Magyarország pár éven belül a régió vezető úti célja lehet – mutatjuk, hogyan

2024. augusztus 26. 16:00

A tavalyi évben rekordot döntött a hazai turizmus, a nagyszabású fejlesztések után most a marketingre és az értékesítésre kerül a hangsúly. A Magyar Turisztikai Ügynökség ezt az új fókuszt leányvállalata, a Visit Hungary által valósítja meg. Csendes Olivért, a cég újdonsült vezérigazgatóját a fogyasztói igényekről és aktuális trendekről kérdeztük.

2024. augusztus 26. 16:00
null
Simon Dominika

Nyitókép: Visit Hungary

Mivel lehet erősíteni hazánk turisztikai imázsát és értékesítési pozícióit?
Az utóbbi években közel 17 ezer turisztikai fejlesztés valósult meg a kormányzati támogatásoknak köszönhetően. A turisztikai kínálat megújult, az infrastruktúra minőségi szintet lépett. Az egyik legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy négy évszakos szemlélettel vigyük piacra ezt a megújult turisztikai kínálatot mind a főváros, mind a vidéki térségek esetében.

Rengeteg kincs és élmény van hazánkban a bel- és a külföldi utazóknak egyaránt, ebben óriási potenciált látok. Erre kell felhívnunk az utazók figyelmét.

Sőt, úgy gondolom, hogy azokat is meg kell céloznunk, akik korábban már jártak Magyarországon. A marketingkommunikációban tehát még hangsúlyosabb szerepet fog kapni a felfedezés és az újrafelfedezés élménye. Ezt a munkát pedig piackutatásra és egyéb turisztikai kutatásokra alapozva végezzük el.

Milyen eszközökkel lehet ezt leginkább elérni?    
Az utóbbi években soha nem látott átalakuláson ment keresztül a turizmusszektor. Ahogy dinamikusan változik a környezet, úgy kell egyre gyorsabban elsajátítanunk az új ismereteket. Most van az ideális időszak arra, hogy versenyelőnyt szerezzünk és növeljük a piaci részesedésünket. A nemzetközi trendek és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai is mutatják, hogy rövidül a foglalási ablak, azaz a foglalás időpontja és az érkezés dátuma közötti időszak.

Mind a marketing, mind az értékesítés kulcsa az érdeklődésalapú célcsoportképzés és az élményalapú kommunikáció lesz. Ehhez imázsépítő és forgalom­ösztönző tevékenységre is szükség van, amelyet természetesen adatokra  támaszkodva, a célpiacok potenciálját megvizsgálva, prioritásuk szerinti stratégia mentén valósítunk meg. Fontos, hogy az inspirációs fázisban Magyarország mindig ott legyen a fejekben a topdesztinációk között, hogy minőségi tartalmakkal és történetekkel legyünk jelen a saját csatornáinkon és más tartalomgyártók felületein is. Célom, hogy hazánk vezető úti céllá váljon a régióban, hogy a különböző turisztikai célcsoportok – a városlátogatóktól kezdve az aktív turisztikai élményeket keresőkön át a hivatásturisztikai utazókig – a kihagyhatatlan desztinációk között tartsák számon.

A fogyasztói motivációban egyre fontosabbá válik az élményszerzés”

Mennyiben változtak meg az utazói szokások?
A fogyasztói motivációban egyre lényegesebb elem az élményszerzés. Ha egy csomagban átfogó élményt tudunk kínálni az utazónak, az érdeklődése alapján könnyebben tudjuk megszólítani. Ezzel egyidejűleg igaz, hogy a turizmus mindinkább élettérközpontúvá válik: a jövő utazója leginkább ott fogja magát jól érezni, ahol el tudja képzelni, hogy a mindennapjait is szívesen eltöltené.  Mindez felértékeli a fenntarthatósági szempontokat. A marketingaktivitásokkal és üzleti együttműködésekkel arra törekszünk, hogy oldjuk a forgalom tér-és időbeli koncentrációját, ami a helyben élők életminőségére is tekintettel van. És persze használjuk a mesterséges intelligenciát is.

Milyen hatással van az utazási piacra ez a technológia? 
Alapvető fontosságú hogy ebben a technológiában meglássuk a lehetőséget. A jövő az ajtónkon kopogtat, az észak-amerikai utazók többsége már ma is mesterségesintelligencia-alapú utazásiasszisztens-eszközökön vagy azok segítségével tervezi meg és foglalja le az utazását. Ezek a szöveggenerátorok más, úgynevezett RAG-mechanizmussal működnek, mint a marketinges szakemberek számára ismert keresőoldalak. Kulcskérdés, hogy az MI-t használva is rátaláljanak az utazni vágyók a mi tartalmainkra, márkáinkra és üzeneteinkre. Ezt megvalósítva, úgy gondolom, bátran tűzhetjük ki célul, hogy pár év múlva Magyarország vezető desztináció lesz a régióban.

A szerző a Makronóm Intézet elemzője.

 

 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
panyigai péter
2024. augusztus 26. 18:06
Utálom a turizmust.
panyigai péter
2024. augusztus 26. 18:05
Utálom a turizmust.
cccbasatu
2024. augusztus 25. 08:00
Hát igen buli ország lettünk , ide jönnek hányni a derék alkoholista turisták mert itt megtehetik azt amit a hazájukban nem.Itt lehet hányni,szarni,hugyozni ,trágárkodni az utcán és megrongálni mindent amit tudnak.Itt szinte vadnyugati állapotok vannak de senki nem tesz ellene semmit!Más államokban keményen büntetik ezeket a modern kori barbárokat ,de nálunk a rendfenntartó szervek is szarnak rá ,azaz nem tesznek semmit a bűnözők ellen ,sőt a bűnözőket kiengedik a börtönökből és talán még a buksijukat is meg simogatják.Szóval a züllés és erkölcstelenség honol Magyarországin!
viator-11
2024. augusztus 25. 07:14
Látom, a mindenszarista mókusörs pörgeti a botmixer... De hiába kavarnak A világot járva látjuk, mennyire nincs igazuk az "óbánozó" nyünnyögőknek. Ha ez nekik öröm... Nekem már az is öröm, ha amiatt ajvékolnak, mert nem férnek a húsosfazékhoz, tizen+ éve. Különben eladnák azt is, megint. Nekem nincs szükségem a fenti edényre a boldoguláshoz, de nem szívesen látnám libalos szdsz-ivadékok ragacsos. kezében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!