A mindössze 1,4 százalékos szintről 2,1 százalékra javította az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a világ vezető hatalmának idei GDP növekedési prognózisát. A Makronóm Intézet elemzője szerint amerikában a vártnál magasabb pénzromlásnak nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget, ami optimizmusra ad okot.
2024. március 21. 13:28
5 p
0
2
118
Mentés
Elemző: Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője
A várakozásoknak megfelelően az USA jegybankjának szerepét betöltő intézmény nem változtatott a kamatszinteken, így az alapkamat a világ legnagyobb gazdaságában továbbra is az 5,25–5,5 százalékos sávban áll.
A közleményben a Fed hangsúlyozta, hogy
a gazdasági aktivitás visszafogott ütemben, de tovább nőtt, emelkedő foglalkoztatás mellett a munkanélküliségi ráta változatlanul alacsony, miközben az infláció bár lassult, továbbra is magasabb a jegybanki célnál.
A várható kamatpályáról viszont a szerdai ülés keretében sem közölt érdemi iránymutatást.
A jelenleginél szigorúbb kamatpolitika várható?
Ugyanakkor a közleményben is hangsúlyozták, hogy további adatokra vár a jegybank, ami bizonyítja, hogy az infláció fenntarthatóan közelít a 2 százalékos célhoz. Nem változott a döntéshozók kamatvárakozása december óta, a 19 szakember közül 9 vár 3 kamatvágást az idei évben, így ez is lett a mediánvárakozás.
Változást jelent viszont, hogy 8-ról 9-re nőtt azon döntéshozók száma, akik ennél szigorúbb kamatpolitikát várnak az év végére vonatkozóan. A kamatvárakozások alapján az ideit jövőre 3–4 kamatvágás követheti.
A vártnál könnyedebb volt a hangnem, de kérdéses a lazítás időzítése
Jerome Powell, a Fed elnöke a kamatdöntést követően tartott sajtótájékoztatón sem adott egyértelmű utalást arra vonatkozóan, hogy pontosan mikor kezdődhet meg a lazítás, azonban annak hangsúlyozása, hogy további információkra várnak az infláció alakulását illetően, inkább a júliusi döntésre utal, szemben a korábban várt júniusival. Ezzel együtt is alapvetően a megelőlegezettnél lazább hangnemet ütött meg a sajtótájékoztató, az elmúlt hónapokban tapasztalt, a vártnál magasabb pénzromlásnak nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget.
A Fed új előrejelzései az USA gazdasági mutatóira
A kamatdöntéssel párhuzamosan a jegybank kiadta legfrissebb előrejelzését is, amelynek keretében a gazdasági kilátásokat érdemben felfelé módosította, miközben az inflációs várakozásait összességében változatlanul hagyta. A Fed idénre 2,1 százalékos bővülést vár, szemben a 2023. decemberi előrejelzésben szereplő 1,4-gyel, ami 2025-ben és 2026-ban 2 százalékra lassulhat. Az infláció az idei évben 2,4 százalék lehet, ez jövőre 2,2, 2026-ban pedig 2,0 százalékra fékeződhet.
Kapcsolódó:
Címlapfotó:MTI/EPA/Michael Reynolds
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
A liberális rend igyekezett úgy mutatkozni, mintha nem lenne alternatívája, és nem lehetne másban gondolkodni. Ezt kezdte ki Orbán Viktor illiberális demokráciáról szóló tusványosi beszéde. Az amerikai posztliberalizmusról cseréltek eszmét az MCC Feszten.
Jót vitázott egymással az MCC Feszten Gladden Pappin és Jeremy Shapiro, egyikük szerint Trump jó Európának és érdekel Európa újjáéledésében, a másik szerint Trump csak hatalmat koncentrál és kihasználja Európát.
A zöld-fehérek győzelemmel hangoltak a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 118 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2024. március 22. 04:54
Valami elképesztő, hogy micsoda praktikákkal tudják a FED tulajdonosok felszínen tartani az USA gazdaságát. Mondjuk a végén így is úgy is valami háború következett eddig.