Az 1960-as években Amerika is felébredt. A befektetők a „Nifty Fifty” blue chip részvényét kezdték keresni, olyanokat, mint a Johnson & Johnson-, a Disney- és a Coca-Cola-papírok. A fő előfeltétel az volt, hogy ezek az erős márkák hosszú távon magas megtérülést biztosítanak. Az már más kérdés, hogy az 1973–1974-es medvepiacon ezek a részvények óriásit zuhantak.
Blue chipnek a tőzsdén a nagy kapitalizációjú, kellően likvid és nagy napi tőzsdei forgalmat elkönyvelő papírokat nevezik. Eredetileg az IBM-részvényeket nevezték így, innen az eredeti angol kifejezés. A Nifty Fifty egy 50 nagy kapitalizációjú részvényből álló csoport volt a New York-i tőzsdén az 1960-as és 1970-es években, amelyet biztos nyereségnövekedés jellemzett.
Az 1970-es évek során, ahogy az olaj ára az egekbe szökött, 3,35-ről 32,50 dollárra, csökkent a termelés és a kibocsátás, a nyersanyagok, valamint a feltörekvő gazdaságú olaj- és aranyexportőrök kezdtek dominálni.
Az 1980-as évek második felében Japán részvényeinek az árfolyama megháromszorozódott, a földárak pedig megduplázódtak. Az ingatlanok és a részvények drágulása részben a gazdaság növekedését tükrözte: az 1980-as évek második felében a reál-GDP 25, a vállalatok profitja 69 százalékkal nőtt. A japán részvénypiac mérete már akkora volt, hogy 1987-ben meghaladta az Egyesült Államokét, és 1989 végén a tokiói tőzsde a világ összes részvényének a 41 százalékát tette ki.
A japán eszközárak visszaesése 1990-ben kezdődött, év végére a Nikkei index a csúcsról közel 40 százalékot esett. Részben az Egyesült Államok erőteljes gazdasági növekedésének köszönhetően elindult az amerikai technológiai részvények burjánzása. Bár a 2000-es összeomlás során sok nagy lendületű technológiai papír elbukott, néhány még ma is fennmaradt. A Qualcomm, amely 1999-ben 2620 százalékot ugrott, egy több milliárd dolláros félvezetőgyártó céggé vált. Az Amazon és a Cisco a két másik túlélője ennek a korszaknak.