A német társadalom és a kormány két különböző univerzumban létezik. Ha most lennének a választások, a derék polgárok két sör között nagyon megbüntetnék Scholzot.
A Makronóm Intézet elemzőjének írása.
Félidejéhez érkezik a Scholz-kormány regnálása, ez pedig egy olyan szituáció, amikor mind a kabinet, mind a választópolgárok értékelik az eddigi munkát. Ami az előbbit illeti, a kancellár beindította a végtelen felvételt egy „minden nagyon szép, minden nagyon jó” frázissal, ám az utóbbi miatt igencsak osztogatják a pofonokat a szavazók. Az a kifejezés, hogy elégedetlenek a kormány teljesítményével, nem egészen fedi a valóságot: az eddigi munkát annyira pocséknak találják, hogy a kormánykoalíció pártjainak a népszerűsége totális mélyponton hever.
A felmérések szerint – ha most lennének a választások – a jelzőlámpa-koalíció a szavazatok mindössze 38 százalékát szerezné meg. A Scholz-féle szociáldemokraták 18, a Zöldek 13, míg a Lindner pénzügyminiszter fémjelezte szabaddemokraták 7 százalékon állnak, ezzel gyakorlatilag a politikai túlélésért küzdenének. A legnagyobb egyéni vesztes kétségtelenül a Zöldek gazdasági minisztere, Robert Habeck, akiről a megkérdezett németek 50 százaléka már nyár elején azt mondta, jobb lenne, ha lemondana és hazamenne fotelpolitizálni.
Van egy óriási probléma, amely megvilágítja az országos elégedetlenség egy másik szegmensét is: kiderült, hogy a Scholz-kabinet egyáltalán nem azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyeket a német polgárok döntő többsége fontosnak tart.
Egy szeptember elején készült felmérés szerint a koalíció sikertelenségének elsődleges oka, hogy
teljesen figyelmen kívül hagyja a szavazók valós problémáit, helyette belemenekül egy olyan buborékpolitizálásba, amelynek a témái viszont épp a társadalmat nem érdeklik.
A felmérés szerint a kormány által prioritásként kezelt „önrendelkezési törvényt”, vagyis azt, hogy 14 éves kortól mindenki eldöntheti, hogy férfiként vagy nőként definiálja magát, és ha kíván, keresztnevet is változtathat (Olafból például Ursulára, Annalenáról Robertre), a szavazók mindössze 5,8 százaléka tartja értelmes jogalkotási munkának. A gyermekbiztonsági törvénnyel a voksolók 19,6 százaléka foglalkozik, de még a Habeck-féle, egyébként valóban mindenkit érintő kazántörvény is csak 20,5 százalékot hoz lázba – ez utóbbi nyilvánvalóan azért, mert mindenki úgy érzi, nem igényel azonnali megoldást.
Mint kiderült, a válaszadók egész másokat sorolnak a megoldandó problémák közé, mint a kormány. A megkérdezettek 63,4 százaléka szerint a kormányzatot és a közigazgatást meg kellene szabadítani a bénító bürokráciától, amely ellehetetlenít mindent. A kormány ugyan hadat üzent a bürokráciának, ám míg egyes szabályokat leegyszerűsített, annyi újat vezetett be, hogy a végeredmény nagyjából az lett, ahonnan a folyamat elindult. A második helyen cseppet sem meglepő módon a gazdasági terhek enyhítése szerepel, ezt a felmérésben résztvevők 44,1 százaléka kezelte kiemelten.
A listán szerepelnek még az energiaadók eltörlésével vagy az atomerőművek újraindításával kapcsolatos állampolgári észrevételek is, ám a Scholz-kormány valahol nagyon messze jár már saját szavazóitól, és – kissé morbid, de aktuális hasonlattal – kutyafuttában morog vissza egy halk nemet.
Sekély sírhant
A Politico minap epébe mártott tollal írt cikket jelentetett meg, amelyben – értékelve a német kormány eddigi tevékenységét – Scholzot nemes egyszerűséggel Németország temetkezési vállalkozójának nevezte.
A humor konkrét forrása az volt, ahogyan a kancellár egy kétnapos vidéki kormányülés után (ahol saját tehetségét értékelte a kabinet) sötét kabátban, alkonyatkor tartott sajtótájékoztatót egy öreg hársfa mellett, és gyászos arckifejezéssel ismételgette az egyik kedvenc mondatát: „Nagy eredményeket értünk el a kormány eddigi működése alatt”. Ahogyan a szerző megjegyezte:
Ezt senki nem hiszi már el, legkevésbé maga Scholz”.
A hárompárti jelzőlámpa-koalícióról már sok bőrt lehúztak, túlnyomórészt negatív előjellel. Az már a megalakuláskor világos volt, hogy a kormány erős emberei között (Scholz, Habeck, Lindner) erős széthúzás lesz a kényszerfrigy egész időtartama alatt. Három teljesen különböző gazdasági és társadalomfilozófiát képviselő politikai erő között borítékolható volt konfliktus, arra az ámokfutásra azonban, amit művelnek az első pillanattól kezdve, senki nem számított.
Az elméletileg országot irányító pártok gyakorlatilag semmiben nem tudnak megegyezni, a kompromisszumok megkötése viszi el az idejük és az energiájuk nagy részét, a csatározások pedig gyakran személyeskedésbe és konkrét politikai zsarolásokba torkollnak. A belső égésű motorok jövőjéről éppúgy nem alakult ki egységes konszenzus, mint a hitelmentes gazdaságpolitikáról vagy az energiaárak támogatási rendszeréről.
Meg kell említeni a híres vagy inkább hírhedt Zeitenwendét, a nagy német militarista fordulatot, amely a Bundeswehrt Európa vezető hadseregévé tette volna, ha a volna ott nem volna, ugyanis az aládúcolására szánt 100 milliárd eurós „speciális alap” egy év múlva is érintetlenül hevert, köszönhetően elsősorban a már megbukott védelmi miniszter impotenciájának és persze a koalíción belüli acsarkodásnak.
A helyzeten, úgy tűnik, még a nagyon komoly ambíciókkal munkát kezdő új tárcavezető, Boris Pistorius sem tud segíteni. A miniszter kezdeti asztalcsapkodása egyre halkabban hallatszik, a Bundeswehr pedig egyelőre még mindig ugyanaz, ami volt: az EU legatyásodott hadserege.
Ezt is ajánljuk a témában
Az új német védelmi miniszter rövid idő alatt közönségkedvenc lett. Személyes küzdelme azonban még csak most kezdődik, ráadásul a csatákat a saját minisztériumával és kormányával kell megvívnia.
Az egymásra morgás időnként valóban az ízléstelenség határát súrolja. Legutóbb Lisa Paus családügyi miniszter kért a költségvetésből a gyermekjóléti kiadások növeléséhez kapcsolódó reformprogramjához 12 milliárd eurós büdzsét, mire Lindner pénzügyminiszter jót nevetett, és 2,4 milliárdot lengetett a kezében. Válaszul Paus egyszerűen blokkolta Lindner gazdaságélénkítő terveinek a megszavazását, és közölte, hogy ez így is marad, amíg meg nem kapja a pénzt.
A csúcsot kétségkívül az a rendkívül kínos epizód jelentette, amikor egy újságíró nyilvánosságra hozta, hogy Habeck és Lindner már szóba sem áll egymással, helyette vitriolos leveleket írogatnak, amelyeket a gúnyos megjegyzéseken túl „Kedves kolléga!” megszólítással indítanak.
A műhelyben mindig zaj van
A mindenki számára jól látható idétlenkedés ellenére a kormánypártok valamiért igyekeznek meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a munka nagyon is jól megy, és a hármas kapcsolat amúgy működőképes, csak vannak kisebb súrlódások, amelyeket azonban mindig megoldanak.
Ahogy Lindner fogalmazott: a kormányműhelyben rengeteg munka van, és ez bizony zajjal jár, de az eredmények önmagukért beszélnek. Nem egészen tiszta, hogy a pénzügyminiszter milyen eredményekre gondolt. A német gazdaság a recesszióból kilábalva stagnál, összességében a G7-ek közül egyedül neki csökken a GDP-je, az ipari energiaárakat nem tudja (és nem is akarja) visszaszorítani, a befektetési hajlandóság csökken, a versenyképesség visszaszorult, a migrációs tünetekre semmilyen megoldással nem tud szolgálni, a kormány pedig átpolitizált gazdaságot erőltet egy olyan kétségbeejtő helyzetben, amikor a pragmatikus gondolkodás még az egyszeri Jürgennek is jobban megy egy bajor sörsátor mélyén, mint a kabinetnek.
Hogy a hurráoptimista, de teljesen fals hangokkal a német közvélemény mennyire nem ért egyet, az elég tisztán látható a közvélemény-kutatási adatokból. Scholz népszerűségi indexe 26 százalékon áll, ami természetesen még az ő esetében is katasztrofálisnak nevezhető.
Ráadásul a kormány szeretne hatalmon maradni a 2025-ös választásokat követően is, ám annak már most vannak jelei, hogy ez a három politikai csoport nem futhat neki még egyszer egy megmérettetésnek. Ha a mostani adatok nem lennének elegendők, a fejük felett máris ott lebeg az EU-kritikus jobboldal, az Alternatíva Németországért párt kardja, hogy kihasználva a pillanatot – idővel vagy előtte – könyörtelenül lesújtson.
Bár a német kormánykoalíció mintha kezdené megérteni, hogy saját magával együtt az egész országot egy gazdasági szakadék felé vezeti, a bizalmi tőke lassan, de biztosan az enyészeté lesz kezei között.
Amikor egy kormány sikertörténetként és a kiemelkedő munka gyümölcseként azt jelenti be, hogy sikerül megállapodnia saját magával a marihuána legalizálásáról, miközben az ország és Európa motorjának tartott ipara szisztematikusan amortizálódik, ott – valahogy úgy, mint egy temetésen – lassan elfogynak a szavak.
Scholz sajnálatos balesete következtében átalakult arca valóban a jelenlegi német kormányt szimbolizálja: egy összetört, kötéssel eltakart, a fájdalmát udvarias mosollyal leplező kabinet arca ez, amely nagy rössel futott neki a feladatnak, aztán már az elején elvesztette az egyensúlyát, és fejjel előre zuhant a kőkemény semmibe. Továbbmenne, de máris elbukott.
Címlapfotó: MTI/AP/DPA/Kay Nietfeld
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
„Az, hogy nem lőnek tarkón, az a posztmodern diktatúra itt Európában, de attól ez még diktatúra” – jelentette ki a KlikkTV műsorában az egykori televíziós.
Így egyesül egy kettéhasadt ország – de mi jó sülhet ki abból, ahol a Habsburg és a Strauss nevek egyszerre forognak? Mutatjuk!
Mráz Ágoston Sámuel a Magyar Nemzet Rapid Extra című műsorában rámutatott, hogy a koppenhágai csúcson fejtették ki először, hogy miért áll annyi uniós állam Ukrajna mellett.
Egyértelmű üzenetet kapott Tseber Roland.
Pityinger László, ismertebb nevén Dopeman volt az eheti Reakció vendége Kacsoh Dániel műsorában.
Egy tizenöt drónból álló kötelék után most már aztán tényleg vizsgálatot indítanak.
Linda Antonia félrebeszélés nélkül megnevezte a probléma okát.
Donald Trumptól az „iszlamizálódó” Európáig – Orbán Viktor exkluzív interjút adott a Heteknek, ahol keményen bírálta Brüsszelt és megerősítette: Magyarország nem vesz részt háborúban.
