Eljött a digitális földesurak kora

Nyitókép: Shutterstock 

Santo Martin és Karl Mátyás Grácián írása a Mandiner hetilapban.

A szilícium-völgyi techóriások térnyerése napjainkra hatalmas méreteket öltött: a közel monopolhelyzetben lévő vállalatok uralják a digitális infrastruktúrát, és a használatáért szinte bármekkora díjat felszámolhatnak. A techmonopó­liumok képesek egész piacokat ellenőrizni és alakítani, így a dominanciájuk több területet is érint a mobiltechnológiától az e-kereskedelmen át a felhőalapú számítástechnikáig. A kisebb cégek számára a piacra lépés rendkívül nehézzé vált, mivel a nagyvállalatok sokszor felvásárolják a versenytársakat, csökkentve az innovációt és korlátozva a versenyt. A helyzet kezelésére számos javaslat született a szigorúbb szabályozástól egészen az államosításig, de a valódi megoldás mindmáig várat magára.

Mamutok a piactéren

Az olyan nagy amerikai techcégek, mint az Apple, a Microsoft, a Google-t tulajdonló Alphabet, az Amazon és a többek közt a Facebookot birtokló Meta, gyakorlatilag gyarmatosították a világot. Szinte minden országban az a digitális infrastruktúra, amelyre a modern gazdaság épül, ezen maroknyi, a Szilícium-völgyből irányított cég tulajdonában és irányítása alatt áll. Janisz Varufakisz közgazdász, korábbi görög pénzügyminiszter ezt az új rendszert technofeudalizmusnak nevezte el. Szerinte ugyanis ezek a vállalatok olyan pozíciót építettek ki maguknak, mint amilyet a középkori Európa hűbérurai, akik az összes földet birtokolták. A tech­óriások ma a digitális földet ellenőrzik, amelyre a digitális gazdaság épül, és egyre magasabb bérleti díjat számíthatnak fel az általuk irányított infrastruktúra használatáért.

A 20. századi monopóliumok egy-egy ország termékellátását irányíthatták, a mai techóriások pedig már magát a piacteret ellenőrzik, és létrehozhatnak vagy megsemmisíthetnek egész piacokat a világon szinte bárhol. A technológiai cégek algoritmusai hatalmas mértékben befolyásolják a felhasználói viselkedést és a fogyasztói szokásokat, mivel az eladók és a vevők közvetítőiként lépnek fel. Ezek az óriások a „győztes mindent visz” elv alapján működnek, ugyanis az a cég, amely egy szolgáltatás piacán egyeduralkodóvá válik, gyakorlatilag privatizált közműszolgáltatást tud nyújtani a saját feltételeivel. Ráadásul a befolyásukat nem korlátozzák egyetlen piacra. Hogy csak néhány példát említsünk: a Google az internetes keresés mellett jelen van a felhőalapú számítástechnikában és a mesterséges intelligenciában. Az Amazon nemcsak az e-kereskedelemben vezet, hanem a felhőalapú szolgáltatások terén is az Amazon Web Services (AWS) révén. A Meta négy népszerű kommunikációs platformja, a Facebook, a WhatsApp, az Instagram és a Messenger összesen több mint egymilliárd felhasználót ér el. Az Apple pedig a hardverek, a szoftverek és a szolgáltatások szoros integrációjával teremti meg a felhasználói hűséget.

A kisebbek esélytelenné válnak

A techóriások rendszeresen felvásárolják mind a legyőzött versenytársakat, mind a feltörekvő kihívókat, hogy beillesszék őket saját ökoszisztémájukba. Bár ez gyakran jelentős pénzügyi hasznot hozhat a startupoknak, sok esetben elfojtja az innovációt. A nagyvállalatok ugyanis nemcsak azért vásárolják fel a kisebb riválisokat, hogy megszerezzék a fejlesztéseiket, hanem azért is, hogy megakadályozzák a saját üzleti modelljüket érintő piaci zavarok kialakulását.

A mamutcégek felvásárlási hajlandósága azt eredményezi, hogy sok korszakalkotó ötlet még azelőtt eltűnik vagy beleolvad a nagyvállalati irányításba, mielőtt teljes mértékben kibontakozhatna – fejtette ki véleményét nagy port kavaró könyvében és közelmúltban megjelent írásaiban Janisz Varufakisz. A kisebb technológiai társaságok és a startupok nehéz helyzetben vannak, amikor megpróbálnak betörni a nagyvállalatok dominálta piacokra, utóbbiak ugyanis hatalmas pénzügyi forrásokkal, széles körű ügyféladatokkal és kiépített márkahűséggel bírnak, amiből jelentős versenyelőny származik.

Az olyan infrastruktúrák kiépítése, mint a szerverek, a platformok és a szoftverek, nagy tőkebefektetést igényelnek, ami sok kisebb cég számára megfizethetetlen. Bár a techvállalatok jelentős beruházásokat hajtanak végre a kutatás-fejlesztésben, a dominanciájuk korlátozhatja az általános innovációt és szűkítheti a fogyasztói választékot. A monopóliumok másik nagy versenyelőnye, az információvagyon pedig a digitális gazdaság legértékesebb része: e nagyvállalatok szinte megszámlálhatatlan adatot gyűjtenek a felhasználói viselkedésről, a preferenciákról és az interakciókról, amelyek a valódi ellenértékei a gyakran ingyenes szolgáltatásoknak. Ezáltal olyan mély betekintést nyernek a piac működésébe, ami a kisebb cégek számára elérhetetlen.

A techóriásokat gyakran vádolják a kisebb cégek lehetőségeit korlátozó versenyellenes gyakorlattal. Az Amazon például a platformján értékesítő eladók bevételének több mint 50 százalékát veszi el az e-kereskedelemmel foglalkozó Marketplace Pulse kutatása szerint. Emellett a vállalat lényegében maga alakítja a piacot is, mivel korlátozza az értékesítők elérését, ha egy terméket magasabb áron kínálnak a platformján, mint a versenytárs weboldalakon. Más techóriások is hasonló gyakorlatokat folytatnak: az Apple például minden egyes, az iOS platformján futó alkalmazáson keresztül végrehajtott vásárlás után 30 százalékos díjat számít fel, még akkor is, ha semmilyen módon nem járul hozzá az adott partnerüzlet működéséhez. Ezzel a „digitális földesúri rendszer” részeként lényegében bérleti díjat követel az alkalmazásoktól, amelyeket más cégek fejlesztenek és tartanak fenn. A Google a keresőmotorját a saját szolgáltatásainak reklámozására is felhasználja azáltal, hogy fizetett hirdetéseket vásárol a saját felületén, és hasonlóan jár el az Amazon is.

Van megoldás?

A helyzet kezelésére számos megoldási javaslat született. Az egyik legradikálisabb felvetés az, hogy a digitális infrastruktúrát államosítani kellene és közművekké alakítani, hasonlóan a víz- vagy az elektromos hálózathoz. Ez azonban aligha kivitelezhető, és az amerikai techvállalatok államosítása nem oldaná meg a többi ország digitális szuverenitásának hiányát, ráadásul néhányban már megvannak az amerikai techmonopóliumok alternatívái, például Kínában a WeChat és a Baidu vagy Dél-Koreában a Kakao. Kevésbé drasztikus megoldásként egyesek az ingyenes szolgáltatások megszüntetését javasolják, hogy a felhasználók közvetlenül fizessenek a tartalmakért, és ne kizárólag az adatgyűjtés, illetve a reklámok révén működhessenek a platformok.

E téren Európa egyre inkább felveszi a küzdelmet. Az utóbbi években már jelentős bírságokat szabtak ki a Google-ra és a Facebookra versenyellenes magatartásuk miatt, ám ezek a látszólag óriási összegek meg sem kottyannak a nagyoknak. A várható új szabályozások valószínűleg szigorúbb adat­védelmi törvényeket, trösztellenes és a nagy techtársaságok hatalmát korlátozó intézkedéseket tartalmaznak majd. Ezen új előírások változtatásokat kényszeríthetnek ki az üzleti modellekben, például megszabhatják a cégek feldarabolását vagy az adatmegosztási gyakorlat szigorítását.

Az érdekérvényesítés azonban rendkívül nehéz a nagyvállalatokkal szemben, mivel azok a bírósági eljárások során a legkiválóbb, jól fizetett jogi szakértőket vonják be. Az esetlegesen kiszabott bírság pedig – ahogy fentebb szó volt róla – szinte elhanyagolható számukra. Amint a táblázat is mutatja: egy ilyen cég a több száz millió dolláros bírságot néhány óra alatt képes kitermelni, így a szabályszegésből származó haszon a legtöbb esetben messze meghaladja 
a büntetések mértékét.

Kontinensünkön nemcsak az EU, de a nemzeti szabályozók is fellépnek a technológiai monopóliumokkal szemben. Az Európai Unió új szabályozási kerete, a Digital Markets Act (DMA) célja, hogy megnyissa a technológiai ökoszisztémákat, több választási lehetőséget adva a felhasználóknak. Az Apple például most először lesz köteles engedélyezni alternatív alkalmazás-áruházak működését az iPhone-okon, a Facebooknak pedig lehetővé kell tennie a felhasználók számára, hogy elkülönítsék fiókjukat az Instagram-profiljuktól. Lényeges, hogy a nagyvállalatokat akár a globális bevételük 10 százalékára rúgó bírsággal is sújthatják, vagy akár a szolgáltatásaik egy részének értékesítésére is kötelezhetik őket, ha megszegik a DMA szabályait. Nyitott kérdés marad azonban, hogy a cégek DMA-ra adandó válaszlépései valódi megoldást jelentenek-e, vagy megmaradnak a látszatintézkedések szintjén. Az új szabályok kikényszerítése az EU hitelességének tesztje is, mivel megmutatja, hogy a közösség képes-e ténylegesen hatást gyakorolni a piacra és a technológiai óriásokra akár úgy is, hogy a várható eljárások eredménye globális szabályozási lavinát indíthat, legalább valamelyest keretek közé szorítva ezzel a multi „földesurakat”.

A világ 10 legjelentősebb technológiai vállalata 

(tőkepiaci kapitalizáció alapján, 2024. október elején érvényes árfolyamokon)

A szerzők a Makronóm Intézet elemzői.