Mindeközben a partnerszervezetek a legjobb európai gondolatokat várják olyan ügynökségektől és intézményektől, amelyek érdekeltek a női innovációs programok sikereiben, és hasznos tapasztalataikkal, szakértelmükkel, jó gyakorlataikkal a cikk elején említett, lehangoló adatok javítására vállalkoznak.
„A támogató közösség és a kihívások megosztása nagy erőt tud adni, ami így hozzájárulhat az egyéni és egyben a közös sikerhez is” – mondta el Szabó Edit Ditte alapító, a női vállalkozói programok mentora.
Jentetics Kinga a Publishdrive alapítója elmondta: „Egy női angyalbefektetőtől hallottam az egyik leghasznosabb tanácsot vállalkozóként. Azt javasolta, mindenből extra alaposan készüljek fel, ha egy befektetővel találkozom. Mert míg egy férfi cégvezető sok esetben már egy szimpla prezentációval több millió dollárnyi befektetést tud szerezni, addig nőként engem darabokra fognak szedni.”