Az USA bedühödött Észak-Koreára, csak nem tudja, mivel fenyegesse meg

2023. szeptember 12. 17:01

Washington a fogát csikorgatja dühében, amiért a jelek szerint Észak-Korea fegyvereket fog szállítani Moszkvának. Mást nem is nagyon tehet. A szankciós politika a bolygó legszürkébb részén már nem játszik.

2023. szeptember 12. 17:01
PUTYIN, Vlagyimir; KIM Dzsong Un
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

A Makronóm Intézet elemzőjének írása.

Alaposan felkavarta az egyébként is viharos globális vizet Észak-Korea bejelentése, miszerint vezetője még ebben a hónapban Moszkvába látogat. A két vezér, Putyin és Kim Dzsong Un az ukrajnai háború kitörése óta az eddiginél is szívélyesebb viszonyt ápol, a mostani vizit azonban már kimondva-kimondatlanul arról szól, hogy a burokban élő diktatúra miként kezd el majd fegyvereket szállítani Moszkvának. És persze arról, mit kap ezért cserébe.  

Phenjan óriási hadiipara az összes létező szankció ellenére ontja magából a fegyvereket és a lövedékeket. Márpedig tüzérségi lövedékekből nemcsak a Nyugat áll rendkívül rosszul, hanem Oroszország is. Észak-Korea szerepe már csak azért is kézenfekvő, mert hadiipara a szovjet technológiára épül, vagyis kompatibilitási nehézségek biztosan nem fordulnak elő a fegyverszállítások után.  

Ezt is ajánljuk a témában

A Fehér Ház természetesen azonnal vad kommunikációs offenzívába kezdett. A fotel mélyében üldögélő agytröszt ezúttal nem jutott messzire, így jobb híján megüzenték Kim Dzsong Unnak, hogy „Észak-Korea rendkívül nagy árat fog fizetni, amennyiben halálos haditechnikát kezd szállítani Moszkvának”. Széles mosoly volt a válasz. 

 Hogyan ölj meg egy halottat? 

A két „ellenséges” ország összeölelkezése láttán azonnal felbukkant Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, és kissé bizonytalanul úgy fogalmazott: az Egyesült Államok keresi a lehetőséget, hogy nyomatékosan eltérítse Észak-Koreát fegyverszállítási szándékaitól. A homályos kifejezés nem véletlen: azzal Sullivan is tisztában van, hogy Észak-Korea ellen az USA kezében nincsen megfelelő diplomáciai ás gazdasági eszköz. Az USA már agyonszankcionálta Phenjant, ennek ellenére az egy pillanatra sem állt le az atom- és ballisztikus fegyverprogramjával, a hadiiparát pedig úgy járatta csúcsra a globális Nyugat mellőzésével szürkezónás megoldásokkal, hogy az amerikaiak csak a fejüket foghatták tehetetlenségükben.  

A helyzet ugyanez most is. Ahogyan a Bloombergnek az amerikai külügy Észak-Koreára specializálódott volt tisztviselője fogalmazott: 

 

Tudunk valamit tenni Észak-Korea ellen? Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy tudjuk: a válasz határozott nem. Egyáltalán semmi befolyásunk nincs Phenjan felett, hacsak nem vezetünk be olyan intézkedéseket – például a hajóik elkobzását –, amelyek garantáltan háborúhoz vezetnek”

 

Visszapattanás 

A washingtoni szankciós politika hatékonysága Észak-Korea határánál véget ér. A maga köré vasbuborékot építő országot egyáltalán nem érdekli, mivel fenyegeti az USA. Ilyenkor mindig visszafenyeget, régi játék ez már a két állam között. A szankciókat éppen olyan országok révén igyekszik megkerülni, amelyek maguk is csontig vannak szankcionálva, így szintén nincsen veszítenivalójuk.  

Oroszország lassan maga is ebbe az állapotba jut, a minap életbe lépett elnöki rendelet a külföldi cégek einstandoltathatóságáról azt tükrözi, hogy Putyin elfogadta a visszafordíthatatlant, és immár kizárólag a globális Nyugaton kívüli lehetőségekre koncentrál – ennek pedig Észak-Korea éppúgy részese, mint Kína vagy Brazília. 
 

Ezt is ajánljuk a témában

Hogy mit kér Kim Dzsong Un Putyintól cserébe, azt egyelőre csak sejteni lehet. Vannak, akik szerint humanitárius segély lesz a dologból, az igazsághoz azonban közelebb állhat a technológiai ellentételezés, vagyis a fegyverzetért cserébe Phenjan a hagyományos haditechnikai és/vagy nukleáris programját pörgetheti fel az oroszok segítségével. 

Fotó: MTI/EPA/Pool/Szergej Ilnyickij 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
technostation
2023. szeptember 13. 18:48
Szerintem a Gyurcsányt meg a Dobrevet kellene az Usának bevetnie Észak Korea ellen!
tikkadt-szocske
2023. szeptember 13. 08:33
Mikor az USA szállít fegyvereket Ukrajnának, akkor Putyin csikorgatja a fogát. Vajon ki csikorgatott elsönek?
kizokkentido
2023. szeptember 13. 06:30
Atomháború felé sodródunk az USA felelőtlen politikája miatt.
5m007h 0p3ra70r
2023. szeptember 13. 00:31
>>>mreinstand 2023. szeptember 12. 18:22 Majd ha trumpot elítélik, száműzzék oda. Az kellően nagy büntetés lesz. <<< Rád már így is elég büntetést szabott ki a sors. Például láthatóan iskolába sem sikerült járnod. Máskülönben nem beszélnél ilyen ordenáré böszmeségeket. A száműzetést, amikor még létezett ilyen büntetésforma, mindenki a saját területein belül alkalmazhatta, főleg távoli vagy gyarmati területeken. Más államok területén NEM! Ledolgozhatatlan edukációs deficitetek van kispajtásom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!