Ha az USA és szövetségesei más eredményt akarnak, akkor változtatniuk kell azon, amit eddig csináltak, módosítaniuk kell a követeléseiket, és másképp kell tárgyalniuk – írja Daniel Larison.
Ned Price amerikai külügyminisztériumi szóvivő pár napja válaszolt egy észak-koreai diplomáciával kapcsolatos kérdésre. A cikk szerzője szerint ez a felelet akaratlanul is megmutatta az amerikai megközelítés ostobaságát:
„Sajnos ez egy pusztán hipotetikus kérdés. Ez egy akadémikus felvetés, mivel minden rendelkezésünkre álló csatornán keresztül világosan és következetesen közvetítettük, hogy készen állunk és hajlandók vagyunk konstruktív diplomáciát folytatni a KNDK-val. A szövetségeseinkkel és a partnereinkkel közös célunk a Koreai-félsziget teljes denuklearizációja. Azért mondom, hogy ez hipotetikus és akadémikus, mert a KNDK minden egyes alkalommal elmulasztotta, hogy érdemben elkötelezze magát ezen ajánlatok mellett. De ha a KNDK elfogadná ezt a javaslatot, akkor megnéznénk, hogy tudnánk-e olyan gyakorlati lépéseket kidolgozni, amelyek segíthetnek a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítésének hosszú távú céljainak előmozdításában.”
Daniel Larison ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a félsziget teljes atomfegyver-mentesítésének célja ellentétes az Észak-Koreával folytatott konstruktív diplomáciával. Amíg ez marad az amerikai politika célja, addig nem lesz konstruktív diplomácia.
Ha a „Koreai-félsziget denuklearizációja” nem jelent mást, mint Észak-Korea egyoldalú leszerelését, akkor Észak-Korea nem fog „érdemben elköteleződni” a saját kapitulációjára vonatkozó követeléssel.
Így teljesen természetes Észak-Korea viselkedése, mert egyszerűen nincs, ami ösztönözné őket arra, hogy eleget tegyenek az Egyesült Államok által meghatározott feltételeknek.
A KNDK kormánya tehát nem fog részt venni egy olyan folyamatban, amelynek a végeredménye egy olyan arzenál lebontása, amelyet majdnem két évtizeden át építettek. Az Egyesült Államok és szövetségesei tudomásul vehetik ezt a valóságot, és ennek megfelelően módosítják a céljaikat. Vagy hátradőlhetnek, és nézhetik, hogyan fejlődik és bővül tovább Észak-Korea nukleáris arzenálja és rakétaprogramja. Ha az USA és szövetségesei más eredményt akarnak, akkor változtatniuk kell az eddigi hozzáállásukon és módosítaniuk kell a követeléseiket – von konklúziót szerző.
Larison leírja a Biden-kormány tisztviselőiről, hogy amikor arról beszélnek, hogy képtelenek diplomáciai előrelépést elérni más kormányokkal, akkor szeretik azt mondani, hogy „a labda az ő térfelükön pattog”. A Biden-kormányzat már régóta ezt a vonalat követi Észak-Koreával szemben, és nem véletlen, hogy azóta Észak-Korea folytatta haderejének növelését és rakétáinak tesztelését.
Azzal, hogy azt mondják, „a labda az ő térfelükön pattog”, a kormányzat úgy tesz, mintha a romló helyzet kizárólag a másik fél hibája lenne
– így mentegetik, hogy mennyire siralmasan elhanyagolták a kérdés megoldását.
A szerző szerint ez a passzivitás és a kezdeményezésre való minimális hajlandóság egész egyszerűen gyengíti az amerikai diplomáciát. Így nem csoda, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években kevés jelentős diplomáciai eredményt ért el. Pedig a két fél közül nyilván az USA az erősebb és biztonságosabb állam, így hát megvan az a lehetősége, hogy megtegye az első lépést a tárgyalások felújítása érdekében, ha tárgyalni akar. A szerző szerint az USA-nak nagyobb a rugalmassága és a cselekvési szabadsága, mint Észak-Koreának, ami azt jelenti, hogy Amerika van abban a helyzetben, hogy a jelenlegi patthelyzetből kilépjen.
Ezt azonban nem teheti meg, ha továbbra is ragaszkodik a maximalizmusához és a kényszerítő taktikához.
A szerző idéz Van Jackson új könyvéből (Pacific Power Paradoxon) amely szerint „az észak-koreai probléma soha nem fog megoldódni az egyoldalú leszerelési követelésekhez kapcsolódó nyomással. Az egyetlen megoldás az, ha együtt élünk a Kim-rezsim azon igényével, hogy a külső fenyegetés mélyen gyökerező észlelésével szemben felvértezze magát, miközben komoly erőfeszítéseket teszünk az ezt a felfogást tápláló rivalizáló kapcsolat megváltoztatására”.
Daniel Larison azt elismeri, hogy ezt a megoldást nehéz lesz megvalósítani, de legalább van némi esély az együttműködésre és az Észak-Koreával való viszony instabilitásának csökkentésére. Ami biztos, hogy a jelenlegi megközelítés garantáltan több kudarcot fog okozni, és szinte biztosan további észak-koreai rakéta- és nukleáris kísérletekhez vezet. Ha az Egyesült Államok azt akarja, hogy Észak-Korea érdemben elkötelezze magát a fegyverzetcsökkentés mellett, akkor hajlandónak kell mutatkoznia arra, hogy észszerű kompromisszumot ajánljon a kormányának, ahelyett, hogy ultimátumot bocsát ki és további gazdasági háborúval fenyegetőzik.
Megjegyeznénk,
úgy véljük, mindez érvényes az USA oroszokkal szembeni viszonyára is, még akkor is, ha erre a szerző ezúttal nem tért ki.
Az a helyzet, hogy ezekben a figurákban az eszme felülírja az emberséget, és csak azért nem akasztanak, nyaktilóznak és lövöldöznek még, mert ahhoz is gyávák. Ungváry Zsolt írása.
A Trump-párti aktivista és hívő keresztény elleni merénylet a legújabb hibbant szélsőbaloldali elméletek és az általuk hiszterizált közállapotok következménye. Charlie Kirk halálára. Szilvay Gergely írása.
Ukrajnában is beszédtémát szolgáltatott a miniszterelnök vasárnapi előadása.
Nagyon rossz helyzetbe kormányozta magát Chicago városa, ami az egyik legnagyobb adósságot halmozta fel az USA-n belül. Mindezt súlyosbítja a neki otthont adó tagállam, Illinois adóssága. A kormányzó és a polgármester is baloldali demokrata.
A Fehér Ház megerősítette a hírt.
Az osztrák lap szerint Donald Trump sosem fogja megkapnia Béke Nobel-díjat, amire úgy vágyik.
Még az amerikai szövetségi ügyész szerint is példamutató volt az együttműködés.
Egy fényes tárgy szelte át az éjszakai eget, majd hatalmas villanás látszott – sokan azt gondolják, Kína lelőtt egy meteort.
