Tényleg ez a holnap társadalma?
Az elképzelés jó, sőt maga a játék sem rossz. A környezettudatos anyaghasználat, csomagolás és elrendezés dicsérendő, ettől függetlenül jobban örülnék, ha nem lenne annyi, mindent összekoszoló karton-elem. Inkább legyen minden fából, és a környezetvédelem jegyében szívesen fizetek érte többet. A dizájn érdekes és látványos, egyedi és modern, ebbe nem is tudok belekötni, sőt a játékmenet is izgalmas, és kellő stratégiát, valamint kimondott összefogást is igényel.
Sok esetben ugyanis egymást kell támogatnunk a kártyahatásokkal a saját javak gyűjtése helyett, ami némileg feladja a leckét, ezzel viszont a játék ízelítőt nyújt abból, hogy milyen az igazi társadalmi összefogás, mikor nem az egyén számít.
Nem mellesleg bőven akad kihívás, hiszen a rossz döntéseknek hála igen gyorsan eszkalálódik a helyzet, a dolgok rossz irányba fordulnak, ha pedig az elején nem jó stratégia mentén dolgozunk, gyorsan emelkedik a hőmérséklet, és gyorsan összegyűlnek a közösségi krízisek, amik a játék végét okozzák. A recept és alapjaiban a megvalósítás tehát egész jó, viszont a grafikus valami egészen fura koncepció mentén dolgozott. Merthogy értem én, hogy manapság fontos a progresszív diverzitás, ahogy az is tény, hogy az elmúlt évtizedekben a fehér rassz 30 százalékról 10-re csökkent a népességben, de azért a kártyák illusztrációit így is túlzásnak érzem.