Bordeaux környéke túl sok vörösbort termel, és ilyen áron még a világpiacon sincs rá kereslet, a pincék meg telve vannak. Igaz, a túltermelési válság a francia borvidékek közül csak a bordeaux-it érinti.
Pósa Tibor írása a Makronómon.
Lehet házad Párizs vagy akár New York előkelő negyedében. Lehet egy szigeted a Karib-tengeren vagy a szingapúri kikötőre néző pazar ingatlanod, esetleg káprázatos üdülőd a svájci Alpokban. Ezek között saját magánrepülőgéppel furikázol. Bizonyos körökben ez mind nem számít, átlagos. De amikor a vendégeidnek kitöltesz egy pohár vörösbort, és csak úgy mellesleg megjegyzed, hogy ez az ital a bordeaux-i birtokod valamelyik dűlőjéből származik, az már nagyot üt. Nemcsak élvezője, hanem teremtője is vagy a jónak. Ez ad különös rangot még a dúsgazdagok között is.
Bordeaux környékén birtokkal rendelkezni, birtokolni egy „chateau-t”, egy kastélyt mindig többet jelentett, mint bárhol a világon szőlőműveléssel foglalkozni. Itt évszázadokra visszamenőleg történelmi hagyománya van a bortermelésnek. Ám manapság nem járnak derűs idők a bordeaux-i gazdákra. A mintegy négyezer ottani bortermelő nagyjából harmada lehet veszélyben. Ez pedig áttételesen 80 ezer szőlőmunkást érinthet. Túltermelési válság sújtja a régiót, sokan termelnek és sokat. Az ezért elkért árral is gond van:
Úgy tűnik, ez az az ár, amelyet már a világ borkedvelői sem akarnak megfizetni.
A szakértők szerint a fogyasztási szokások változása sem kedvez a bordeaux-i bornak. A marketingguruk határozott összefüggést látnak a vöröshús-evés csökkenése és a minőségi borfogyasztás apadása közt. Egy közepesen átsült steakhez természetesen jó bor társul. A nagyobb családi rendezvények, amikor sok ember összegyűlik, ritkábbak, mint korábban. Aztán az alkoholt nem tartalmazó italok népszerűsége fokozatosan növekszik, erről tanúskodnak az éttermek visszajelzései is.
A túltermelési válságra adandó válasz keresése közben néhány szőlősgazda fejében megfogalmazódott az ötlet, ha máshogy nem megy, bizony megszabadulnak a bársonyos nedűt adó tőkéktől. A múlt év végén voltak tüntetések, amelyeken
– ez a borvidék 10 százalékát érintené –, amelyért hektáronként 10 ezer euró kártérítés járna a gazdáknak – tudatta a Forbes Chili a közelmúltban megjelent beszámolójában.
Emellett a gironde-i domboldalakon termelők azt is el szerették volna érni, hogy a kabinet forduljon a bortermelőknek segélyért Brüsszelhez. A francia kormánynak ma már legalább ígérete van az unió részéről, hogy mintegy 160 millió euró értékben hozzájárul nagyjából 2,5 millió liter bordeaux-i bor desztillációjához.
Az így kinyert alkoholt ezután felhasználhatják parfümök, fertőtlenítőszerek készítéséhez, vagy a bioetanol-gyártásban is hasznát veszik. Még ezzel sem oldódik meg végleg a túltermelési válság, de mindenesetre ez az intézkedés a felesleg kétharmadát érintené.
Az biztos, hogy jó ideig nem ilyen jellegű hírek jöttek a történelmi francia borvidékről. Volt idő, amikor – különösen az előző évtizedben – biztos és jövedelmező üzletnek számított ebben a térségben beruházni. A 2008-as világválság után a szupergazdag kínaiaknak más vágyuk sem volt, mint hogy szőlőbirtokuk legyen Bordeaux környékén.
Az elmúlt évtizedben mintegy 170 neves bordeaux-i „chateau” és a körülöttük lévő szőlőbirtok került kínai tulajdonba.
A külföldi vásárlóknak ekkoriban a 80 százaléka volt kínai. Mára jó néhány megvett birtok bejáratán nagy lánc és lakat hirdeti, hogy a kínai tulajdonos felhagyott a borászkodással, és továbbállt. A kert elgazosodott, a szőlőtőkék gondozatlanok – erről számolt be a minap a Bloomberg.com amerikai üzleti hírportál francia kiadása.
Mi állhat amögött, hogy a kínai csúcsgazdagok, sőt vállalatbirodalmak ilyen csúnyán felsültek Bordeaux-ban? Persze nem mindegyik, van azért olyan is, akinek bejött a számítása. Egyrészt a kínai befektetőknél különösen működött az, hogy amikor már mindenük megvolt, amit az ember anyagilag elérhet, hiányzott az is, hogy ezzel a vagyonnal elismertséget, sőt csodálatot vívjanak ki maguknak. És ha még hasznot is hoz, az külön öröm, ugyanis Kínában nagy becsülete van a francia bornak.
A pénz ezekben a körökben nem akadály. Dollármilliárdosokról beszélünk, pár tízmillió eurós kiadás nekik könnyen megugorható. Őrületes összegeket fizettek ki egy-egy neves birtokért, mert jócskán voltak olyan francia családok, amelyek megszédültek a beígért nagy halom pénztől, és eladták az aranytojást tojó tyúkot. A kastély felújítása, az egész termelés korszerűsítése az új tulajdonosok szemszögéből aprópénzbe került. A szakértelem hiánya azonban kiütközött, még a messziről jött, nagy tudású szakemberek sem igazán tudtak alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz.
A helyi gazdák szerint – természetesen kis túlzással – ha egy kapavágást teszel, annak tíz év múlva látod a hasznát. A türelmetlen kínaiak viszont azonnal profitot reméltek.
A távol-keleti tulajdonosok emellett rácsodálkoztak a helyi munkaszabályokra, amikor azt tapasztalták, hogy az általuk szerződtetett francia munkások már csütörtök késő délután csomagolni kezdtek, mivel letöltötték a heti 35 órás munkaidőt. „Miért nem dolgoznak, hisz megfizetem őket?” – mondta sok esetben a kínai birtokos. „A pihenőidő jár nekünk” – szólt a válasz. Ez ugyancsak sokkoló annak a tulajnak, aki hazájában a 996-os szabályt szívta magába mint munkaügyi irányelvet. Az alkalmazott reggel kilenctől este kilencig egy héten hatszor köteles dolgozni. Még mondja valaki, hogy Kína a munkásosztály paradicsoma!
És volt egy nem elhanyagolható változás a kínai belpolitikában. A 2010-es évek elején azok a kínai dúsgazdagok, akik külföldön terjeszkedtek, beruháztak, határozott bátorítást kaptak a politikai rezsimtől, ezt azonban később nem nézték jó szemmel. A kulcs ebben Hszi Csin-ping pártfőtitkárrá válása, aki korrupcióellenes kampányának köszönhette a felemelkedését.
Így vált a tegnap dicsősége mára takargatni való szégyenfolttá. A kínai vezetés drákói szabályokat vezetett be a külföldi magánberuházásokra. Még a részben állami vállalatok is megszabadultak a tulajdonuktól, vagy sorsukra hagyták a bordeaux-i kastélyokat.
De nem minden kínai adta fel. Jack Ma, az Alibaba internetes kereskedőház alapítója, a kínai kapitalizmus jelképe, akit a kínai kommunisták azóta már megreguláztak, boldog tulajdonosa a sours-i chateau-nak. A kegyvesztett vállalkozó elfogadta a Bordeaux-ban uralkodó szabályokat, ő nem a mennyiségre hajtott, hanem a minőséget tűzte ki célul, és be is jött neki.
A másik példaértékű kínai Csao Vej színész- és énekesnő, aki 2011-ben vásárolta meg a híres Monlot birtokot, amelynek a borát a legjobbak között tartják számon. Több mint egy évtized eltelt, és a szakértők szerint semmi változás nem tapasztalható a borában, az továbbra is őrzi a rangját. A Kínában ünnepelt sztár, aki szintén nemegyszer összeütközött az ottani kultúra vezetőivel, a termelés mellett a borturizmust is preferálja.
A kínai szőlősgazdák csak elenyésző szeletét adják a bordeaux-i borászoknak. Nagyobb gondot jelentenek azok a főleg helyi szőlőtermesztők, akik nem tudják visszafogni mértéktelen pénzéhségüket. Nem véletlen, hogy a mostani túltermelési válság csak Bordeaux-ban tapasztalható, Franciaország más borvidékei virágzanak.
(Címlapfotó:123rf.com)
A plenáris üléseken több volt a politikai színjáték, mint a kézzelfogható eredmény a Parlamentben. A Tisza-kormány első hete megmutatta: a vitákban nincs hiány, a kormányzásban viszont annál több a kérdőjel.
Ha a Tisztelet és Szabadság Pártja számára ez a tisztelet, akkor milyen lesz a szabadság, amit megvalósítana?
A magyar nemzetiségűek körében is enyhe többségben vannak a negatív várakozások.
Szóba kerültek az elmúlt évek politikai és médiabeli törésvonalai, a jogállamiság állapota, a Fidesz választási veresége, valamint az is, hogyan alakult át a magyar nyilvánosság az új politikai korszakban.
Ami elmondhatatlanul nehéz volt.
Az uniós pénzek uralták a közéletet a hét utolsó munkanapján.
A kommunisták voltak azok, akik rácsodálkoztak a „fényűzésre”, a „dőzsölésre”, akiktől olyan távol állt ez a világ, hogy fel sem tudták fogni az értelmét.