várt 9,2 százalék után 5,6 százalékkal emelkedhetnek, érdemben támogatva a fogyasztás további bővülését.  

A jövő évi bérfolyamatokat támogatja a hároméves bérmegállapodás keretében 9 százalékkal emelkedő minimálbér, illetve a 7 százalékkal növekvő garantált bérminimum, valamint a költségvetési szféra több területét (például az oktatást, a vízügyet és az igazságszolgáltatást) érintő bérfejlesztések. A versenyszféra esetében a jövő évi bérdinamika kapcsán az év eleji gazdasági teljesítmény lesz kulcsfontosságú. A legtöbb vállalat ugyanis ekkor határoz a bérszintekről, a bizonytalan kilátások pedig óvatosságra inthetik a döntéshozókat. Ugyanakkor arra is számítani lehet, hogy a növekedés beindulásával ismét élénkül a munkaerő iránti kereslet, amely újabb támaszt adhat a bérfelzárkózáshoz. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Czeglédi Zsolt

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon. 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
totumfaktum-2
2024. december 20. 13:11
Csakegyittlakónak nem tetszenek a tényadatok. Keresztbevágják az alamuszi hamis propagandáját. Pedig ezek a tények: A nettó bérek mediánértéke 15%-kal nőtt. Az éves infláció novemberben (igen, november/november) 3,7% volt. Tehát a nettó REÁLKERESET mediánja 10,9%-kal nőtt.
llnnhegyi
2024. december 20. 11:47 Szerkesztve
Piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra! A NER továbbra is hasít!
totumfaktum-2
2024. december 20. 11:40
És nem értik a trollok. :))
NDAP1945
2024. december 20. 11:19
És az infláció?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!