A legnagyobb extraprofitot a nyugati olajvállalatok érték el 125 százalékos éves növekedéssel. Az idáig sem volt kérdés, hogy ezek a cégek hasznot tudtak húzni az ukrajnai inváziót és a szankciókat követően megugrott olaj- és gázárakból, ugyanakkor a keletkezett nyereség mértéke még az elemzők várakozásait is felülmúlta.
Nem panaszkodhatnak az energiaipar szereplői
A Rystad Energy kutatása szerint az energiaszektor cégei 2022-ben rekordméretű profitot zsebelhettek be: a globális kőolaj- és földgázkitermelő és -finomító vállalatok teljes FCF-je (Free Cash Flow, az a pénz, amely egy vállalatnak a működési költségek és a tőkekiadások kifizetése után megmarad) 2022-ben elérte a 834 milliárd dollárt, ami 70 százalékos növekedést jelent, köszönhetően a magas energiaáraknak és az új beruházások visszatartásának: a rekordnyereség ellenére az olajipar nem fektet be érdemben a kapacitásbővítést célzó beruházásokba, amely így jelentősen gyengíti a kínálatot és nyomást gyakorol az energiaárakra. Egyes amerikai szakértők szerint ennek az az oka, hogy az olajtársaságok politikai ügyet kreáltak a kitermelés fokozásából, míg mások ezt csupán gazdasági kérdésként látják: a kínálat szűkössége túlságosan jót tesz a profitnak. A Deloitte adatai szerint az amerikai olajkitermelők jelenleg több pénzt keresnek, mint bármikor az ország palaforradalmának több évtizedes történetében. Bármi is az ok, a 2015 óta tartó globális alulfinanszírozottság a feltárásokban és fejlesztésekben tovább fogja növelni a kőolaj és a földgáz kínálati hiányát.
A Goldman Sachs Group szerint a 2020 elejétől 2022 közepéig tartó 500 százalékos olajár-emelkedés ellenére a globális olaj- és gázipari beruházások reálértéken csökkentek.
Nyugaton még durvább a helyzet
Idén februárban a legnagyobb nyugati olajtársaságok közzétették 2022-es nyereségüket, az eredmények pedig mindenkit megdöbbentettek: a Chevron, az ExxonMobil, a BP, a Shell, a TotalEnergies és az Equinor együttes nyeresége a 2021-es 98,8 milliárd dollárról, 2022-re több mint 222 milliárdra nőtt (124,5 százalékos éves növekedéssel), felülmúlva a globális átlagot és az elemzők legmerészebb várakozásait. Az ExxonMobil 59,1 milliárd dollárral az eddigi legmagasabb profitját zsebelte be minden magán olajvállalat közül. A Shell szintén 115 éves történetének legnagyobb nyereségét jelentette be (39,9 milliárd dollár), de a Chevron (36,5 milliárd dollár), a TotalEnergies (36,2milliárd dollár), a BP (27,7 milliárd dollár) és a többségében állami tulajdonú norvég Equinor (22,7 milliárd dollár) is új rekordot állított fel.
A gazdaság egyenetlen működéséből keletkező vállalati extraprofit pedig tovább rontja a globális inflációs helyzetet.