Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

A bizalmatlanság végzi ki az amerikai–kínai tudományos sikersztorit

2024. március 05. 09:59

Az eredeti együttműködést még Jimmy Carter kötötte Teng Hsziao-pinggel. Évtizedeken át működött, most azonban veszélyben a folytatás. A világ szegényebb lesz, ha a politika a tudományt is ellenőrizhetetlenül behálózza.

2024. március 05. 09:59
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

Mao Ce-tung és Richard Nixon 1972-es történelmi találkozója ágyazott meg annak az együttműködésnek, amelyet aztán Jimmy Carter és Teng Hsziao-ping kötött meg 1979-ben az amerikai–kínai tudományos kapcsolatokról. A paktum aláírása jóval nagyobb horderejű volt, mint azt akkor bárki gondolta volna: a gazdaságilag nem kicsit lesajnált Kínáról senki nem feltételezte volna azt a sebességet, amivel aztán az elsők közé küzdötte magát.  

Az együttműködés látványos terepet kínált a fagyos viszony kiolvasztására, bár tény, hogy a két ország egészen más okokból írta azt alá: Kínát valóban a kutatási és fejlesztési lehetőségek hirtelen kitáruló kapuja érdekelte, sőt: a paktum segítségével építette ki napjainkra virágzó felsőoktatási rendszerét a maga 3000 egyetemével (a megállapodás megkötése óta egyébként mintegy 3 millió kínai diák tanult az Egyesült Államok egyetemein, 2021-es adatok szerint az amerikai egyetemek több mint 8000 doktori fokozatot ítéltek oda kínai hallgatóknak), és használta fel a kutatási eredményeit a gazdasági csoda néven is emlegetett fellendüléshez. Az Egyesült Államok céljai akkoriban nyilván nem a világszínvonalú kínai eredményekhez vezető technikák elsajátítása volt. Egyszerűen csak lazítani akart a szovjet – kínai kapcsolatokon. 

Kölcsönös bizalmatlanság 

A paktumot utoljára 2011-ben újította meg Obama elnök tudományos tanácsadója, illetve a kínai technológiai miniszter – hangsúlyozva, hogy az abból származó előnyök nem pusztán a két ország számára, de globálisan is érezhetőek. A negyvenöt évvel ezelőtt megkötött megállapodást napjainkban azonban az erózió és a lassú kimúlás fenyegeti. Az Egyesült Államok és Kína közötti megállapodás megújítása az egyre romló bizalmi légkörben folyamatosan csúszik:  

az együttműködés gyümölcsei helyett egyre több szó esik a kockázatokról. 

Bár kommunikáció szintjén mindkét fél a folytatásról beszél (rövid távra meg is hosszabbították, de nem újították meg az együttműködést), történelmi léptékű kutatási projektekkel és diákcsere-programokkal, a háttérben és a felsőbb politikai döntéshozói szinteken a kölcsönös vádaskodás felfedi a valós helyzetet: a megállapodás valójában bármikor véget érhet, egyszerűen azért, mert az egyik fél kilép belőle. Ez – ahogyan a Nature szinte indulatosan rámutat cikkében – katasztrofális és ostoba lépés lenne: a feszültségek élezése helyett mindkét fél részéről a pragmatikus gondolkodásnak kell érvényesülni. 

A romlás virágai 

A tudományos kapcsolatok romlása (minden egyébbel együtt) Donald Trump elnökké választása után kezdődött. Az egyre erősödő Kína-ellenes retorikán csak súlyosbított a Covid-járvány miatti mutogatás, végül megkezdődtek, és elég rövid idő alatt fel is gyorsultak a kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatok lazulási folyamatai – mindez természetesen a tudományos és kutatási együttműködésre is kihatott. Biden elnöktől mindenki a racionális újraszervezést várta, ám legnagyobb meglepetésre nem hogy nem lazított a Trump által egyébként is feszesre húzott gyeplőn, hanem tovább szorította azt.  

A felsőoktatás és a kutatás területén egyre erősödött az a vélemény, amely szerint az amerikai és kínai együttműködés eredendően abnormális, miután Peking erős kémhálózatot tud segítségével fenntartani, így az amerikai szellemi tulajdon védelme érdekében akár drasztikus intézkedésekre is szükség lehet.  

A hidegháború legszebb pillanatait idézte meg, amikor kiderült, hogy kutatókat figyelnek meg (oda-vissza), vagy amikor Floridában bejelentették, hogy az egyetemek több államot is szankcionálnak, és nem fogadnak onnan kutatókat. Kína természetesen köztük volt.  

Ezzel párhuzamosan Peking is elkezdett „megszorító intézkedéseket” bevezetni. 2020-tól, ha nem is tiltotta meg, de erősen ajánlotta saját kutatóinak, hogy ne publikáljanak külföldi, főként amerikai tudományos fórumokon és szaklapokban – természetesen a szellemi tulajdon védelmére hivatkozva. (Ami azt illeti, erre a területre valóban ráférne némi reform. Nem csak Kína aggodalma az, hogy a kutatók különböző projektvégrehajtóknak és startupoknak kaparják ki a gesztenyét, amelyek anyagi források bőséges hátterével egyszerűen lenyúlják az ötleteket, és gyakorlatba ültetik azokat.) Az utóbbi években Kínában egyre inkább előtérbe kerülő „önellátási terv” szintén nem a szoros együttműködés mellett érvel.  

Ezt is ajánljuk a témában

Ezernyi lehetőség úszik el  

Tragikusan komikus a történetben, hogy a két ország éppen a legnagyobb horderejű tudományos és kutatási területen tud vagy tudott mintaszerűen, hatalmas eredményeket produkálva együttműködni. A közös környezetvédelmi projektek, amelyek például a levegő és víz minőségjavítását, vagy az elektromos hulladék mennyiségének csökkentését célozták, egyértelműen olyan együttműködések, amelyekből valóban globálisan lehet profitálni. Olyannyira, hogy  

ezen a területen széles körű kooperációs együttműködés kezdődött, amelybe az európai kutatók is beszálltak, folyamatosan vizsgálva a természet kontra gazdaság téma kimeríthetetlen lehetőségeit.  

Az enyhülés legjelentősebb platformja éppen a klímavédelem volt. Ehhez két kivételes szakmai karizmával rendelkező figurára is kellett: a 2022-ben beállt fagyban John Kerry, a Fehér Ház klímamegbízottja és kínai kollégája, Hszie Csen-hua játszották a hordozható radiátor szerepét, és remek együttműködésről tettek tanúbizonyságot. Azóta mindketten távoztak posztjukról, ami némi aggodalommal tölti el a pártatlan nézőket, akik azért drukkolnak, hogy a két vezéregyéniség kiesése ne legyen egyenlő diplomáciai hagyatékuk megsemmisülésével.  

De említhetjük a nukleáris energia ügyét is, amelyben a két ország kutatói és politikusai meglepő rugalmassággal tudtak együttműködni – a közös cél persze közös érdek is: hogyan lehet bizonyos országokat úgy bevezetni az atomenergia felhasználási trükkjeibe, hogy közben eszükbe se jusson fegyverkezési célokra használni azt. Ez volt a 2009 óta tartó közös projekt, amely a nagy, urándúsítással járó reaktorok helyett minierőműveket állított a középpontba, amelynek technológiája kizárja, hogy atomfegyverekhez használják fel.  

Az egyiknek sikerül 

Érdekes, de a Kínával újabban egyre zavarosabb viszonyt ápoló/elutasító Németország a kutatási együttműködés területén határozottan pragmatista álláspontot képvisel. Míg a „kockázatmentesítés” kifejezés Berlinben is (néha megbolonduló) iránytű, a tudományos területen az akadémiai ajánlások az együttműködés kockázatainak és előnyeinek figyelembe vételével kifejezetten az egyensúlyra törekednek, a jelenlegi német vezetéstől eltérő módon hangoztatva a kapcsolatok reálpolitikai megközelítést, amely gyakorlati és nem ideológiai megfontolásokon alapul.  

A német tudományos élet pontosan azt mondja, amit a gazdasági élet szereplői is: döntsék el a leginkább érintett szervezetek, hogy milyen kapcsolatban állnak Kínával: ahogyan az autógyártók az intés ellenére fokozzák kínai beruházásaikat, az egyetemeknek is szabad kezet kell biztosítani abban, hogy milyen tudományos együttműködési formákat alakítanak ki Pekinggel.  

Természetesen mindkét esetben vállalva a kockázatot, hogy a felelősség az övék, ha valami nem úgy sül el, ahogyan tervezték.  

A kockázat mindig fent áll – írja a Nature –, különösen egy olyan szituációban, amikor különböző politikai rendszerek kutatói működnek együtt. Ennek megoldása azonban nem a megállapodások felrúgása, az együttműködések meg nem újítása, inkább a kockázatok felmérése és helyes kezelése, illetve mérséklése kell hogy legyen.  

Jelenleg Kína és az Egyesült Államok negyvenöt évnyi tudományos együttműködést kockáztat. Látva a múlt eredményeit és a német példát, valóban ostobaság lenne kukába dobni a jövőt a tudomány átpolitizálásával. A két ország lehetőségei annyira erősek, hogy egy kiegyensúlyozott együttműködést feltételezve számos globális kihívásra választ adhatnak. Jimmy Carter és Teng Hsziao-ping 1979-ben döbbenetesen jó logikával kötöttek egyezséget. Amennyiben a tudomány és a kutatás területén is elkezdődik a blokkosodás, az egész világ veszít majd vele, nem csak a két nagyhatalom. Márpedig nem azokat az időket éljük, amikor kényelmesen kibírunk néhány évtizednyi új hidegháborút.  

Kapcsolódó:

Fotó:  
Hszie Csen-hua, Kína és John Kerry, az Egyesült Államok klímavédelmi különmegbízottja az ENSZ 28. nemzetközi éghajlatváltozási konferenciájának (COP28) kétnapos csúcstalálkozóján Dubajban 2023. december 2-án. 
MTI/EPA/Ali Haider 

*** 

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.  

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-137
2024. július 13. 18:13
🍓 ️ ­­É­­­r­­t­­­é­k­­e­­l­­d­­­ ­­a­­­ ­­­s­­­z­­­e­x­­­i­­­ ­­­p­u­­n­c­i­m­­a­­t­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­­­.­­𝐗­𝟏­­­𝟖­.­­𝐅­­­𝐔­𝐍
2024. március 06. 09:16 Szerkesztve
Az aljasok azt használják ki, hogy a leg fiatalabb generációnak bebeszélik, hogy a szabad gender ellenességnek ugyanakkora súlya mint a háboru ellenességnek. Meghalni, megsebesülni, éhezni, fázni, szomjazni. Amikor MZP, meg most Makron háborut hirdet ezer tonnányi sulyt rak az ellenfele mérlegére. Amit semilyen büvészmutatvánnyal, mézes szavakkal sem tudnak ellensúlyozni.
2024. március 06. 09:10 Szerkesztve
Miért van az, hogy mostanában minden rossz irányba megy? Ikertornyok, Covid, háboruk. Miért van az, hogy ahol a hatalmon levö lába alatt inog a talaj a háboruval próbálja menteni a börét. A kisemberek börére. Hatalmi eszközökkel. Mert tudják, hogy az demokratikusan nem menne. Az emberek sosem szavaznának meg egy háborut ha megkérdeznék öket. Hiába igyekeznek megteremteni az igényt a háborura. Az ikertirnyoknál háborut hirdettek a terrorizmus ellen. Zelenszkij háboruba csalta a fél világot amikor 18%-os volt a népszerüsége. MZP egyböl rábukott, hogy az a mi háborunk. Netanjahu is rögtön háborut hirdetett amikor tüntetgettek ellene. Most meg Makron mondta, hogy Európa háboruban áll. Kitalálták a csehekkel, hogy ukrajnában képezik ki az ukrán katonákat. El kell söpörni ezt a csürhét. Mindegy mekkora hibát követ el, mekkora vagyont halmozca NER. A béke támogatása mindent überel.
lhotx
2024. március 05. 10:25
Sokkal egyenrangúbb partnerek most, mint 1979-től 1999-ig, azonban ha folytatódik az USA legatyásodása (minden értelemben), akkor esetleg egy fordított viszony alakul, mint volt az első szakaszban, az amerikaiknak inkább lesz érdekük a folytatás. Hogy akkor mi lesz, ki tudja?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!