A precíziós gazdálkodás elterjedése szintén nélkülözhetetlen. A drónokkal, talaj- és növényszenzorokkal, valamint műholdas megfigyeléssel támogatott rendszerek akár 20–25 százalékkal is javíthatják a terméshozamokat. Magyarországon jelenleg a szántóterületek kevesebb mint 10 százalékán alkalmaznak ilyen technológiát, pedig a tapasztalatok alapján ezek jelentősen csökkentik a veszteségeket és optimalizálják a felhasználást.
Az öntözés modernizálása különösen sürgető. Míg Nyugat-Európában a szárazabb, mediterrán régiókban öntözött mezőgazdasági területek aránya 15–20 százalék, Magyarországon ez 2-3. Ráadásul a klímaváltozás miatt a Duna–Tisza köze és más, szárazság sújtotta térségek csak intenzív vízgazdálkodási beruházásokkal – víztározók, csatornahálózatok, csepegtetőrendszerek – maradhatnak gazdasági értelemben versenyképesek. A tervezett Nagykörű–Tisza víztározó például 50 ezer hektár öntözését tehetné lehetővé, ami nemcsak hozamstabilitást, hanem gazdasági kiszámíthatóságot is jelentene. (Ez a létesítmény a 2010-es évek eleje óta szerepel a vízügyi tervekben, de a pontos tervezés és a beindítás csak később, a 2020-as évek elején kezdődött el; a projekt jelenleg is tervezési fázisban van.)
Pénzügyi eszközök is kellenek
Az alkalmazkodást ugyanakkor nem lehet csak a gazdákra hárítani, szükség van pénzügyi kockázatkezelési eszközökre is. Egyes biztosítások az aszály mellett az árvízkárokat és a szélsőséges időjárási eseményeket is fedezik, ám az ilyen konstrukciók jelenleg gyerekcipőben járnak. Az EU-s Közös Agrárpolitika (KAP) 2023–2027 közötti 387 milliárd eurós költségvetésének a 40 százalékát klímacélokra kellene fordítani, amelyből hazai szinten is jelentős támogatási programokat lehet és kell is létrehozni az adaptációs beruházások ösztönzésére.
A gazdasági következmények ugyanakkor túlmutatnak az agrárszektoron. Az élelmiszerárak emelkedése, az ellátási láncok megbillenése és a globális élelmiszer-kereskedelem újrarendeződése várható. Az elmúlt két évtizedben két nagyobb élelmiszerválság is volt: a 2008-as során a gabonaárak legalább 60–100 százalékkal nőttek, ami világszerte 100 millió embert sodort szegénységbe. Három éve, 2022-ben ugyanezen termények ismét csúcsot döntöttek, India egyes régióiban a termés 15–30 százalékát veszítették el, és a világban rekordmagas árak alakultak ki.