Mivel a forróság csak nem akar enyhülni, talán érdemes megvizsgálni, miképp élték át az ókoriak a hőhullámokat elektromos áram és a légkondicionálás nélkül. Talán még a mai tervezők is tanulhatnak a múltból.
A szerző a Makronóm újságírója,
Manapság a nagyvárosokban üveghomlokzatok mögött, nem nyitható ablakok mellett élünk, attól rettegve, nehogy egy áramszünet miatt a lakás elviselhetetlenné váljon. Az ősi civilizációknak azért volt pár megoldása arra, hogy miképp lehet menedéket nyújtani az embereknek a forró és száraz éghajlaton. Az idei nyár bizonyította, hogy nyakunkon a felmelegedés, és jobbra nem igazán számíthatunk. A meleg nyarak gyakoribbak lesznek, az intenzív viharok pedig több áramkimaradást okozhatnak.
A sumérok, a világ legősibb kultúrnemzete körülbelül 6000 évvel ezelőtt élt a Tigris és az Eufrátesz környékén, forró és száraz éghajlaton. Már nekik is megvoltak a hőkezelési technikáik. A mezopotámiai városok maradványait tanulmányozó régészek leírják, hogy a sumér épületeknél vastag falakat és kis ablakokat használtak, amelyek minimálisra csökkentették a hőhatást és hűvösen tartották a belső hőmérsékletet.
Olyan anyagokból építkeztek, mint a vályog vagy a sár, amelyek nappal képesek voltak elnyelni a hőt, éjszaka pedig leadták azt. Közvetlenül egymás mellé építettek épületeket, ami csökkentette az intenzív napsugárzásnak kitett falak számát. Ezek közé kis udvarokat telepítettek, ami a világítást és a szellőzést biztosította. Az utcákat keskenyekre szabták, így ezek is egész nap árnyékot nyújtottak, és lehetővé tették a kényelmes mozgást a városban.
Az ókori egyiptomiak is olyan anyagokat használtak, amelyek segíthettek távol tartani a hőt. A palotáik kőből, a lakóépületeik vályogtéglából épültek. A nomádoktól is tanultak: tetőteraszokat használtak hálóhelyként, ahol az éjszaka hűvösében megpihenhettek. A technikai bravúrjuk viszont a mulqafok voltak.
A falak fölé tornyocskákat építettek, amelyek felfogták az uralkodó szelet, és bevezették a falakba, segítve az az épület hűtését.
A beáramló szél légáramlást hozott létre, a hő kivezetését pedig megoldották más nyílásokon keresztül. Ezt az elvet nagyobb terek hűtésére is használták. Jelenleg a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában láthatunk ilyet, így a nagyon meleg időszakokban is elviselhető a hőség, még légkondicionáló nélkül is.
A mai Egyesült Államok délnyugati részén élő népcsoport szintén kis ablakokat és olyan anyagokat használt, mint a vályogtégla és a szikla, illetve közös falakkal ellátott épületeket terveztek, hogy minimálisra csökkentsék a hő bejutását. Emellett egyedi megoldásokat is kidolgoztak, valamint megértették a szoláris orientáció fontosságát. Például kiválasztották a déli fekvésű sziklák kinyúlását, amelyek alatt egész közösségeket építettek ki. Ez a tájolás biztosította, hogy az épületeik árnyékosak és hűvösebbek maradtak nyáron, amikor a nap magasról sütött, míg télen, amikor alacsonyabban járt, napfényt és hőt sugárzott az épületekre, ezzel biztosítva némi meleget.
A szoláris orientációt a magyar népi építészet is használta. Láthatjuk ezt a régebbi településeken, ahol még nem határozták, tervezték meg annyira az utcaképet. Igyekeztek nagyobb ereszt használni, és az épületet úgy beállítani, hogy a tornácot a reggeli kelő nap világítsa be. Így az egy kellemes klímájú teret biztosított, és a tornác „vastag hüssén” ma is jobb meginni egy hideg nagyfröccsöt, mint egy üvegfal mögött.
A vízgazdálkodás legnagyobb ösztönzője a száraz éghajlat. A lehullott csapadékot a lehető leggyorsabban el kellett vezetni, de erre szüksége is volt az ott élőknek és a kertjeiknek. Így vagy felfogták, vagy távoli forrásokból kellett odaszállítani a vizet. Nem lezárt betonfelületeket használtak, hanem például macskaköves járdákat, hogy a víz befolyhasson a kövek között a földbe. A spanyolországi Córdoba mecsetében pedig már egyenesen úgy rendezték el a terepet, hogy az esővizet az öntözéshez szükséges helyre vezették.
A nyolcadik század folyamán a muszlim kalifátusok Észak-Afrika és Spanyolország déli száraz vidékein az épületeikben esővízgyűjtési technikákat alkalmaztak a víz megtartására. A csapadékot a tetőn összegyűjtötték és a ciszternákba vezették. A tető lejtése és az udvar padlózata úgy irányította a vizet, hogy abból öntözhető legyen az udvaruk növényzete. Manapság az argentínai Mendoza városa szintén ezt a megoldást alkalmazza a városi utcákat szegélyező növények és fák öntözésére.
Az emberek a városokban gyűjtötték a csapadékvizet, és tárolták, hogy felhasználhassák a száraz évszakban. Xochicalco ősi Teotihuacan városa és sok maja település a mai Mexikó és Közép-Amerika területén vízvezetékeket alkalmazott arra, hogy a csapadékvizet nagy ciszternákba irányítsa a jövőbeni felhasználás céljából. Emellett a víz tisztítására gyakran használták a növényeket is. Nem egyszerű feladat a víz tárolása. A tetőről érkező csapadékvíz ugyanis madár- és állatürülékből származó baktériumokat is tartalmazhat, amelyek szennyezhetik a begyűjtött esővizet. Idővel a ciszternában is növekszik a mikrobiális aktivitás, ami fertőtlenítést igényel, és abban az időben még nem nagyon használtak klórt. A tudósok ma azt kutatják, hogyan lehet jó minőségű esővizet tárolni például Indiában és más országokban. Az esővízgyűjtés és a zöld-infrastruktúra ma már egy hatékony stratégia a városi ellenálló képesség növelésére.
Az ókori Róma építészei az utcákat szűkítették a késő délutáni hőmérséklet csökkentése érdekében. Azt találták, hogy a szűk utcák hűtik a levegőt azáltal, hogy korlátozzák a közvetlen napfénynek kitett területet. Persze előttük jártak a görögök, akik ugyanebből a célból fehérre meszelték az épületeket, a világos színű falak és tetők pedig hatékonyabba verték vissza a beérkező napfényt. De jó megoldás lehet a várostömbök között kinevelt sűrű növényzet is, ugyanis az épületek és a növényzet hideg és meleg zónái között konvektív légmozgás alakul ki. Aki ezt meg szeretné tapasztalni, nem kell messzire mennie, Szabadka platánjai és egyéb fái jó példák erre.
Az ingatlanfejlesztők fákat vágnak ki, hogy helyet adjanak az épületeknek és az autóknak. Amikor a fák lombkoronája eltűnik, az csökkenti az árnyékolást és a hűsítő vízgőz kipárolgását. Az aszfalt, a beton és a sötét tetőfedő anyagok pedig elnyelik a nap hőjét, és felmelegítik a körülöttük lévő környezetet. Az elnyelt napenergiához hozzájárulnak az ipari folyamatok, a járművek kipufogócsövei és az épületek klímaberendezései által kibocsátott nagy mennyiségű hulladékhő. A város magas épületekkel beépített zónáiban az utcákból és parkolókból felszabaduló sugárzó energia bezáródik a betonkanyonokba, tovább emelve a hőmérsékletet.
A tudósok szerint a városi hőszigeteffektus e négy mozgatórugója együttesen 5,6, de akár 11 Celsius-fokkal is emelheti a hőmérsékletet
egy forró nyári délutánon. Tudjuk, hogy a városi levegő szabaddá tesz, csak gyakran elviselhetetlen.
Először is elengedhetetlen, hogy jelentősen csökkentsük az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, hogy ne tápláljuk tovább az éghajlatváltozást.
Világviszonylatban a városi területek az iparukkal, a járműveikkel és az épületeikkel együtt az energiafelhasználásból származó üvegházhatású gázok kibocsátásának több mint 70 százalékáért felelősek, és ez jó eséllyel nem is változik, mivel a települések népessége gyorsan növekszik.
A fák ültetése például utcák mentén, parkolókban és lakóudvarokon akár 2–5 fokkal is csökkentheti a hőmérsékletet. A hideg tetőfedő anyagok és a világos színű felületek szintén segíthetnek. Ennek bizonyítására elég, ha kipróbáljuk, mit jelent kiállni a tűző napra fekete vagy fehér trikóban. Nem utolsósorban érdemes a városra eső csapadékot is felfogni, és nem kiereszteni a csatornába. Erre már alkalmaznak esőkerteket, illetve betonfelületek helyett igyekeznek egyes területeket beszivárgásmentesen lefedni. A rendszerben megmaradt víz pedig frissítőleg hathat a közérzetünkre.
Kapcsolódó:
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Rég kaptunk ilyen dicséretet.
A mesterséges intelligencia segítségével kifejlesztett festék akár 5–20 fokkal hűvösebbé teheti az épületeket a normál festékhez képest a legnagyobb hőség idején is.
A Nature-ben megjelent friss elemzés szerint már egyetlen Celsius-foknyi hőmérséklet-emelkedés is jelentős élelmiszer-veszteséget okoz globálisan: ez esetben naponta 120 kilokalóriával kevesebb jutna fejenként. A világ fő mezőgazdasági térségei kerülnek célkeresztbe, a hatások pedig gazdasági, társadalmi és geopolitikai szinten is megrendíthetik az élelmiszer-ellátás biztonságát.
A meteorológusok arra is felhívták a figyelmet, hogy az elmúlt hetekben tapasztalt időjárás nem jelenti azt, hogy nem kell a továbbiakban globális felmelegedésről beszélni.
DEI: sokszínűség, esélyegyenlőség és befogadás. Elvileg ez az eszmeiség áll a holnap társadalma mögött, mely a klímaváltozással szembeni harcban is felveszi a kesztyűt.
A könyv, amelyet a világ leggazdagabb embere úgy várt, mint mások a legújabb Star Wars filmet, immár magyarul is olvasható.
Egységben az erő! – üzente a világbajnok magyar MMA harcos.
Természetesen még mindig Orbán Viktortól tartanak.
