Franciaország látványosan veszít politikai, gazdasági és katonai befolyásából a volt afrikai gyarmatain. A franciák által hagyott résbe szinte mindenhol beférkőzik Oroszország, mégpedig a Wagner zsoldos alakulatot előretolva. Ezt jelentősen segíti az afrikai országok nyugatellenes hangulata.
Pósa Tibor írása a Makronómon.
Rövid idő alatt már a harmadik afrikai ország mondja fel a korábban Franciaországgal kötött katonai-biztonsági szerződést.
Mali, Burkina Faso és a Közép-afrikai Köztársaság a közeljövőben nem akar francia katonát látni a területén. A dominóhatás egyértelmű: előbb Közép-Afrikában az új választás után kérték fel távozásra a francia csapatokat, majd tavaly Maliban, az idén pedig Burkina Fasóban – ebben a két országban puccsisták vették át a hatalmat – fogalmazódott meg, hogy a francia idegenlégiósokból nem kérnek.
Mindhárom országban hamarosan meg is jelentek a Jevgenyij Prigozsin irányította orosz zsoldos alakulatok, amelyek lényegében átvették a franciák szerepét.
továbbá a hadsereg kiképzésében vesznek részt, és fellépnek a Száhel-térségben különösen erős terrorista szervezetekkel szemben. Ez volt a francia katonai erők megbízatása is.
A orosz–francia váltás egyértelműen jelzi, hogy Moszkva növeli afrikai befolyását, miközben új országok „meghódítására” törekszik. A Wagner-csoport valamilyen szinten – nem ennyire kiterjedt szerződéssel és jelentősebb katonai létszámmal, mint a fent említett három országban, de – az 54 afrikai államból 38-ban jelen van. Ez jól kifejezi azt, hogy az utóbbi időben mennyire nőtt meg az orosz befolyás.
Moszkvának még az ukrajnai háború közepette is rendkívül fontos a Wagner-csoport afrikai szerepvállalása. Prigozsinék nemhogy nem vontak ki katonákat Afrikából, hogy az ukrán frontokon az élen harcoljanak, hanem az afrikai államokban egyenesen létszámerősítést hajtottak végre az utóbbi egy évben. Az ukrajnai csapaterősítést meg megoldják más forrásból, például úgy, hogy börtönökben toboroznak, bár az utóbbi hetekben a hírek szerint ezzel a módszerrel – Putyin kérésére – leálltak.
Bár mindenhol azt hangoztatják, hogy ez orosz magánvállalkozás, Moszkvának semmi köze sincs hozzá, abban azért ne legyen kétségünk, hogy a Kreml és az orosz külügy meghosszabbított karja, csak az ő tudtukkal és egyetértésükkel vágnak bele ilyen nagy üzletekbe.
Afrikában nyugatellenes hangulat uralkodik
A Wagner-csoport első látványos afrikai színre lépése a líbiai polgárháborúban történt, amikor a Kelet-Líbiában tevékenykedő, Moszkvával baráti kapcsolatokat ápoló Haftár tábornok oldalán megjelentek az orosz zsoldosok.
A zsoldossereg vezetői líbiai fizetségüket olajkoncesszióban kérték. Maliban is hasonló szerződést kötöttek, itt lítiumbányák használata érdekelte őket. Közép-Afrika is dúskál a föld alól származó javakban, találtak errefelé is megoldást az egyébként tetemes összegbe kerülő fegyveres jelenlét finanszírozására.
Oroszország célja nyilván nemcsak az, hogy biztosítsa nyersanyagkészletét olyan anyagokból, amelyek esetleg náluk nem találhatók meg, bár ilyenből csak nagyon kevés van, hanem az is, hogy afrikai államok mind szélesebb körével kiváló viszonyt létesítsenek.
És talán a Wagner-csoport vezetői sem ugranak el, ha feléjük repül egy afrikai arany-, gyémánt- vagy urániumbánya üzemeltetési joga, amelynek eredményeként arról kell gondolkodni, hogy mire költsék az ebből származó rengeteg pénzt.
Vlagyimir Putyin jól érzékelte, hogy Afrikában határozott nyugatellenes hangulat érződik, ezt példázza a fekete kontinensen Kína már évtizedek óta tartó előretörése is. Sőt, ma már vannak olyan államok, amelyeknek Kínából is elegük van, korántsem lelkesednek az ázsiai befektetések iránt, de van, ahol nincs olyan jelentkező, amely finanszírozná a felajánlott üzletet.
Az afrikai vezetők jelentős része felfogja, hogy a nagy nyugati államok milyen körmönfont eszközökkel, elsősorban pénzügyi machinációkkal hozták kiszolgáltatott helyzetbe a fekete országokat. Ezt ki is mondják, és – lehetőségeikhez képest – tesznek is ellene.
Az afrikai földrészen a szovjetek a hidegháborúban már arattak sikereket. Két ideológiai rendszer, a szocializmus és a kapitalizmus csapott össze, a szovjetek ekkor számos országban az úgynevezett felszabadítási frontok mögött álltak, ellátták őket fegyverrel, lőszerrel, anyagi javakkal. Aztán az afrikaiaknak csalódniuk kellett a szovjet eszmerendszerben is, rájöttek, hogy ugyanúgy, mint a nyugatiak, ők is csak irányítani akarják őket,és persze busás sápot szedni az eddigi segítségükért. Most viszont a Putyin-féle Oroszország azzal lép fel, hogy mindkét félnek előnyös üzletet kínál.
A közeledésnek kézzelfogható politikai eredménye is volt: a lassan egy éve lezajlott ENSZ-szavazáson, amelyen a Nyugat sürgetésére el kellett volna ítélni Oroszországot Ukrajna megtámadásáért, a javaslatra az afrikai országok zöme „nem” gombot nyomott.
Igaz, ezek – legalábbis szavakban – a demokrácia élharcosai, a „megmondó” államok, amelyek hathatós rásegítéssel megpróbálják alakítani a világ közvéleményét.
Az oroszok felrúgták az eddigi játékszabályokat, elvetik azt a világrendet, amellyel a fejlődők zöme sem ért egyet.
Nem kérnek a nagyképű, kioktató magatartásból, amely a hamiskártyás Nyugatra oly jellemző. Az orosz–ukrán háború ennek egyértelmű kifejeződése, de ugyanakkor túl is mutat ezen. Egyes szakértők szerint a nyugatellenes törés Afrikában a legerősebb.
Francia-Afrika – Párizsnak a volt francia gyarmatokon szerzett befolyása – az utolsókat rúgja? Maholnap még biztosan nem, de távlatilag még a szakértőknek is kétségeik vannak annak megítélésében, hogy megmaradhat-e a jelenlegi viszony. Vannak olyan helyek, ahol biztosabb alapokon nyugszanak a francia–afrikai kapcsolatok, mint a három államban, ahol utat mutattak a francia haderőnek. Mintegy hatezer francia katona állomásozik Afrika különböző országaiban, erről államközi szerződések rendelkeznek. Az összlétszámba beleszámít az Indiai-óceánon lévő két sziget, Mayotte és Réunion, Franciaország tengerentúli területei, ezeken – tehát lényegében otthon – úgy 1600 légiós állomásozik.
A legnagyobb bérelt afrikai támaszponton, Dzsibutiban mintegy 1500 francia katona teljesít szolgálatot. Itt a francia hadsereg majd minden ága megtalálható kezdve a légierőtől a szárazföldi csapatokon át egészen a haditengerészetig. A Vörös-tenger és a Szuezi-csatorna felügyelete a legfontosabb feladatuk, de ha Afrika belsejében keletkezik valami probléma, akkor oda is képesek csapatokat átvezényelni.
Afrika egyik legszegényebb államában, Nigerben van a francia haderő másik nagy bázisa, ahol úgy ezer francia idegenlégiós található. Miután tavaly megszűnt a mali misszió, a franciák ide összpontosították át a Száhel-övezetben lévő erőket. A főváros, Niamey repülőterét használják, de drónokkal figyelik az errefelé különösen aktív terrorcsoportokat.
A terroristák kedvelik azokat a helyeket, ahol az állam gyenge, ilyen Mauritánia, Mali, Burkina Faso, az északi nigériai területek sem számítanak különösen ellenőrzött vidékeknek. És persze Niger is bátran csatlakozhat az előbb felsorolt államokhoz.
Csádban is van egy 950 főt számláló francia bázis. Különösen Idriss Deby uralma alatt kiválóak voltak a francia–csádi kapcsolatok, ám tavaly az elnök a csatamezőn halálos sebet kapott. Vannak még kisebb létszámban, pár százan francia katonák Szenegálban, Gabonban, és a kalóztámadásokat megakadályozandó szolgálnak még tengerészek a Guineai-öbölben is.
– legalábbis erre számítanak a térség szakértői. A franciáknak különösen fontos ez a támaszpont, ahol 900 katonát állomásoztatnak.
Propagandaszinten már megy az adok-kapok. Az oroszok azt érzik, hogy a minél jobb pozíciók megszerzése érdekében most kell ütni a franciákat. A helyi lakosok körében terjed egy orosz rajzfilm, amely zombiként ábrázolja a „francia imperialistákat”. Ebben „Macron démonai” a vérüket szívják az elefántcsontpartiaknak, akiket védelmeznek az orosz zsoldosok. Egyszerű jelképrendszer.
Az orosz szándékok komolyságáról talán többet elárul, hogy a napokban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pont a Guineai-öböl partján élő emberekhez fordult: Moszkva hajlandó őket megvédeni a Nyugat túlkapásaitól.
Az egész Európai Unióra nem lesz üdvözítő hatással ez a folyamat, ha tovább gyengül a franciák katonai jelenléte Afrikában.
Azok, akiknek ez a szándékuk, a menekültek között szinte akadály nélkül küldhetnek embereket az öreg kontinensre. Brüsszel válasza erre: mindenkit be kell fogadni. Párizsnak már korábban elege lett abból, hogy gyakorlatilag egyedül álljon ellent a Délről jövő fenyegetésnek. Úgy néz ki, hogy Európa csak a maga kárán képes tanulni.
Címlapfotó:123rf.com
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Moszkva szerint vagy tárgyalással, vagy erővel, de cél érnek Ukrajnában.
Európa rekordösszegű védelmi tervekkel készül a konfliktusokra, ám egy friss elemzés szerint stratégiai, politikai és erkölcsi értelemben sincs készen a háborúra.
Az Egyesült Államok „platina” biztonsági garanciát kínál Kijevnek, míg Európa inkább csak a szájkaratéban erős.
Az orosz külügyminiszter lerántotta a leplet a háttéralkuról: szerinte Donald Trump emberei már ígéretet tettek Moszkvának az öt annektált régió átadásáról. Lavrov szerint Washington végre megértette, hogy a NATO-bővítés vörös vonal, és elfogadták az orosz feltételt: Kijevnek ki kell vonulnia a Donbaszból, és örökre lemondhat az atlanti csatlakozásról.
A berlini egyeztetéseket időhúzásnak tartják Moszkvában.
Nemcsak a Fekete-tengeren aktívok az ukránok.
„Az EU-csúcsnak vége. A közvetlen háborús veszélyt elkerültük, a brüsszeli hadikölcsönből kimaradunk. Nagy eredmény!” – hangsúlyozta a miniszterelnök péntek hajnalban.
A Hertha drukkerei remélik, méltó búcsúztatásban részesítik majd a magyar szakembert.
