Ismét beleszállt a magyar gazdákba a Tisza Párt agrárszakértője: A magyar mezőgazdaságban szitokszóvá vált a hozzáértés

2025. augusztus 03. 11:20

Raskó György már évtizedekkel ezelőtt is Brüsszelre bízta volna a magyar agrárium sorsát.

2025. augusztus 03. 11:20
null

Raskó György, a Tisza Pártot anyagilag támogató agrárközgazdász kritizálta a gazdáknak járó földalapú agrártámogatásokat– számolt be a Hír TV Raskó a Klubrádión adott július 30-i nyilatkozatáról. A műsorban Raskó kijelentette: „Prostituálódott a magyar mezőgazdaság” – majd kifejtette véleményét, miszerint – „a magyar mezőgazdaságban szitokszóvá vált a hozzáértés, tehát a szakértés, a tudás ezek másodrangú tényezők ma”. 

A szakértő több alkalommal is kiállt az új uniós költségvetési tervezet mellett, amely eltörölné a földterület után járó forrásokat, ezzel nehéz helyzetbe hozva a magyar gazdákat. Azt hangoztatja, hogy 

a juttatás leszoktatta a gazdákat az értékteremtésről.

Raskó Györgynek nem ez volt az első aggályos kijelentése. Nemrég azt vetette fel, hogy megfontolandó lenne Magyarországon kannabiszboltokat létesíteni, sőt, már 2003-ban az uniós döntéshozókra bízta volna a magyar agrárium sorsát.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2025. augusztus 04. 18:27
Egy ilyen sz keverőt, miért engednek garázdálkodni? Az ilyen aljas hangulatkeltőket meg kell büntetni! Vén ripacs!
Válasz erre
1
0
makapaka2
2025. augusztus 04. 18:23
Raskó megérdemelne a gazdáktól pár pofont!
Válasz erre
0
0
Titi
2025. augusztus 03. 22:58
Elég volt a tolvaj,rabló kommunisták "szakértelméből"!Ez a semmirekellő oligarcha vissza akarja hozni a TSZ-eket,csak most farmközpontoknak hívná őket.Kellene megint az ingyenmunkás,kellenének a földjeink,a gépek,a szakértelmünk?Karcagi tekergő,volt ez már minden,mindenhez is ért,főleg ahhoz,hogyan szerezzen minél több földet magának.Nem kell a kivénhedt kommunisták szakértelme!Itt van az új generáció,akik többsége diplomás agrárszakember,kész átvenni a gazdaságot,és nem azért tanult,hogy egy kommunista majom belekényszerítse egy szövetkezet félébe,mint az elődeit!Ez a féreg le akarja csípni a sápját,és mint a macskajancsi csicskája,közreműködne abban a hosszú távú tervben,hogy az ukránok földjeinek megszerzése után következzenek a mieink.Azután itt van a másik gyöngyszem,az informatikus kökény,aki nem is szakember,de beleokoskodik a gazdák dolgába.Közben egyik tiszás "szakember"bukik a másik után.Müszike,csak a szemetet tudod összeseperni?Qrva nagy bukta lesz jövőre!
Válasz erre
4
0
Asperrimus
2025. augusztus 03. 22:00 Szerkesztve
Nem a "hozzáértés" vált szitokszóvá, hanem a "szakértő", amilyen például ennek a hírnek az alanya. A baloldali szakértők olyanok, mint Midász király, csak nem arannyá válik minden, amihez érnek, hanem gagyivá, még az arany is. De ha már itt tartunk, szitokszóvá lett második legnagyobb folyónk neve is, mert nemtelen figurákkal társították. Majd Péter 2026-os buktája után foglalkozni kell ezzel is, hogy a köztudatban visszanyerje ez a név a régi rangját, miután hazaárulók bemocskolták.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!