A sikeres magyar vállalkozások kulcsszerepet tölthetnek be a további gazdasági felzárkózásban 

2023. március 31. 08:23

Az infláció letörése és a gazdasági felzárkózás folytatása a legfontosabb feladat az idén, de ehhez szükség van az erős hazai vállalati szektorra is – jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Multi Program március 29-én, szerdán tartott nagyszabású zárókonferenciáján. Az eseményen a Makronóm Intézet szakmai vezetője, Dobos Balázs beszámolt az intézet vállalati kutatásainak eredményeiről. 

2023. március 31. 08:23
null

Halaska Gábor írása a Makronómon.

írása a Makronómon.

A gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Multi Program március 29-én, szerdán tartott nagyszabású zárókonferenciáján több száz hazai vállalkozó előtt beszélt, ahogyan erről korábban a Makronóm is hírt adott. Ahogyan megírtuk: Nagy Márton szerint nem a klasszikus, kizárólag monetáris eszközökkel kezelhető inflációs nyomással állunk szemben, ezért nem lehet csupán a piaci folyamatoktól várni az infláció érdemi mérséklődését, hanem a kormánynak is tennie kell azért, hogy a pénzromlás üteme az év végére egy számjegyűre csökkenjen.

Magyarország 2010-ben az egy főre jutó, vásárlóerő-paritásos (purchasing power parity, PPP) GDP-mutató alapján az uniós fejlettségi szint 66 százalékán állt, tavaly elértük a 77,5 százalékot. Ezt a növekedési ütemet tartva 2023-ban megközelíthető a 80 százalékos szint, 2030-ra pedig elérhető a 90 is – mondta el Nagy Márton. Ehhez ugyanakkor az uniós növekedés felett kell teljesítenünk évről évre, ami úgy valósulhat meg, hogy a beruházási rátánkat kell magas szinten tartanunk, és a külföldi működőtőke-beáramlást (Foreign Direct Investment, FDI) a jövőben is kiemelten kell ösztönözni, ugyanúgy, ahogyan 

a hazai vállalkozások támogatását is prioritásként szükséges kezelni. Jelenleg a magyar beruházási ráta a harmadik legmagasabb az unióban a 27,2 százalékos szinttel.

Nagy Márton aláhúzta: a legjobb lenne, ha még több első szintű (Tier 1-es) beszállító, illetve önálló hazai multicég erősödne meg a mai, hazai tulajdonú közép- és nagyvállalatok közül is.

A Makronóm felmérte, milyenek a sikercégek, és mire van szükségük

A konferencián arra is fény derült, hogy a Makronóm Intézet korábban dedikált kutatásban azonosította a hazai vállalatok sikereinek összetevőit. Az „évtized nyertesei” kutatás során ezer magyarországi céggel vette fel a kapcsolatot a Makronóm Intézet. Olyanokkal, amelyek rendre a saját iparáguk átlagánál jelentősen nagyobb ütemben képesek növekedni. 

A vállalkozások vezetőivel mélyinterjúk készültek, amelyeket az intézet szakértői feldolgoztak, és ezek alapján gyűjtötték össze és szintetizálták azt a hat sikertényezőt, amely megkülönbözteti „az évtized nyerteseit” az átlagos cégektől.

Ezek a sikertényezők az alábbiak: 

1. A sikeres cégeknek világos a jövőképük, stratégiájuk és optimistán tekintenek a jövőbe.
2. A sikeres cégek befektetnek a tudásba.
3. A sikeres cégek nagy arányban exportálnak, aktívan építik a külpiacaikat.
4. A sikeres cégek dedikált munkaerőt alkalmaznak innovatív projektjeikre, illetve exportfejlesztésre.
5. A sikeres cégek szoros kapcsolatot ápolnak a magyar felsőoktatással, a duális képzéseken túlmenően K+F együttműködések formájában is.
6. A sikeres cégek a kulcsfontosságú munkavállalókat megbecsülik és jól megfizetik.

A Magyar Multi Program kiemelkedő, nyertes cégeket támogat 

A fenti hat tényező igaz a Magyar Multi Programban részt vevő vállalatokra, amelyek a jövőben is várhatóan fenntartják az iparági átlagot messze meghaladó növekedésüket. Ebben jelentős mértékben segíti ezt a vállalati kört a program keretében megítélt támogatás: eddig 140 magyar vállalkozás csaknem 70 milliárd forint forráshoz jutott. A támogatást a cégek elsősorban arra használhatták fel, hogy megtalálják, illetve megerősítsék a helyüket a külföldi piacokon, modernizálják a kapacitásaikat, bővítsék a termékeik és szolgáltatásaik körét, javítsák a versenyképességüket a legmodernebb technológiák használatával, továbbá erősítsék az energiafüggetlenségüket.

Dobos Balázs, a Makronóm Intézet szakmai igazgatója a magyar vállalatok finanszírozási helyzetéről is beszélt, és kiderült, hogy Magyarország – egy nemzetközi kutatás Magyarországra vonatkozó eredményei alapján – a vállalkozásfinanszírozás terén 2022-ben 12-ből 9 részterületen javított az előző évhez képest. A vállalkozások tudatosan egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek növekedésük finanszírozására, valamint az energiahatékonysági beruházásokra, ebben pedig több államilag támogatott hitel- és tőkeprogramra is számíthatnak.

Minden egy helyen a támogatásokról: Vali.hu

A támogatási lehetőségekről az üzleti döntéshozók is könnyen tájékozódhatnak a Vali.hu vállalkozói portálon, ahol teljeskörűen megtalálhatók a támogatások, a pályázatok, illetve az ezekhez kapcsolódó információk. 

A támogatási lehetőségekről az üzleti döntéshozók is könnyen tájékozódhatnak a Vali.hu vállalkozói portálon, ahol teljeskörűen megtalálhatók a támogatások, a pályázatok, illetve az ezekhez kapcsolódó információk. 

Címlapfotó: IFKA

(A képen Dobos Balázs, a Makronóm Intézet szakmai igazgatója)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2023. március 31. 11:52
,,..nem a klasszikus, kizárólag monetáris eszközökkel kezelhető inflációs nyomással állunk szemben, ezért nem lehet csupán a piaci folyamatoktól várni az infláció érdemi mérséklődését, hanem a kormánynak is tennie kell azért, hogy a pénzromlás üteme az év végére egy számjegyűre csökkenjen.” - idézik Nagy Mártont. Arra tippelek, hogy ez a kijelentés az infláció mértékét kormányzati felelősségnek ismeri el. A cím, hogy a ,,sikeres magyar vállalkozások kulcsszerepet tölthetnek be a további gazdasági felzárkózásban..”, és a ,,Magyar Multi Program” elnevezés meg nyilván azt takarja, - miután a siker jele a bevétel, a legjobb bevétel meg az állami megbízás és támogatás -, hogy Mészáros Lölő stróman és társai megint komoly közpénz esőre számíthatnak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!