Öt év múlva ugyanitt
Kínát lehetetlen rövid távon letaszítani a trónról. A világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közül hat kínai, ráadásul Peking az ellátási lánc minden szegmensét uralni tudja, a bányászattól kezdve az akkuk gyártásán át a kész autók szalagról történő kigördüléséig. Ezzel pedig a világ legnagyobb elektromos járműpiacát is ő birtokolja, a globális eladások 52 százalékával.
A kínai hegemónia az adatok elemzése és az előrejelzések alapján 2027-ben is változatlanul uralja majd a globális e-piacot. A gigawattórában kimutatható kapacitási számok csökkenést mutatnak ugyan – ez nyilvánvalóan az USA és az EU kínai függőségtől való megszabadulásának szándékát tükrözi –, de Peking még így is a piac 69 százalékát fogja uralni.
Ami érdekes előrejelzés: míg az USA megőrzi második helyét növekvő teljesítményével (10 százalék), addig Lengyelország a hatodik helyre csúszik vissza, ellenben Németország felkapaszkodik a harmadikra.
Magyarország stabilan őrzi negyedik helyét, bár a prognózisok alapján 1 százalékot csökken a globális kapacitások alapján számolt teljesítmény,
a 38 gigawattórát öt éven belül 194-re húzza fel a hazai gyártás, ezzel pedig világviszonylatban is megkerülhetetlen tényezővé válik országunk.