Az Egyesült Államok huszonegyedik alkalommal is beletúrt a saját fegyverkészletébe, hogy újabb csomagot állítson össze Ukrajnának. Az utolsó szállítmány 600 millió dollárt ért, ezzel pedig a háború kezdete óta a fegyversegélyek költsége átlépte a 15,1 milliárd dollárt. A napokban Biden újabb 11,7 milliárd dolláros sürgősségi támogatást kért a Kongresszustól, amit zömében ugyanerre a célra kíván fordítani.
Már az Abrahams harckocsikat is hosszú egyeztetések előzték meg, miután Ukrajna hónapokon keresztül szinte követelte azokat az Egyesült Államoktól. A védelmi tisztviselők még a megállapodás után is rendszeresen mondogatták, hogy ez nem a megfelelő időpont a harckocsik kiküldésére, mivel az ukrán erők kiképzése, a harckocsik üzemeltetése, karbantartása és fenntartása rendkívül időigényes folyamat, és mindezek nehézségeket okoznak majd. (Nyilván az amerikai hadvezetés továbbra is tart attól, hogy a csúcstechnika Moszkva kezébe kerülhet, ha az oroszok kilőnek egy modern Abrams tankot, vagy leszednek egy új generációs harci repülőt – a szerk.)
A Biden-adminisztráció mindezen szakértői vélemények ellenére is bejelentette, hogy 31 darab Abrahams M1A2 harckocsit küld az ukrán frontra.
Ez a bejelentés, úgy tűnt, csillapítja a német aggodalmakat amiatt, hogy német Leopard 2 harckocsikat küldjenek Ukrajnába, amelyek szintén fejlett típusok, de kevesebb kiképzést jelentenek, hiszen egyszerűbben működnek, és könnyebb a fenntartásuk is, mint az Abrahams M1A2 harckocsiké.