Amerika erőből tárgyal – de ennek így nincs sok értelme…

Ned Price amerikai külügyminisztériumi szóvivő pár napja válaszolt egy észak-koreai diplomáciával kapcsolatos kérdésre. A cikk szerzője szerint ez a felelet akaratlanul is megmutatta az amerikai megközelítés ostobaságát:

„Sajnos ez egy pusztán hipotetikus kérdés. Ez egy akadémikus felvetés, mivel minden rendelkezésünkre álló csatornán keresztül világosan és következetesen közvetítettük, hogy készen állunk és hajlandók vagyunk konstruktív diplomáciát folytatni a KNDK-val. A szövetségeseinkkel és a partnereinkkel közös célunk a Koreai-félsziget teljes denuklearizációja. Azért mondom, hogy ez hipotetikus és akadémikus, mert a KNDK minden egyes alkalommal elmulasztotta, hogy érdemben elkötelezze magát ezen ajánlatok mellett. De ha a KNDK elfogadná ezt a javaslatot, akkor megnéznénk, hogy tudnánk-e olyan gyakorlati lépéseket kidolgozni, amelyek segíthetnek a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítésének  hosszú távú céljainak előmozdításában.”

Daniel Larison ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a félsziget teljes atomfegyver-mentesítésének célja ellentétes az Észak-Koreával folytatott konstruktív diplomáciával. Amíg ez marad az amerikai politika célja, addig nem lesz konstruktív diplomácia.

Így teljesen természetes Észak-Korea viselkedése, mert egyszerűen nincs, ami ösztönözné őket arra, hogy eleget tegyenek az Egyesült Államok által meghatározott feltételeknek.

A KNDK kormánya tehát nem fog részt venni egy olyan folyamatban, amelynek a végeredménye egy olyan arzenál lebontása, amelyet majdnem két évtizeden át építettek. Az Egyesült Államok és szövetségesei tudomásul vehetik ezt a valóságot, és ennek megfelelően módosítják a céljaikat. Vagy hátradőlhetnek, és nézhetik, hogyan fejlődik és bővül tovább Észak-Korea nukleáris arzenálja és rakétaprogramja. Ha az USA és szövetségesei más eredményt akarnak, akkor változtatniuk kell az eddigi hozzáállásukon és módosítaniuk kell a követeléseiket – von konklúziót szerző.

Larison leírja a Biden-kormány tisztviselőiről, hogy amikor arról beszélnek, hogy képtelenek diplomáciai előrelépést elérni más kormányokkal, akkor szeretik azt mondani, hogy „a labda az ő térfelükön pattog”. A Biden-kormányzat már régóta ezt a vonalat követi Észak-Koreával szemben, és nem véletlen, hogy azóta Észak-Korea folytatta haderejének növelését és rakétáinak tesztelését. 

– így mentegetik, hogy mennyire siralmasan elhanyagolták a kérdés megoldását.

A szerző szerint ez a passzivitás és a kezdeményezésre való minimális hajlandóság egész egyszerűen gyengíti az amerikai diplomáciát. Így nem csoda, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években kevés jelentős diplomáciai eredményt ért el. Pedig a két fél közül nyilván az USA az erősebb és biztonságosabb állam, így hát megvan az a lehetősége, hogy megtegye az első lépést a tárgyalások felújítása érdekében, ha tárgyalni akar. A szerző szerint az USA-nak nagyobb a rugalmassága és a cselekvési szabadsága, mint Észak-Koreának, ami azt jelenti, hogy Amerika van abban a helyzetben, hogy a jelenlegi patthelyzetből kilépjen. 

A szerző idéz Van Jackson új könyvéből (Pacific Power Paradoxon) amely szerint „az észak-koreai probléma soha nem fog megoldódni az egyoldalú leszerelési követelésekhez kapcsolódó nyomással. Az egyetlen megoldás az, ha együtt élünk a Kim-rezsim azon igényével, hogy a külső fenyegetés mélyen gyökerező észlelésével szemben felvértezze magát, miközben komoly erőfeszítéseket teszünk az ezt a felfogást tápláló rivalizáló kapcsolat megváltoztatására”.

Daniel Larison azt elismeri, hogy ezt a megoldást nehéz lesz megvalósítani, de legalább van némi esély az együttműködésre és az Észak-Koreával való viszony instabilitásának csökkentésére. Ami biztos, hogy a jelenlegi megközelítés garantáltan több kudarcot fog okozni, és szinte biztosan további észak-koreai rakéta- és nukleáris kísérletekhez vezet. Ha az Egyesült Államok azt akarja, hogy Észak-Korea érdemben elkötelezze magát a fegyverzetcsökkentés mellett, akkor hajlandónak kell mutatkoznia arra, hogy észszerű kompromisszumot ajánljon a kormányának, ahelyett, hogy ultimátumot bocsát ki és további gazdasági háborúval fenyegetőzik.