Az idén a napenergia-termelésre fordított globális kiadások először haladják meg az olajtermelésre fordított kiadásokat. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint 2023-ban 380 milliárd dollárt fordítanak a napenergiára, szemben az olajra fordított 370 milliárddal. Viszont úgy tűnik, ebben az ágazatban szinte minden ütőkártya a kínaiak kezében van.
Azt már megszokhattuk, hogy mindennek geopolitikai következménye van, és nem lesz ez másképp, amikor az olajat kiszorítja a napenergia. Nem véletlenül volt az elmúlt évszázadban az olajkorszak győztese a Közel-Kelet, amelynek a legnagyobb tartalékai voltak. Egyelőre úgy tűnik, a napenergiára való áttérésnek, amikor a fotovoltaikus cellák kiváltják a kőolaj- és földgázszükséglet jelentős részét,
Kína lesz a nyertese, a kérdés már csak az: ki lesz a legnagyobb vesztese?
Az idén leszállított napelemek túlnyomó többsége, mintegy 80 százaléka Kínában készül majd – állítja Graham Allison a Financial Times oldalán. A kijelentését megfejeli az IEA jelentésével, miszerint a teljes ellátási láncot vizsgálva Kína dominanciája még hangsúlyosabb. Ők állítják elő a napelemek globális kínálatának 85, a napelem minőségű poliszilícium 88, valamint a napelemek magját alkotó szilíciumtömbök és -lemezek 97 százalékát.
Graham Allison a Harvard Egyetem professzora, a Destined for War: Can America and China Escape Thucydides's Trap (Háborúra ítélve: Amerika és Kína megmenekülhet-e Thuküdidész csapdájából) című könyv szerzője.
A professzor bemutatja, hogy Kínának csak pár év kellett ahhoz, hogy ezt a domináns pozíciót elérje a napenergia-ágazatban. Az alábbi ábra szerint 2005-ben az európaiak vezettek ebben a versenyben, Németország adta a globális napenergia-gyártás egyötödét. 2010-re a világ 10 napeleméből nyolcat Európa telepített, de már csak egyet gyártott. Az idén Kína a világon előállított 10 napelemből nyolcat gyárt, és ebből ötöt saját maga telepít. Csak 2023-ban több új napenergia-kapacitást fog telepíteni, mint amennyit az USA azóta, hogy az amerikaiak az 1970-es évek elején megvásárolták az első napelemeket.
Graham Allison szerint Kína sikerét ezen a téren is ugyanazok a tényezők határozták meg, amelyek miatt a világ gyártóműhelyévé vált. Ezek közé tartozik az alacsony költségű tőke, a gyors szabályozás és engedélyezés, a külföldi versenytől való védelem, az alacsonyabb munkaerőköltségek, a beszállítók páratlan hálózata és a gyorsan növekvő belföldi kereslet.
Bár Kína vezet ezen a területen, mégis az Egyesült Államok és Európa vállalta, hogy 2030-ra a felére csökkenti a kibocsátást, és 2050-re eléri a nettó nullát. (Az ázsiai nagyhatalom arra tett ígéretet, hogy 2030-ra éri el a szén-dioxid-kibocsátás csúcsát és 2060-ra a szén-dioxid-semlegességet.) E célok eléréséhez a kibocsátáscsökkentés oroszlánrészét a szénhidrogénekről a napenergiára való átállásból kellene elérni.
Ebben az emberiség sorsát érintő ügyben az Egyesült Államok és Európa nem az együttműködés útját választotta. Tavaly szeptemberben Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója a zöldtechnológiát a „hatékonyság megsokszorozójaként” azonosította a félvezetők és a mesterséges intelligencia mellett – írja a professzor, hozzátéve, hogy ezeken a területeken az Egyesült Államok több tucat kínai vállalat ellen vetett ki szankciókat. 2012 óta amerikai és 2013 óta uniós vámokat szabtak ki a kínai vállalatokra napelemek dömpingje miatt a nemzetközi piacon. Ezek azonban csak korlátozott hatást gyakoroltak az ázsiai ország növekvő világpiaci részesedésére (lásd az ábrát).
Graham Allison arra is rámutat, hogy a technológiai háború eszkalációjával Kína most megmutatja, hogy egy csetepatéban a másik fél is könnyen visszaüthet. Peking megtiltotta a memóriachipek beszerzését az egyik vezető amerikai gyártótól, a Microntól, és elhalasztotta a brit Arm chiptervező cég tőzsdei bevezetését. A kínai kereskedelmi minisztérium azt is bejelentette, hogy fontolóra veszi az extra nagy méretű napelemes lemezek előállításához szükséges technológia exportjának korlátozását – amelyeket szinte kizárólag az ázsiai országban gyártanak.
A professzor szerint fájdalmas lesz belátni és politikailag talán elfogadhatatlan is azt kimondani, hogy a napenergia területén, akárcsak más zöldtechnológiák, köztük az elektromos járművek esetében, nem rózsás a nyugati zöldjövő. Aggasztó lehet egy olyan országtól függeni, amelyet az EU „rendszerszintű kihívásnak” minősített, és amelyet az USA a legfőbb riválisának tekint. Mindazonáltal mindenki észrevehetné, hogy az európaiak, az amerikaiak és a kínaiak is egy közös bolygón élnek. Az üvegházhatású gázok korlátlan kibocsátása bármelyikük részéről olyan mértékben megzavarhatja az éghajlatot, ami mindenki számára tönkreteheti az életfeltételeket.
Úgy véli,
Kína mérnöki állam, az USA jogászi társadalom, előbbi tudatosan, hosszú távra tervezi képességeit és kapacitásait, utóbbi egyre inkább elveszik a szabályozások körüli viták, jogi csatározások útvesztőiben – állítja Dan Wang gazdaságitechnológiai elemző.
Tömeges elvándorlás, összeomló államok, kínai aszfalt és nyugati bűntudat. Afrika egy magyar származású amerikai diplomata nézőpontjából.
Hét év után először ültek egy asztalhoz az EU és Kína parlamenti képviselői, de a diplomáciai közeledés helyett kínos szóváltások jellemezték az ülést.
A lehető leghamarabb találkoznak.
Bedurvult a hangnem Peking és Washington között.
Az amerikai elnök elárulta, minek kell történnie, hogy a legnépesebb ország egy nap visszatérjen ehhez a forráshoz.
Elment a józan eszünk? – tette fel a kérdést a magyar EP-képviselő.
Egyesek összefüggésbe hozták az esetet azzal, hogy robbanás rázta meg Románia legnagyobb orosz kőolajfinomítóját is.
