A szakszervezetek szerint ezek az áldatlan állapotok jó ideig fennmaradnak, ha a francia kormány nem vonja vissza nyugdíjreform-elképzeléseit. Ám Macron elnök is erre számított, nem áll szándékában meghátrálni.
Pósa Tibor írása a Makronómon.
Az elkövetkező két hét sorsdöntő lesz. A társadalmi elégedetlenség e magas fokát látva a francia kormány vagy bedobja a törölközőt, és visszavonja nyugdíjreformját, vagy kitart, és keresztülviszi a parlamenten Emmanuel Macron elképzeléseit. Vagyis – az utóbbi esetben – így vagy úgy, de törvényerőre emeli a sokat vitatott tervezetet. Az elnök és emberei eltökéltek, ők nem hátrálnak meg. Jól látják az ebben rejlő politikai veszélyeket.
Az benne volt a pakliban, hogy a politikai ellenzék, élén a baloldallal, a parlamentben minden eszközt felhasznál a reform ellenében. A hét közepén a jobboldali többségű szenátus elfogadta a reformtervezet 7. szakaszát, a legvitatottabb részt, amely a nyugdíjkorhatár 62 évről 64-re történő emelését tartalmazza. A szenátus, érezve a totojázás társadalmi veszélyét, most valóban villámgyorsan igent mondott erre a szakaszra. Sőt a hatalom elrendelte, hogy a többi szakaszról egyszerre kell szavazni, ezzel csökkentve az ellenzék lehetőségét különböző cirkuszi mutatványokra. A szenátus várhatóan még a március 12-ével végződő hétvégén elfogadja a reformot.
Macron így bízhat abban, hogy a nemzetgyűlés alsóházában, a parlamentben a jobboldali Köztársaságiak hozzájárulnak a nyugdíjreform törvényerőre emeléséhez. Ugyanis a parlamentben sincs a Macron-féle pártcsoportnak többsége. Így el tudná kerülni az alkotmány által egyébként biztosított antidemokratikus módszert, hogy szavazás nélkül, mintegy rendeleti úton hirdessék ki a törvényt.
Tehát Macron kilátásai jók a törvény parlamenti elfogadására, igaz, addig még kiélheti magát a baloldali ellenzék, valószínűleg felforgatják az egész parlamentet. Marine Le Pen pártja, a jobboldali Nemzeti Tömörülés is ellenzi az államfő nyugdíjreform-tervezetét, egyes elemzői vélemények szerint ő lehet majd a győztese az egész hercehurcának.
A francia nyugdíjreform az utcán fog eldőlni
Amit a problémák közül elhanyagolhatónak ítélt meg a Macron-féle vezetés, az az utca hangja. Persze tisztában voltak azzal, hogy a szakszervezetek keltik a feszültséget, de például
Márpedig ez a helyzet. Ilyen egységfrontra csak sok évtizede volt utoljára példa. A kabinet azonban még mindig bízhatott abban, hogy a francia munkavállalók zöme hallgatni fog a jó és értelmes szóra. Nem akar a gyermekeire hagyni kezelhetetlen nyugdíjkasszát, olyan állapotokat, amelyeket nem lehet továbbvinni.
Az utóbbi idők közvélemény-kutatásai viszont azt tükrözik, hogy a kormány mondanivalója a társadalom jelentős részénél süket fülekre talált. A franciák kétharmada, 66 százaléka a nyugdíjreform ügyében az azt elutasítókkal, a tüntetőkkel, sztrájkolókkal rokonszenvez. Magyarán a franciák többsége nem akar hallani arról, hogy megbolygassák a nyugdíjügyek szabályait. A kormány pedagógiája kudarcot vallott.
Jól mondta még januárban Philippe Martinez, a baloldali kötődésű CGT szakszervezet vezetője, hogy az utcán fog eldőlni a nyugdíjreform ügye. És a munkahelyeken. Mennyien mennek ki tüntetni, mennyien hajlandók beszüntetni a munkát, hogy meghátrálásra kényszerítsék a kormányt? A szakszervezetek közötti együttműködés az e heti megmozdulásokból új erőt meríthetett. Az első tiltakozó akció január végén volt, érthetően ezen az ellenzők nagy számban vettek részt, országosan a rendőrség adatai szerint 1,4 millióan.
A március 7-ei második nagy megmozduláson sem apadt jelentősen a számuk, szintén a rendőrség számításai alapján 1,28 millióan lehettek, ami siker a szakszervezetek szempontjából.
A legnagyobb eltérés a szakszervezetek és a rendőrség számadatai közt Párizsban volt, az érdekképviseletek 700 ezerben, míg a hivatalos szervek 81 ezerben határozták meg a tiltakozók számát, de még ez az utóbbi adat is tekintélyt parancsoló.
Felforgatjuk a gazdaságot – ez a szakszervezetek célja a különböző munkabeszüntetésekkel. Ezen a téren sem beszélhetünk nagy áttörésről, de azért az érdekképviseletek is elértek valamit. A kedden kezdődő, a különböző gazdasági ágazatokat érintő sztrájkhullámban a dolgozók úgy harmada vett részt. De például
Az atomenergia-ágazat is visszafogottan teljesített, a hét második felében a 42 működő atomerőműből 15 termelése hiányzott az országos áram-előállításból.
A párizsi metró egyes vonalain szünetel a forgalom, másokon is ritkábban járnak a szerelvények. Vidéken is hasonló a helyzet. Az államvasút, az SNCF általában háromból egy vonatot indít. A repülőtereken a járatok 20-30 százaléka nem száll fel. A benzinkutak hat százalékánál már most hiány van, hála a nagy lerakatok, finomítók blokádjának. Tehát érződik a gazdasági felfordulás előszele. A különböző ágazati szakszervezetek most arra törekszenek, hogy ne időleges, hanem állandósuló munkabeszüntetésekkel kelljen szembenéznie a kormánynak, ennek pusztító hatása azonnal kimutatható volna.
Nem véletlenül Jean-Luc Mélenchon, a baloldali parlamenti pártszövetség, a NUPES vezetője már hetek óta tüzeli a diákságot a nyugdíjreform ellen. Mélenchon jól tudja, hogy milyen jelentős szerepet játszott a diákság a Franciaországot megrázó megmozdulásokban. Kétségtelenül nem éppen hálás feladat megértetni a tanulókkal, hogy éppen őket fogja majd érinteni a mostani nyugdíjreform, ugyanis a jelenlegi munkavállalók a jelenleg érvényes szabályok alapján mennek nyugdíjba. A baloldali politikus, aki az Elnyomottak nevű párt első embere is, követeli a kérdésről népszavazás kiírását és mellékesen a nemzetgyűlés feloszlatását.
A szakszervezetek szerdán találkozót indítványoztak a kormány képviselőivel, amelyet Élisabeth Borne miniszterelnök határozottan elutasított, majd levelében Macron államfő is így tett. Kard ki kard! – így mindkét fél a végső összecsapásra készül. A szakszervezetek a március 11-12-ei hétvégére is tüntetést jelentettek be, amelyen megpróbálják a nagyvárosokba vezető utakat lezárni. A cél emellett az, hogy kiterjesszék a sztrájkmozgalmat, általánossá tegyék a munkabeszüntetéseket. A Macron-féle vezetésnek nem kell mást csinálnia, mint eddig: ragaszkodnia kell a lefektetett menetrendhez. Kemény két hét lesz.
Lázadás a lázadásért – a franciák lusták?
Miért nem fogadják el „a lusta franciák” azokat a szabályokat, hogy a nyugdíjrendszer biztonsága miatt többet kell dolgozni? – így csodálkozik a nemzetközi sajtó azon, hogy a franciák számukra érthetetlen módon miért ágálnak a nyugdíjreform ellen. A cikkek zöme megemlíti a franciák kivételezett helyzetét:
62 éves korban rendes nyugdíjassá válni Európában ma már fényűző dolog.
A földrész nagy részén már régen rábólintottak a kedvezőtlenebb szabályokra, errefelé felfoghatatlan a franciák hőbörgése.
Arról nem is szólva, hogy az esetek nagy többségében Franciaországban a heti munkaidő négy napra összpontosul, utána jön a háromnapos hosszú hétvége. Van olyan német lap, amely egyszerűen a lusta jelzővel illette a franciákat. De korántsem biztos az, hogy a szorgos németek nagy előnyöket érnének el termelékenységben, körülbelül egyenlő arányt mutatnak.
A Süddeutsche Zeitung cikke más szemszögből nézi ezt a problémát. Az újságíró szerint – aki született német és francia –, a franciák nem lustábbak, mint más nép Európában, hanem egyszerűen életmódbeli kérdés számukra, hogy viszonylag egészségesen élvezhessék a nyugdíjas évek elejét. A szabadságfok kérdése ez, ami számukra többet ér, mint a neoliberalizmus törvényei, amely szerint az a jó, ha valaki a munkaasztalra borulva hal meg. A francia felfogás szerint a „fiatalkori” nyugdíj lehetőséget nyújt a közösségi életre, a családra, az unokákra, esetleg azzal foglalkozni, ami nem adatott meg számára. Ehhez pedig bőven elég, ha 62 éves korukig dolgoznak.
A svájci Le Temps napilap magyarázatában ezt eltérően látja. Franciaországban még mindig él a lázadás kultúrája. Szinte mindenkinek van élménye, hogy ekkor és ekkor milyen utcai tüntetéseken vett részt. Hogy mit követelt, az már másodlagos. A lényeg az, mint egyszerű polgár kifejtette a véleményét, ami nem találkozott a hatalom álláspontjával. Lázadás a lázadásért, a franciák zöme jelenleg sincs tudatában annak, hogy mi ellen tüntet – vélte írásában a genfi újság.
A Le Soir belga napilap szerint a vártnál jobban sikerült a hét elejei francia tiltakozási hullám. Ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy elhúzódó „csatára” kell számítanunk, mert igen kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. Ebből az olasz Repubblica azt a következtetést vonta le, hogy a szűnni nem akaró szembenállás akár meghaladhatja a ’90-es évek elején lezajlott háromhetes sztrájkok idejét is, amely Juppé, akkori kormányfő lemondásával végződött.
Ha sikerül a részleges sztrájkot országossá növelni – kommentálta a körülményeket a La Periodico de Catalunya katalán hetilap –, akkor a kormány igen nehéz helyzetbe kerül, és súlyos gazdasági árat fog fizetni az egész törvénytervezetéért.
Címlapfotó:123rf.com
Bár korábban a Tisza-vezér elvetette annak az ellenzéki összefogás lehetőségét, nemrég mégis arról beszélt, akkor tudják legyőzni Orbán Viktor rendszerét, ha 2026-ban együtt tudnak felállni a Fidesszel szemben.
A kitüntetett Soros-szervezet szemet huny Emmanuel Macron kétes ügyletei fölött.
Thibaud Briet szerint megvan bennük az éhség, miközben futnak és küzdenek minden labdáért.
Magyar Péterék Manfred Webber kottájából játszanak – húzta alá a politikus.
Chema Rodríguez elsősorban a hozzáállást hiányolta a franciáktól elszenvedett hétgólos vereség alkalmával, bár sem a védekezésünk, sem a támadásunk nem működött, és a játék többi eleme sem volt rendben. Bánhidi Bence pedig arról beszélt, hogy az ellenfél helyett végül saját magunkat leptük meg.
Nem sikerült megszorongatnia a magyar válogatottnak Franciaországot Varasdon a dán–horvát–norvég közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság első középdöntős mérkőzésén.
Megsemmisíthetik az európai minimálbér-irányelvet, ezúttal Dánia és Svédország elégelte meg.
A Fidesz európai parlamenti képviselője a jobboldal európai esélyeiről, a migrációról és Donald Trump elnökségének hatásairól az Európai Unióra. Interjúnk.
