Az elmúlt hetek ukrán gabonaválsága, amely során öt ország tiltotta meg az olcsó ukrán gabona behozatalát, rávilágított arra, hogy az EU nem áll készen, hogy tagországgá fogadja Ukrajnát. A másik oldalon állíthatjuk azt is: Ukrajna messze nincs abban az állapotban, hogy az EU tagjává váljon.
Az ukrán fekete-tengeri kikötők orosz blokádja miatt több millió tonna gabonát szállítottak nyugatra vonattal, és a közép-európai piacokon dömping áron lehetett ukrán gabonát venni, leszorítva ezzel a helyi termelők árait. Több, Ukrajnával szomszédos ország egyszerűenbetiltotta az olcsó ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát. Saját gazdálkodóit, saját agrárpiacukat szerették volna védeni, másrészt az indokok között számos élelmiszerbiztonsági aggály is szerepelt. Hasonlóan cselekedett Magyarország is pár héttel ezelőtt.
.Igaz, hogy az afrikai országok továbbra is nagymértékben függnek az orosz és ukrán gabonaimporttól, de látni kell azt is, az ukrán gabonaexport felszabadításából nagyrészt azok a nyugati vállalatok húztak hasznot, amelyek szerződést kötöttek a gabona takarmányozásra történő felhasználására.
Az eurokraták ki is használták az afrikai éhínségről szóló híreket, hogy elfedjék az olcsó ukrán gabonaimporttal kapcsolatos nagyobb problémákat.
A valóságban Ukrajna gabonaexportjának mindössze 17 százaléka került tavaly Afrikába, míg a Wilson Központ szerint 36 százaléka az EU-ba, további 47 százaléka pedig Törökországba és Ázsiába. A gabonaegyezmény életbe lépését követő 2022-es év utolsó öt hónapjában több mint 12,3 millió tonna gabonát szállítottak ki Ukrajnából, amelynek 44 százaléka kukorica volt, nem pedig búza (ez utóbbi csak 29 százalékot tett ki). A szállítmányok fő célállomása Spanyolország (2,5 millió tonna), Kína (2 millió tonna), Törökország (1,9 millió tonna), Olaszország (1,3 millió tonna) és Hollandia (898 ezer tonna) volt.
A Wilson Központ jelentése szerint a február 24-e után az ukrán silókban fenntartott gabona nagy része kukorica (nem búza) volt, amelyet nemzetközi cégek szerződtek le, nem feltétlenül az emberek élelmezésére, hanem például bioüzemanyagként vagy állati takarmányként való felhasználásra. Ezért a megállapodással tehát koránt sem az éhínséget szerették volna elhárítani az olyan országokban, mint Jemen vagy Szomália, hanem inkább a piacot stabilizálni, mondhatni az árakat magasan tartani.
A magas árak azonban jelentősen rontották a fogyasztók élelmiszer-vásárlási képességét, és közvetlenül a megállapodás hatálybalépése után az élelmiszerárak 7,9 százalékkal estek. Európa amúgy is küzd az egekbe szökő inflációval, amelyet főként a rekordméretű energiaszámlák és a szárnyaló élelmiszer-infláció hajtott fel. (Ez utóbbi az európai aszálytól sem független.)
Az idén még több hasonló anomáliának lehetünk tanúi. Az Európa Tanács adatai szerint 2023 márciusáig több mint 23 millió tonna gabonát és egyéb élelmiszert exportáltak a fekete-tengeri gabonaegyezmény révén, ám ebből ismét csak nagyon kevés megy Afrikába. Idén eddig csak 456 000 tonna búza hagyta el az ukrán kikötőket Etiópia, Jemen, Dzsibuti, Szomália és Afganisztán felé. Ukrajna gabonaexportjának nagy része ismét Európába irányul.
Az Európa Tanács jelentésében azt állítja, hogy
Ukrajna gabonaexportjának 45 százaléka a „fejlett piacokra” megy, és a fennmaradó 65 százalékot a „fejlődő” piacokra irányítja,
amelybe azonban furcsa módon a közép-európai országokat is belesorolhatják. Arról már nem számolnak be, hogy mennyi gabonát küldtek Afrikába.
Az olcsó ukrán gabona exportja tehát sokkal jobban érintette az európai piacokat, mint az afrikaiakat. A búza alacsony ára pedig politikai istenáldás volt az európai központi bankárok számára, hiszen mérsékelhette az inflációs rátákat.
A szomszédos országokba való friss behozatali tilalom viszont most nagy gondot jelent az ukránoknak, hiszen idén Ukrajna 38 milliárd dolláros költségvetési hiányra számít. Holott csak tavaly, már a háborús évben mintegy 20 milliárd dollárt keresett az ország a gabonaexportból. Amennyiben Kijevet elzárnák az egyik legnagyobb piacától, az nagy lyukat ütne az amúgy is szorongatott költségvetésén.
Az Európai Bizottság gyorsan cselekedett. Született valamiféle kompromisszum a tagországokkal (100 millió eurós gyorstámogatás), amiben tükröződik Brüsszel álláspontja, miszerint az ukrán exportra vonatkozó egyoldalú tilalmak elfogadhatatlanok, és hogy a kereskedelempolitika kizárólag az EU hatáskörébe tartozik.
Ben Aris az ukrán gabonaválság kapcsán született írásában felhívja a figyelmet, hogy Ukrajna és Moldova tavaly júniusban kapta meg az EU-tagjelölti státuszt, igaz, még évekig nem valószínű, hogy a valóságban is csatlakozhat. Az egyik probléma: Ukrajna gyakorlatilag egy mezőgazdasági erőműnek tekinthető, hiszen itt vannak a világ legtermékenyebb földjei, a híres csernozjomok. Amennyiben Ukrajna megkapná a tagsággal járó munkaerő, tőke és áruk szabad mozgását, akkor olcsó és nagy mennyiségű mezőgazdasági termékével gyorsan elárasztaná Európát.
Az európai közös agrárpolitika az EU tevékenységének központi eleme, és az EU éves költségvetésének körülbelül egyharmadát emészti fel.
Az európai gazdák rendkívül erős lobbival rendelkeznek, és valószínűleg a lehető legtovább ellen fognak állni Ukrajna csatlakozásának, mivel Ukrajna felvétele a feje tetejére állítaná az európai mezőgazdasági ágazatot, az egész uniós agrárpiacot.
Ukrajna Európa harmadik legnépesebb országa, de egyben a kontinens legszegényebb nemzete, amely még Moldovánál is rosszabb helyzetben van. A migráció Európa számos országában kényes kérdéssé válik. Bár talán a jobbára hasonló kultúrkörből érkező ukrán vendégmunkásokat még könnyebben befogadnák a nyugati társadalmakban, de e célból már mintegy 4 millió ukrán a háború kezdete előtt el is hagyta az országot, és őket azóta további 4 millió ukrán követte menekültként, míg országon belül 6-8 millió fő költözött nyugatabbra a fronttól távolabb.
Ben Aris ironikusnak tartja, hogy
Oroszországgal szemben is ugyanazok az érvek hangzottak el annak idején, mint most Ukrajnával szemben.
2001-ben Putyin Brüsszelben találkozott José Barroso akkori elnökkel, és kérte, hogy Oroszország csatlakozhasson az EU-hoz. Oroszország hasonlóan Ukrajnához, mezőgazdasági nagyhatalom, a világ egyik legnagyobb gabonatermelője szintén termékeny csernozjomokkal. Sőt, Oroszország lakossága háromszor nagyobb, és számos más ágazatban is komoly szerepet tölt be, globális gazdasági jelentősége nagyobb. (Az orosz GDP a világ GDP-jének 2,5-3 százaléka körül alakult az emlúlt években, miközben az ukrán adat ennek az egytizede volt 2022-ben!)
Barroso akkor csípőből elutasította a kérést. Ez késztette Putyint arra, hogy elindítsa az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) projektjét, amely elméletileg lehetővé tenné az EU és az EEU összekapcsolódását és egy egységes piac létrehozását „Lisszabontól Vlagyivosztokig”. Ezek az álmok mára a háború miatt persze szertefoszlottak, de valójában Oroszország EU-n kívül tartása nagyon is megfelelt Brüsszelnek.
Dacára annak, hogy Európa továbbra is hiányt szenved az Oroszország által szállított számos kulcsfontosságú alapanyagból, például fémekből, energiából, gabonából és műtrágyából. Mivel azonban Oroszország az EU-n kívül van, a közöttük létrejövő kereskedelem szabályozható, és Európa kihasználhatja például Oroszország gabonatermelésének előnyeit anélkül, hogy az EU-s közös agrárpolitika (KAP) keretében támogatásokat kellene fizetnie egy tagországnak. Ebből a szempontból az EU és az EAEU közötti kapcsolatnak lenne létjogosultsága.
Az európai KAP jelentheti a legfőbb akadályt Ukrajna tagságának útjában is. Az ukrán gazdaság nehéz helyzetben van, az ukrán mezőgazdasági termelés ráadásul most egyharmadával kevesebb a szokásosnál, és – mint fentebb láttuk – még így is gondokat tud okozni a szomszédos országok piacain.
Az ukrán mezőgazdasági ágazat ereje már eddig is az EU-ba irányuló vámmentes export kvótáinak szigorú korlátozásához vezetett. És nem csak a gabonáról van szó.
Ukrajna elegendő tojást termel ahhoz, hogy szinte egész Európát ellássa. Jelentős baromfitenyésztő, és a legtöbb európai csirkefarmot, amelyek már most is nehéz helyzetben vannak, valószínűleg tönkretenné.
Továbbá Ukrajna a háború kitörése előtt már a világ napraforgóolajának egynegyedét termelte meg, és – a heves harcok dacára – továbbra is a tíz legnagyobb búza-, árpa- és méztermelő ország közé tartozik.
Ben Aris egyenesen úgy fogalmaz, hogy a szomszédos országok gazdái egész egyszerűen nem tudnak versenyezni az ukrán agrártermékekkel. Azt viszont megjegyeznénk, hogy a gabonaválság egy teljesen szétzilált agrárpiacon következett be. Az agrártermelés költségei (műtrágya, energia) soha nem látott módon növekedtek, amit a gazdák bevállaltak, bízva, az annak is mutatkozó magasabb terményárakban. Mindezekbe beleszólt az aszály, azaz kevesebb árualappal rendelkeztek maguk az európai gazdák is.
A gazdák egy új bevétel-költség egyensúly kialakulásában reménykedtek, amibe villámcsapásként érkezett az olcsó ukrán gabona, amelynek eladói viszont a gyors, akár a termelési áron aluli értékesítésben voltak érdekeltek.
Aris azt is felveti, hogy ha Ukrajna az EU tagjává válna, akkor külföldi befektetések áramlanának az ágazatba, és eurómilliárdokat fordítanának a hajózási és vasúti kapcsolatok javítására, hogy Ukrajna teljes mezőgazdasági potenciálját kiaknázhassák. Ez az érvelés hasonló, mint amiben a Köztes-Európa agráriuma reménykedett húsz évvel ezelőtt, az akkori csatlakozásunkkor. Emellett az akkori nagyüzemeink jócskán bíztak a nagyobb üzemméretek technológiai, termelési előnyeiben. Röviden szólva csatlakoztunk és csalatkoztunk.
Aki bővebben szeretne olvasni az agrárcsatlakozások mérlegéről, érdemes felütnie a Közgazdasági Szemlét, Jámbor Attila–Somai Miklós–Kovács Sándor 2016-os tanulmányát, amelyben az EU csatlakozás tízéves mérlegéről megállapították, hogy az új, régiós tagállamok nem voltak képesek teljes mértékben kihasználni a csatlakozás adta lehetőségeket. Az eredményekből az is látható, hogy a magas hozzáadott értékű termékekre való szakosodás jó stratégiának bizonyult, mert gyorsabb fejlődést biztosított, mint a mezőgazdasági alaptermékekre való koncentrálás. Érdekes módon azok a tagországok agrárcsatlakozása volt a legsikeresebb, amelyek megfelelő diverzifikáltsággal bírtak a termelés, a tulajdonjogok és az üzemméretek terén.
Ben Aris a másik problémának azt látja, hogy
EU-tagként Ukrajna jogosulttá válna a KAP keretében több milliárd eurónyi támogatásra.
Az 1962-ben indított KAP-ot az élelmiszertermelés biztosítására és a mezőgazdasági termelők jövedelmének támogatására tervezték. A KAP bírálói szerint ezzel a gazdák jellemzően 40 százalékkal többet keresnek, mint a nem mezőgazdasági dolgozók. Igaz, azt nem veszik figyelembe, hogy a támogatások fejében számos más funkciót (vidéki foglalkoztatás, környezetvédelem, tájfenntartás, stb.) is ellátnak a mezőgazdászok. Tekintettel arra, hogy Ukrajnában jelenleg az egyik legalacsonyabb béreket fizetik Európában, az EU szinte a teljes ukrán mezőgazdasági ágazat bérköltségeit támogatná.
A szerző zárszóként felhozza az egyik nagyon fontos aspektust, miszerint az élelmiszertermelés terén önellátónak lenni nem csak gazdasági kérdés. Széles körben nemzetbiztonsági kérdésnek is tekintik. Idézi azok véleményét, akik szerint a komparatív előnyök gazdasági elvével összhangban az EU-nak fel kellene hagynia azzal, hogy az ökológiailag káros intenzív gazdálkodási technikákkal próbálja magát ellátni, és egyszerűen ki kellene szerveznie az élelmiszertermelés nagy részét Ukrajnába (ami egyfajta új gyarmatosítást jelentene). Azt tegyük hozzá, hogy Európa ebben az esetben a környezetszennyezést is kihelyezné a kerítésén kívülre. Ha Ukrajna EU-s tagországgá válna, akkor viszont nehezen képzelhető el ennek a koncepciónak a fenntartása, hiszen ez már kétfajta szabályzó rendszert feltételezne.
Egy esetleges ukrán csatlakozásnál azt is figyelembe kell venni, hogy az ukrán földek jelentős részének tulajdonjoga idegen országok vállalatainak birtokában van. Többek közt olyanokéban, amelyek érdekeltek a feltehetően igen káros GMO növények termesztésében. Az is kérdéses, hogy az ukrán mezőgazdaság az esetleges támogatásokért miképp tudja majd teljesíteni azokat a feladatokat (vidéki foglalkoztatás, környezetvédelem, tájfenntartás, stb.), amelyeket elvárnak az európai gazdáktól.
Ben Aris megemlíti azt is, hogy mivel a brüsszeli politikusok csak nemrég szabadultak ki az orosz gáztól való túlzott függőség alól, a legutolsó dolog, amiért szavaznának, hogy az EU Ukrajnától függjön egy olyan alapvető dologban, mint az élelmiszer. Zárszóként felveti: „ha Ukrajna az EU teljes jogú tagja lenne, akkor ezt Európa megkapná az önellátást”.
Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a Covid bebizonyította, az ellátási láncok összeomlásánál nem igazán működött a legendásnak gondolt európai szolidaritás, tehát
Meguntuk hallgatni a brüsszeli csendet: Magyarország betiltotta az ukrán gabona importját
Két ábra azoknak, akik nem értik, mi a gond az ukrán gabonadömpinggel
A beszámolók szerint a katonák gyakran saját zsebből kénytelenek fedezni olyan alapvető dolgokat a fronton, mint a benzin, a felszerelés vagy a szállásbérlés.
Szokásához híven nem köntörfalazott a tárcavezető.
„A 28 pontos béketerv valójában orosz diktátum” – mondta Judy Dempsey.
Lvivben egy férfi késsel támadt az őt igazoltató toborzó katonákra.
A magyar hatóságok még nem zárták le az eljárást.
Hatalmas pofont kapott a diplomácia: az orosz elnök minden kompromisszumot lesöpört az asztalról, és nyíltan megfenyegette Kijevet.
„A választók memóriájába beégett a 2010 előtti időszak, így a többség nem dől be még egyszer ugyanannak a hazugságnak” – hangsúlyozta Deák Dániel.
Nem mindennapi eset történt a Határ úton.
