Nobel-díjas közgazdász: el kellene végre dönteni, hogy milyen Európát szeretnénk

Ez év július 1-jétől Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. A miniszterelnök az elnöki ciklus elsődleges feladataként az uniós versenyképesség feltámasztását jelölte meg. A hanyatlás elsősorban a világgazdasági realitásokat figyelmen kívül hagyó elhibázott brüsszeli döntéseknek köszönhető, a gazdasági növekedés addig nem is indítható be, amíg a döntéshozói és végrehajtói szinten a szemlélet meg nem változik.  

Orbán Viktor akkor úgy fogalmazott: Európa gazdasági növekedése globálisan teljesen lemaradt. Míg a nagy, normális esetben gazdasági motorként működő tagállamok növekedése idén alig éri el az 1 százalékot, az Egyesült Államokban 3, Kínában közel 5, Indiában 7 százalékos bővülést prognosztizálnak. Az unió már nem vonzó terület a befektetőknek, nemcsak a külföldiek, de az európai vállalatok is inkább más piacokon keresik a lehetőségeket. „Az energiaárak háromszor-ötször magasabbak, mint az Egyesült Államokban, az európai vállalatok veszítenek versenyelőnyükből, és kénytelenek a forrásokat az innováció helyett a számlák kifizetésére fordítani” – írta.  

Új gazdasági jövőképre van szükség 

Michael Spence Nobel-díjas közgazdász a Project Syndicate-en nemrég megjelent esszéjében szintén az unió gazdasági teljesítményéről osztotta meg lesújtó véleményét. Mint írja: az EU jelenlegi iránya nélkülözi a jövőképet, és a biztos gazdasági stagnálás irányába vezet. A probléma szerinte az alapoknál kezdődik: Brüsszel és a tagállamok azért nem találnak kiutat a válságból, mert nincs világosan meghatározott céljuk. A rövid távú megoldási kísérletek mellett elfelejtették feltenni önmaguknak az egyszerű, de kritikus kérdést: „milyennek kellene lennie az Európai Uniónak – innováció, gazdaság, biztonság és ellenálló képesség szempontjából – egy évtized múlva?”. 

Európát sokkok sorozata érte az elmúlt években. A világjárvány után azonnal jött az ukrajnai háború, ami hozta magával az energiaválság berobbanását és a háborús inflációt. A pandémia katasztrofális gazdasági hatásai a mai napig érezhetők: globálisan a központi bankok még csak most jutottak el odáig, hogy hosszú távú kamatcsökkentésről mernek beszélni. A kamatdöntések jótékony hatással lesznek a rövid távú üzleti döntésekre, de nem oldják meg az EU legsúlyosabb problémáit, amelyekre tüneti kezelés helyett hosszú távú stratégiát kellene kidolgozni.  

Amennyiben az unió nem tudja megoldani a lemaradását, esélye sem lehet hosszabb távú növekedéssel tervezni. A helyzetet súlyosbítja, hogy a strukturális változások fő mozgatórugója, a technológiai innováció területén az Egyesült Államok és Kína is évekkel az Európai Unió előtt jár, legyen szó (a magyar uniós elnökség egyik prioritásának tekintett) MI-fejlesztésről, félvezetőkről vagy kvantumtechnológiáról. 

Ez Európa fő problémája: a technológiai területeken mind a kutatás, mind a fejlesztés alulfinanszírozott, nélkülözi a centralizált megközelítést – tulajdonképpen uniós finanszírozás és az egységes megközelítés helyett a tagállamok a saját tempójukban és ötleteik alapján próbálják megvalósítani a saját programjaikat. Egységes piacról ilyen körülmények között túlzás beszélni, pedig a digitális szegmens fejlődése (az innovációra fordított összegek megtérülésével) éppen a piac méreteitől függ.  

A kőkorszakban ragadni 

A versenyképesség az innováción és a digitalizáción múlik, ám Európában már az infrastruktúra kiépítése is gondot okoz: az EU javarészt amerikai technológiai óriásokra támaszkodik a szükséges kapacitások tekintetében – írja Spence, hozzátéve, hogy a probléma megoldásában nem sokat segít a magántőke és a kockázati tőke előteremtésének nehézkessége sem. Vagyis a globális trenddel ellentétben Európában nem tolonganak a befektetők, hogy segítsék az induló vállalkozásokat az építkezésben. 

Egy olyan globális gazdaságban, ahol az érték egyre inkább immateriális forrásokból származik, az EU továbbra is a tárgyi eszközöktől függ majd – ez viszont szükségszerűen oda fog vezetni, hogy a versenyképesség fokozása miatt a külföld agyelszívásba kezd, a kiváló tehetségű szakemberek pedig elhagyják a tagállamokat, hogy a tudásukat más országokban kamatoztassák, növelve azok versenyképességét.  

A magyar kormány többször kifejtette az álláspontját a brüsszeli jövőkép hiányáról. Spence hasonlóan vélekedik, amikor úgy fogalmaz: hiányoznak a világosan megfogalmazott álláspontok arról, milyen veszélyekkel jár belekövesedni a status quóba, de ami ennél is fontosabb, hiányzik egy meggyőző jövőkép is, amely „inspirálhatja és irányíthatja a politikát, valamint a befektetési területet”. 

Spence szerint az EU képes új jövőképet felmutatni, és kidolgozni az ahhoz szükséges digitális és strukturális átalakítási ütemtervet. Mindenekelőtt azonban fel kell tennie az írás elején idézett kérdést. Ami pedig legalább ilyen fontos: gyors és határozott választ kell adnia rá.   

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.