SIKERES teszt megsemmisítő eredménnyel – Elon Musk rakétája felrobbant

Az Elon Musk vezette SpcaceX űrvállalat Starship nevű űrhajója történelmet írt: 2023. április 20-án sikerrel startolt el a texasi Boca Chicában található Starbase névre keresztelt űrkikötőből, és közel négy percig repült az űr felé. Anomáliák miatt

Ez azért is lényeges, mert az 1960-as évek végétől az embert a Holdra repítő Saturn V rakéták tolóerejlének duplájával (!) szállt fel az új rekorder, ráadásul egy magáncég, az űrkutatás mércéjével mérve szinte filléresnek mondható projektjeként. A Starship rakéta, és azt az űrbe repítő Superheavy nevű gyorsítórakéta első együttes tesztindítása tehát „sikeres katasztrófaként” írható le.

Ne feledjük, a gyorsítórakéta és a Starship együtt 120 méter magas, ami majdnem duplája az Árpád hídnál magasodó Országos Rendőr-főkapitányság épületének (köznyelvben a „Rendőrpalotának”), és 4600 tonnányi, azaz több mint 300 tanker-kamionnyi üzemanyagot pumpálnak bele indulás előtt. Nem csoda, hogy a hatalmas, kilenc méter átmérőjű monstrum a várnál azért nagyobb károkat okozott a kilövőállásban. Így a következő teszt reálisan nyár végén vagy inkább ősszel jöhet, hiába van készen még legalább egy komplett tesztjármű.

Az űrkutatásban mire elég 680 milliárd forint?

Lényegesebb kérdések bukkannak azonban fel, ha hosszabb távon tekintünk előre. Hiszen nyilvánvaló, hogy egy átlagpolgár, egy közepes vagy nagyvállalat, de még egy kis ország számára is hatalmas összeg kétmilliárd dollár, ami

Igaz azonban, hogy a NASA 25-ször ennyit költött az SLS nevű, 2011 óta fejlesztett új „Holdrakétájára”, amely egyetlen, igaz jelentősebb teszten van túl: ember nélkül körberepülte a Holdat. És az is tény, hogy az SLS sokkal biztonságosabb jelenleg, így egy-két év, és alkalmas lesz emberek szállítására is, amely cél elérése Musk vállalatának még legalább 5-10 évébe, és ki tudja mennyi pénzébe (és emberéletbe) kerül majd. 

 
Ugyanakkor a SpaceX alapítójának van egy hatalmas ütőkártyája: hogyha készen lesz a fejlesztése, akkor jelentősen, sőt, nagyságrendekkel olcsóbb lesz a rendszeres kilövés. Főként az olcsóbb, egyszerűbb anyagok (az űrrakéták viszonylatában filléresnek számító, rozsdamentes acéltest) és az olcsóbb üzemanyagok (hidrogén helyett metán) használata, valamint a nagy arányú újrahasznosíthatóság (az űr pereméről a Földre épségben visszahozott, függőlegesen leszálló gyorsítórakéták), továbbá az szintén újra felhasználhatóra tervezett Starship óriás űrhajó miatt.

Az SLS egyetlen indítása a Holdra 4,1 milliárd dollárba kerül, míg egy Starship indítása (képünkön a függőlegesen leszállni képes gyorsítórakéta tesztje) végül - azaz legalább 4-6 év múlva -

Összehasonlításképpen a ma legolcsóbb ilyen jármű a SpaceX saját Falcon 9-ese, aminek az indítása ma körülbelül 62 millió dollárba kerül, és jóval kisebb, 22,8 tonnás kapacitással rendelkezik, mint a 100 tonnányit alacsony Föld körüli pályára juttató Starship.

Ez pedig azt jelenti, hogyha nem robban fel túl sok Starship, akkor akár 3-5 éven belül (Musk legendás, sajátos időszámítása szerint persze 1-2 éven belül) munkába állhatnak az új SpaceX „Csillaghajók”. Először nyilván csak műholdakat, később pedig embereket is felrepítve. A „nagy és éles Starship tesztet” 2025-re tervezik, amikor is a holdkomp szerepét játszaná el Musk hatalmas űrhajója, az igazán kockázatos földi, emberekkel együtt történő kilövést addig még nem kell megoldani. Azaz nem kell felszerelni a Starshipeket semmilyen katapult megoldással, amire eddig költségcsökkentési okokból, még teszt jelleggel sem került sor.

A valóságban persze minden bennfenntes tudja, hogy a 2025-re tervezett emberi holdra szállás jó, ha az 1969-es nagy esemény hatvanadik évfordulójára, azaz 6 év múlva, jön össze. És még ehhez képest is hosszú évek kellenek addig, hogy a Marsot egyáltalán sikerrel elérjék Musk új hajói, a fedélzeten inkább először robotokkal, semmint emberekkel.

Miért éri ez meg a befektetőknek?

A de a „100 forintos kérdés” nem is az, hogy a technológia 2035-ben vagy 2045-ben lesz-e éles tesztre készen, hanem sokkal inkább az, hogy ez miért éri meg bárkinek is? Meddig finanszírozzák még a kis- és nagybefektetők tömegei Musk, a NASA vagy épp a kínai űrhivatal álmait? Musk vagy mások első, bátor, életüket kockáztató űrhajósai ugyanis – ha 5-10-20 év múlva sikerrel is járnak – legfeljebb pár holdi vagy marsi követ, esetleg szenzációs földön kívüli baktériumokat fognak hazahozni. 
Anno, 1492-ben Kolumbusz útja sem volt átütő siker, de legalább arany, különleges árucikkek és új, termékeny földek ígéretével tért haza. 
És ez az ígéret is csak emberöltőkkel később vált gazdasági valósággá. Bár e sorok írója maga is nagy sci-fi rajongó, és imádja az űrkutatást, valójában hőstetteken és a tudományos szenzáción kívül – valljuk meg – nem sok haszna lenne itt a földön pár marsi kőnek vagy egy, az életet nagy nehezen és méregdrágán a Marson valahogyan fenntartó „konzervdoboz” bázisnak. Persze nincs kizárva, hogy 100-200 év távlatában lehet önfenntartó város a Marson, de közel sem biztos, hogy addig megússzuk itt a Földön mind a 8 milliárdan, mondjuk atomháború vagy éppenséggel éghajlati- és/vagy túlnépesedési katasztrófa nélkül… És akkor kisebb gondunk is nagyobb lesz annál, minthogy 4-6 vagy akár 80-100 marsbéli telepest hogyan vigyünk fel oda, vagy hogyan lássunk el „otthonról” bármivel is...

Ami bizonyos: csúszni fog, kérdés, hogy mennyit?

Ahogyan említettük: az Artemis projekt, a NASA által vezetett, az embereknek a Hold felszínére való visszatérését célzó erőfeszítés is attól függ, hogy a Starship működőképes lesz-e, mire az Artemis III készen áll az indításra. A NASA a SpaceX-től azt várja, hogy a Starship 2025 végére úgynevezett emberes leszálló rendszerré (Human Landing System, azaz HLS) legyen fejlesztve. Erre 2,4 milliárdot adott eddig a NASA Musk cégének. A mai tervek szerint a Starship egy művészekből álló legénységet is körbevisz a Hold körül (a veszélyes, drága és bonyolult leszállás nélkül) a Dear Moon magánűrrepülés keretében. 

Ezt a harmadik, Föld körüli pályára tartó Polaris magánküldetést a tervek szerint szintén a Starship teszi majd meg. A Hold körüli repülést 2017 óta tervezik, eredetileg 2023-ra számoltak vele, de a mai becslések szerint legalább még 3-4 évnek el kell telnie, mire realitássá válhat. Mert hiszen a Starship esetében jelenleg még műholdak (a SpaceX űr-internetet nyújtó Starlink műholdjainak) pályára állítása is csak a tervek közt szerepel, amelyekkel valójában a Starship új rendszerét tesztelik. Egy új Starship űrhajó-generáció emberi repülésre mintegy 100 alkalommal elvégzett sikeres tesztrepülés után válik alkalmassá (ezt maga Musk is megerősítette). Továbbá nem meggékes, hogy az emberek szállítására alkalmas, várhatóan a mainálsokkal összetettebb Starship altípust még ki sem fejlesztették, mi több jobbára még véglegesített tervek szintjén sem létezik a Starship emberek szállítására alkalmas változata.

Több mint egy évtized, mire embert lőhetnek ki az újdonsággal

Természetesen hosszabb távon Elon Musknak szüksége lesz egy szinte hiba nélkül működő Starship rendszerre, ha teljesíteni akarja életre szóló álmát, hogy önellátó várost építsen a Marson.

Musk most azt tervezi, hogy csillaghajók flottáit küldi át a bolygóközi űrön olyan emberekkel, akik hajlandóak kockáztatni az életüket, hogy új otthont építsenek egy másik világban, ellátva őket az ehhez szükséges anyagokkal és eszközökkel. Az első ilyen hajók indulása azonban legalább 12-15 év távlatában reális, hiszen még robotokat is jó ha 50-80 százalékos sikerrátával tud a Marsra küldeni - sokkal kiforrottabb űreszközökkel - az a NASA, amelynek fél évszázados tapasztalata van e téren. 

Azaz még hátra van sok-sok hosszú és fáradságos fejlesztés. Először is egy rakétaleszállási-rendszer kialakítása, rengeteg kihívással. Másodszor robotok biztonságos üzemeltetése és egy, kizárólag távirányítással építendő Mars alapbázis összehozása, pár magánűrhajó sikeres marsi landolása. Ehhez is olyan, ma még nem is létező rendszerek tucatjainak kifejlesztése kell, ami nem csak méregdrága, de egyelőre működésük sem biztonságos. Nagy kérdés a visszaút is a Marsról, hiszen még egy árva kőzetmintát sem sikerült a Földre visszaküldeni egy mini rakétával. Ilyet a NASA 2030 körülre tervez. 

Kritikus továbbá – a fentieken túl – a tervekben legalább már létező, sugárzásvédelem megoldása egy több éves mélyűri tartózkodás során. (Tervek szerint a szállított sok tonnyányi víz nap irányába fordítása segítene, így az űrhajósok és a napszél közt a víz felfogná a káros sugarak nagy részét, ami elméletben jó ötlet, de kérdés, hogyan működhet a gyakorlatban.) Hiszen miközben például a Nemzetközi Űrállomást még védi a Föld mágneses mezeje, addig az akár 2-3 éves útra induló Marsra tartó utazók akkor is jelentős kockázatokat vállalnak – daganatos betegségek formájában – ha amúgy valamikor 2040 körül esetleg el is ér a Marsig az első embereket szállító űrhajó. Reálisan az is inkább csak körberepül, mert a biztonságos marsi le- és felszállás megoldása várhatóan további 10-15 évnyi kihívás. Ha meg is éri ezt az időt, akkor Musk addigra bőven nyugdíjas lesz.

Nyitókép: A Starship gyorsítórakéta (Booster 7) tesztje, pár héttel a kilövés előtt. Fotók forrása: a Spacex hivatalos Flickr oldala