Hogy aztán megtagadja, vagy végül megígéri és szállítja, esetleg megígéri és nem szállítja, azt már csak a kancellár és kormánya tudhatja. De arrafelé még ez sem biztos.
A történet rendkívül tanulságos, és nem csak a német kormány már-már hagyományosnak számító idétlenkedése miatt. Ukrajna a legerősebb és legmegbízhatóbb katonai partnert kereste Európában, de az már biztos, hogy (Leopardok ide vagy oda) nem Németországban fogja megtalálni azt. Zelenszkij a tavaszi offenzíva nyárra csúszását a nyugati fegyverszállítmányok késlekedésével indokolta. Most, hogy már (minimális sikerekkel) zajlik az ellentámadás, nincs visszaút, így Ukrajna csak remélni tudja, hogy leadott és visszaigazolt rendeléseit a futárok ki is szállítják valamikor. Ha ugyanis a német jelenség ismétli önmagát, az egészen bizonyosan az oroszoknak kedvez.
Homályos, miként akarja Németország önmagát Európa vezető katonai hatalmaként definiálni, ha több energiát fektet abba, hogy elfelejtse, mit vállalt, mint abba, hogy teljesítse azt. A Zeitenwende mítosza a szemünk láttára válik semmivé.