A cégtulajdonos szerint nagyon sok az olyan ügyfél Davosban, aki nem árérzékeny, és többre becsüli a cég szolgáltatásának az adatvédelmét. Szerinte az általuk nyújtott szolgáltatás kevésbé szól a szexről, inkább az úgynevezett „barátnői élményről”, azaz egy intim kapcsolat színleléséről.
Az alapos riport megszólaltat egy eszkorthölgyet is, aki elmondja, hogy ügyféltől függően a foglalás négy és tizenkét órát vesz igénybe, hozzátéve, hogy a szolgáltatása körülbelül 2000 frankba (815 000 forintba) kerül.
A Bild pedig egy olyan hölgyet szólít meg, aki Zürichből vállalta be a 200 kilométeres utat. Annak ellenére, hogy az út hosszú és szigorú az ellenőrzés, egyes szállodákba be sem lehet jutni, de azért itt elkérhet egy óráért 300 ezret, egy éjszakáért pedig 800-900 ezer forintot is..
Persze mindig van szürkezóna, annak ellenére, hogy a WEF megpróbálja újjáépíteni a bizalmat, miután populista mozgalmak söpörtek végig a nyugati világon, a politikai és vállalati elit rosszul kezelte a Covid-válságot, valamint sikertelen társadalom- és gazdaságpolitikát hajtott végre.
Ahogy Klaus Schwab, a WEF alapítója írta közleményében: „Egy széttöredezett világgal és növekvő társadalmi megosztottsággal kell szembenéznünk, ami átható bizonytalansághoz és pesszimizmushoz vezet. Újra kell építenünk a jövőnkbe vetett bizalmat, túllépve a válságkezelésen meg kell vizsgálnunk a jelenlegi problémák gyökereit és közösen szükséges felépítenünk egy ígéretesebb jövőt.”