Gyengélkedik a német gazdaság, mi is megérezzük

2024. augusztus 05. 11:08

A német gazdaság problémái immár hosszabb ideje korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat – értékeli KSH friss adatait a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője. És bár júniusban is jelentős, 1,1 milliárd eurós többlet alakult ki a termék-külkereskedelmi mérlegben, ez mégis 472 millió eurós romlás az előző évhez képest.

2024. augusztus 05. 11:08

Elemző: Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője 

A többlet szűkülésében az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy míg az import értéke euróban számítva 7,8 százalékkal esett vissza, addig az exporté ennél nagyobb, 10,4 százalékos ütemben zsugorodott. Habár az első becslés keretében a KSH még csak értékindexet publikál, a májusi adatok már az import, illetve az export oldalán is a külkereskedelmi árak éves alapú emelkedését mutatták, és a júniusi exportértékesítési ipari termelői árak is számottevően, 4,2 százalékkal nőttek. Így pedig arra következtethetünk, hogy a volumencsökkenés mindkét relációban a fentinél jelentősebb volt. 

Exportoldalon továbbra is a külső kereslet gyengélkedését kell kiemelni.  

A német gazdaság problémái immár hosszabb ideje korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat is, közvetlenül az exportorientált feldolgozóipari ágakon, közvetve pedig az ipari beszállítókon, valamint az ipart támogató szolgáltató ágazatokon keresztül.  

Emiatt az export nem képes támogatni a gazdasági növekedést. 

Mi a helyzet az importtal? 

Importoldalon a visszaesésben szintén szerepet játszik a külső kereslet gyengélkedése, tekintve, hogy a kivitelnek is jelentős az importigénye. Emellett a visszafogott beruházási aktivitás is mérsékli az importszükségletet, miközben a fogyasztói kereslet a korábban vártnál csak lassabb ütemben áll helyre az óvatossági motívum fennmaradása nyomán. 

Milyenek a kereskedelem kilátásai? 

Az export alakulását illetően továbbra is jelentős a bizonytalanság, változatlanul kérdéses, hogy a külső kereslet mikorra fog rendeződni, miközben zajlanak azok a nagyberuházások, amelyek hosszabb távon jelenthetnek támaszt a kivitelnek és a gazdasági növekedésnek.  

Importoldalon várakozásaink szerint a bővülés korábban térhet vissza, amennyiben oldódik az óvatossági motívum és a fogyasztási dinamika is felgyorsul.  

Ezzel együtt is a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg érdemi többlete fennmaradhat. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edico
2024. augusztus 06. 08:02
Bár csak a magyar gazdaság hanyatlana mint a német. Nem járnék a Németországba orvoshoz.
files32
2024. augusztus 06. 06:38
Azért szar a gazdaságunk mert a németek.
atti64
2024. augusztus 05. 16:54
NÉMETEKET MÁR RÉG EL KELLETT VOLNA FELEJTENI IRÁNY KINA!!!!!!!!!!!!!!!!!!
no-orban
2024. augusztus 05. 16:54
nem lesz mibű lopni, orbán rendszernek vége... ajaj!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!